Napra pontosan 76 esztendővel ezelőtt árulta el szövetségeseit (a Tengelyhatalmakat) Románia, és állt át a bolsevik Szovjetunió oldalára. Az a Románia, mely még egyetlen háborút sem fejezett be azon az oldalon történelme folyamán, ahol elkezdte. Nem volt ez másképpen a II. világháború alkalmával is.
Románia már 1943-tól titkos tárgyalásokat folytatott az angolszász hatalmakkal, melyek irányítását 1944 januárjában a brit kormány átengedett a Szovjetuniónak. 1944. augusztus 23-án 16.00 órakor I. Mihály király nevében Ion Stircea tábornok a testőrség parancsnoka letartóztatta Ion Antonescu marsallt, Románia teljhatalmú katonai diktátorát (conducătorát). 18.00 órakor tájékoztatta a fegyverszüneti kérelméről a meglepett német követet, Manfred von Killingert.
A Constantin Sănătescu vezérezredes elnökletével megalakított katonai kormány lezáratta a Bukarestbe vezető utakat és vasutakat, s blokád alá vonta a fővárosi német alakulatokat. 22.00 órakor a rádióban a király bejelentette a „katonai-fasiszta diktatúra” felszámolását, az ellenségeskedés beszüntetését az Egyesült Nemzetekkel szemben, valamint a román hadsereg csatlakozását a szövetségesekhez. A király, mint a fegyveres erők főparancsnoka parancsot adott a hadseregnek a második bécsi döntés által 1940-ben Magyarországnak ítélt Észak-Erdély elfoglalására. 24-én a román hadsereg országszerte támadásokat intézett a német hadsereg ellen, a Luftwaffe pedig bombázta Bukarestet. 25-én a I. Mihály hadat üzent a Német Birodalomnak, a román hadsereg pedig átlépte a magyar határt. Az átállást követően a román hadsereg együtt harcolt a szovjettel, annak irányítása alatt. Az 1. és 4. román hadsereget szeptember 6-án a 2. Ukrán Front alárendeltségébe utalták.
Kevéssé ismert tény, hogy a román légierő már augusztus 30-án bombatámadásokat hajtott végre magyar városok ellen, és nem is csak erdélyi, hanem az egykori csonka ország területén is. Kecskemétet és Ceglédet is érte bombatalálat. Továbbá szintén ritkán esik szó róla, pedig annak idején Koós Kálmán, a Voltunk, vagyunk, leszünk c. művében, melyet a Hungarista Mozgalom születésének 25. évfordulójának tiszteletére (1960-ban) adtak ki az emigrációban, olvasható, akár alakulhattak volna másként is az események 1944 augusztusában.
A román árulást követően meglehetősen zűrzavaros hangulat uralkodott köztük, mind a hadsereget, rendőrséget, de úgy általában véve a közigazgatást figyelembe véve. Maguk a románok is tartottak egy magyar támadástól, mely Dél-Erdélyt célozza. Voltak is ilyen felvetések, a honvédség vezérkarából többen is amellett kardoskodtak, „fel a Kárpátok bérceire”. Mondván, itt az idő, hogy teljes Erdély megszerezzük, egy magyar–német közös hadművelet égisze alatt gyorsan cselekedve elképzelhetőnek tartották, hogy sikerül Dél-Erdély elfoglalása, így stratégiailag sokkal kedvezőbb védekező pozíciókat vehettünk volna fel a Vörös Hadsereggel szemben. A történelem nem ismeri a „mi lett volna, ha” kategóriát, sajnos a politikai vezetés ezt nem támogatta, Horthyék attól tartottak, „mit szól ehhez London?”.
Nos, már pontosan tudtuk, akkorra mit szól. Semmit. 1943-ban a teheráni konferencián Sztálin, Churchill és Roosevelt megállapodott abban, hogy hazánk a szovjet érdekszférába fog tartozni. Ugyanis akkor arról egyeztek meg, hogy 1944-ben Nyugat-Európában hoznak létre egy második frontot. Ez egyúttal politikai döntés is volt, melynek következménye: a Balkán és Magyarország a szovjetek hadműveleti körébe fog tartozni, illetve a háborút a feltétel nélküli megadásig folytatják.
De végső soron kit árult el Románia? Németországot? Formailag bizonyosan. Lehet így is nézni, de azt hiszem, korántsem ad teljes képet és nem kellően közelíti meg az igazságot. Ahhoz nem férhet kétség, a második világháború és annak végződése alapjaiban határozta meg az azóta is regnáló világrendet, Európa sorsát pedig döntően befolyásolta az a tény, Sztálin hány országot tud Kelet- és Közép-Európából bolsevizálni. Románia árulásával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet minél nyugatabbra tudjon jutni. Az pedig vitán felül áll, a bolsevizmus térnyerése ellensége mindannak, mit mi Európának hívunk. Mindannak, amit fontos kulturális és szellemi értéknek, a görög-római alapokon nyugvó, de egyúttal keresztény Európának nevezünk. Mindezeknek halálos ellensége volt a bolsevizmus, Románia pedig ezt a halálos ellenséget segítette meg árulásával.
Hogy aztán kvázi „reálpolitikailag” jobban jártak, mondhatják sokan, hiszen Erdély az övéké lett? Itt azért szúrjuk közbe, a szovjet (és a Szövetségesek) nem ismertek el egy olyan területmódosítást sem, melyet német és olasz döntőbíráskodás alakított ki. Ezeket érvénytelenítették is a háború után, alapul véve az 1938-as határokat. Meg aztán azt se feledjük, azt kapták jutalmul, mint mi büntetésül: kommunista diktatúrát.
De még ha azt is mondjuk, „ügyesen” manővereztek a románok így Erdélyért, akkor gondoljunk inkább arra, a történelem mindvégig arra fogja emlékeztetni a világ népeit, hogy míg mi, magyarok és németek 102 napon át tartottuk Budapestet a vörös mocsok ellen, írván a modern kori thermopülai csata aranylapjait, védelmezve hazánkat és az európai civilizációt, úgy a románok az árulók sorát gyarapítják.
Mi voltunk Európa hősei, ők Európa árulói.
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
