77 embert tartottak fogva egy Hitgyüli-szerű szekta ondói templomában

Egy pünkösdista szekta által fogva tartott 77 embert – köztük gyerekeket – szabadított ki a nigériai rendőrség az ország délnyugati részén lévő Ondo állam azonos nevű városában – jelentette vasárnap a BBC.

A hatóságok feltételezése szerint közülük egyesek már hónapok óta lehettek a templomban bezárva. A szektavezetők azt mondták nekik, hogy Jézus Krisztus idén áprilisban másodszor is le fog szállni a Földre a mennyekből, és hogy ezt ott meg kell várniuk. Aztán áprilisban azzal áltatták őket, hogy "a második eljövetel" szeptemberben lesz.

A rendőrség úgy szerzett tudomást az emberrablásról, hogy egy anya feljelentést tett eltűnt gyerekeiről, és azt mondta: gyanúja szerint a templomban vannak bezárva. A rendőrök 43 nagykorút, nyolc tizenévest és 26 kisgyereket találtak bent. A hatóságok tömeges emberrablás gyanújával nyomoznak az ügyben. A szekta vezetőjét és helyettesét letartóztatták.

Children discovered in underground cell of Ondo church

Hírdetés

No fewer than 50 children have been rescued from an underground apartment in a church in Ondo town, Ondo state.

Vanguard gathered that the children were abducted and kept in the underground cell.

Credit: Dayo Johnson pic.twitter.com/3B7Fe9lxKg

— Vanguard Newspapers (@vanguardngrnews) July 2, 2022

Nigériában számos veszély leselkedik a lakosokra. Amellett, hogy az ország lakosságának mintegy fele muszlim – ők főleg északon élnek, és ezzel összefüggésben jelen van az országban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet -, a másik fele pedig keresztény, tömegesen rabolnak el iskolásokat váltságdíj kikényszerítése végett mindenféle ideológiai kötődés nélkül, a megélhetési gondok miatt pedig ellentétben állnak egymással földművesek és állattartók. Ezenkívül vannak fegyveres szakadár törekvések is.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »