72 százalék felett bajba kerülhetnek a degeneráltak

„70 százalék felett szinte biztosan kimondható, hogy az ellenzékre többen szavaztak, mint a kormánypártokra. Ebben az esetben a Fidesz elérte a szavazóbázisának a mozgósíthatósági határát” – mondta Pulai András a Publicus Intézet stratégiai igazgatója az ATV műsorában.

„Azok az ellenzéki pártok, amelyeknek az elutasítottsága nem nagy, 70 százalék felett elkezdik magukba szívni a szavazatokat. Ezek az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik és az LMP” – mondta Pulai.

Hírdetés

Az elemző hozzátette: „azonban a képlet ennél bonyolultabb. 70 százalék alatt a Fidesznek valószínűleg abszolút többsége lesz, tehát elméletileg az ellenzéki pártoknak kedvez a magas részvétel, azonban 72 százalék körül, az olyan pártok, mint a DK, amelyeknek az elutasítottsága magasabb, bajba kerülhetnek.”

„Amennyiben Gyurcsányék nem jutnak be a Parlamentbe, a mérleg nyelve ismét visszabillen a Fidesz oldalára” – hangsúlyozta.

Pulai András hozzátette: a Publicus Intézet előrejelzése szerint könnyen elképzelhető a 70 százalék feletti részvétel.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »