71 év után ismét híd köti össze Kenyhecet és Abaújvárt

71 év után ismét híd köti össze Kenyhecet és Abaújvárt

Ismét híd köti össze a történelmi Abaúj két települését: a határ szlovák oldalán található Kenyhecet a vele átellenben lévő Abaújvárral – írta az Észak-Magyarország csütörtökön.

A Hernád fölötti hidat 1944. december 17-én robbantották fel, ezzel elszakítva egymástól rokonokat, barátokat, akik addig szabadon, kettős birtokossági igazolvánnyal léphették át a határt – emlékeztet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilap írása.

Hírdetés

A most újjáépült híd és az arra felvezető két bekötő út több mint négymillió eurós költségből épült meg. A fejlesztéssel a két térség közvetlenül érintett 18 települése, valamint a nagyobb régió közelebb került egymáshoz, a projekt eredményeként a határ magyar oldalán lakóknak pedig akár a napi munkavállalás lehetősége is biztosított a kenyheci ipari parkban – olvasható az Észak-Magyarországban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »