70-szer fizettették ki a parkolási díjat egy sofõrrel Craiován, egy óra 35 eurójába került

70-szer fizettették ki a parkolási díjat egy sofõrrel Craiován, egy óra 35 eurójába került

Egy órát tervezetett parkolni Craiova központjában egy férfi, aki sms-ben fizette ki a díjat. Amint az antena3-nak elmondta, amikor nagyjából lejárt az egy óra, újabb sms-t próbált küldeni, nehogy megbüntessék, ha későn ér a kocsihoz.

Azonban azt az üzenetet kapta a telefonszolgáltatótól, hogy az sms-t nem sikerült elküldeni. Megpróbálta még egyszer, és ugyanezt a választ kapta.

Hírdetés

Végül a kocsihoz ment, hogy megelőzze a bírságot, és mint mondta, amikor beült, elkezdődött a visszaigazolás-áradat. Pontosan 70 visszajelző üzenetet kapott, melyben arról értesítették, hogy sikerült befizetnie a parkolási díjat.

A férfi azt hitte, hogy csak egy hibáról van szó, azonban amikor másnap ellenőrizte a számláját, látta, hogy valóban hiányzik az összeg – összesen 35 euró.

Reklamált a telefontársaságnál, akik először azt javasolták neki, hogy várja meg a telefonszámlát. Ennek megérkezése után pedig azt mondták, nincs mit tenniük, mert náluk a költség úgy jelenik meg, mint egy speciális szolgáltatások révén keletkezett extra összeg. Azaz ki kell fizesse a parkolási díj hetvenszeresét. (antena3.ro, hírszerk.)

Fotó: Michael Fousert/unsplash.com


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »