70 ezer szórólapon kell bocsánatot kérnie a Fidelitasnak Szegeden

70 ezer szórólapon kell bocsánatot kérnie a Fidelitasnak Szegeden

A szegedi Fidelitasnak fejenként egymillió forint sérelemdíjat kell fizetnie Kalmár Gábor kabinetvezetőnek, Mózes Ervin volt címzetes főjegyzőnek és Solymos László volt alpolgármesternek, valamint 70 ezer példányban szórólapot kell eljuttatnia minden szegedi háztartásba arról, hogy hazudott – írja szeged.hu.

Az önkormányzati lap szerint tavaly októberben és novemberben a városháza előtt tartott sajtótájékoztatót a szegedi Fidelitas arról, hogy elítélték Botka László polgármester munkatársait. Ekkor szórták tele Szegedet egy börtönválogatottas szórólappal, de voltak óriásplakátjaik és molinóik is.

A Fidelitas viszont elhallgatta, hogy Gyulán a parkolóbérletek ügyében első fokú, nem jogerős ítélet született, az ítéletben kiszabott büntetést a bíróság felfüggesztette.

Hírdetés

A Szegedi Törvényszék első fokon elutasította az emiatti keresetet, mert szerintük a szólásszabadság és a véleménynyilvánítási szabadság erősebb, mint a jó hírnév védelme. A Szegedi Ítélőtábla viszont immár jogerősen megváltoztatta az ítéletet, és megállapította a jogsértést, miszerint az elhallgatással és a szórólapkampánnyal megsértették a felperesek személyiségi jogait, mert valós tényeket hamis színben tüntettek fel.

A bíróság kötelezte a Fidelitast arra, hogy 70 ezer példányban juttasson el szórólapot a szegedi háztartásokba, amelyen a Szegedi Ítélőtábla által meghatározott pontos tartalommal kell tájékoztatnia a városlakókat arról, hogy megsértették Kalmár Gábor, Mózes Ervin és Solymos László jó hírnevét. Emellett személyenként egymillió forint sérelmi díjat is kell fizetnie a Fidelitasnak a felpereseknek.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »