75. születésnapját ünnepli Cher, a popzene mindig megújuló, kortalan dívája

75. születésnapját ünnepli Cher, a popzene mindig megújuló, kortalan dívája

Hetvenöt gyertyát fújhat el a tortáján az amerikai énekesnő és Oscar-díjas filmszínésznő. A jellegzetesen mély hangú, örökifjúnak tűnő Cher 18 éves kora óta áll a színpadon, a hatvanas években hippi popénekesnőként tűnt fel, ezután a diszkó, az érzelmes balladák, az elektronikus zene előadójaként is meg tudott újulni.

Cherylin Sarkisian néven a kaliforniai El Centróban látta meg a napvilágot. Szülei korán elváltak, örmény származású apja teherautósofőr volt, modellkedésből és színészkedésből pénzt kereső anyja ereiben ír és cseroki indián vér is csörgedezett. Tizenhat évesen az iskolát maga mögött hagyva Los Angelesbe költözött, ahol színészetet tanult, közben mulatókban táncolt.

Egy bárban ismerkedett meg Salvatore „Sonny” Bonóval,  aki bemutatta Phil Spector producernek. A Bonóval való ismeretségből hamarosan szerelem, házasság, közös éneklés kerekedett. A Sonny és Cher duó 1965-ben robbant be az I Got You Babe című dallal, amelyet slágerek hosszú sora követett, mint a The Beat Goes On, a Little Man, a What Now My Love.

Eközben Cher elkezdett szólólemezeket is kiadni, ezek közül a legnagyobb sikert a Bang, Bang és a Gypsies, Tramps and Thieves aratta. A hetvenes évek elején nemcsak duójuk, házasságuk is megromlott. Válásukat 1975-ben mondták ki, amit Sonny rezignáltan így kommentált:

„Tudtam, hogy egyszer elhagysz engem, és nagy dolgokat fogsz elérni. Pillangó vagy, akit mindenkinek látnia kell, nem lehet téged elrejteni.”

Hírdetés

A nyolcvanas évektől kezdett el komolyabban színészettel foglalkozni. A Silkwood című filmben Meryl Streep partnere volt, és nem vallott szégyent, Oscar-díjra jelölték legjobb mellékszereplőként. 1985-ben a Peter Bogdanovich rendezte Maszkban, 1987-ben Az eastwicki boszorkányokban és a Holdkórosok című drámában szerepelt – utóbbi alakítását Oscar-díjjal jutalmazták a legjobb női főszereplő kategóriában.

A nyolcvanas évek második felében tért vissza a muzsikához, olyan slágerekkel, mint az If I Could Turn Back Time és a Just Like Jesse James. Believe című dalával 1999-ben Grammy-díjat nyert. 2013-ban tizenkét év után jelentkezett vadonatúj lemezzel Closer to the Truth címmel.

A 2018-as Mamma Mia! Sose hagyjuk abba egyik szerepére őt kérték fel. A filmben a Fernando című ABBA-dalt énekelte és annyira megszerette a svéd együttes muzsikáját, hogy Dancing Queen címmel egy teljes albumot készített számaikból.

Magánélete is mozgalmas: kétszer ment férjhez, másodszor Gregg Allman rockzenészhez. Cher férje drog- és alkoholfüggősége miatt már kilenc nap után válásért folyamodott, de aztán kibékültek és négy évig éltek együtt. Tizenévesként a filmszínész Warren Beattyvel randevúzott, partnerei között szerepelt David Geffen producer, Tom Cruise és Val Kilmer.

Amikor nemrégiben a kortalan szépség titkáról faggatták, plasztikai műtétjeit nem említette meg, pedig már túl van – többek között – orrplasztikán, mellnagyobbításon, arcfelvarráson és fogászati műtéten, a pletykák szerint mostani kerek születésnapját is újabb beavatkozással ünnepli meg. Még a világjárvány előtt Dancing Queen című lemezével turnézott, életkorán viccelődött:

„Amikor nekem tapsolnak, néha elgondolkodom, annak örülnek-e, hogy még életben vagyok, vagy hogy beleférek a fellépőruháimba?”


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »