660 millióra büntették a Jobbikot

660 millióra büntették a Jobbikot

Összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el a Jobbik jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül – közölte az Állami Számvevőszék, amely észrevételezésre megküldte az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet a pártnak.

A szervezet emlékeztet, a törvény szerint a párt az ÁSZ felhívásától számított 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek. Emellett a Jobbik központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár az ÁSZ által megállapított összeggel csökkenti. Így összességében a pártot több mint 660 millió forintra büntették.

Pár hónapja nyomoznak

Az ÁSZ október elején közölte, hogy az ügyészséghez fordult, „mivel a Jobbik – többszöri megkeresés ellenére – nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását.” A Fővárosi Főügyészség pedig el is rendelte a nyomozást a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az ÁSZ beadványa alapján.

A számvevőszék szerint ugyanis ők a párt gazdasági ellenőrzését szerették volna megkezdeni, ám a Jobbik ebben nem volt együttműködő. A párt ugyanakkor állítja szerettek volna eleget tenni az ÁSZ kérésének, ám annyira rövid határidőt kaptak, hogy nem tudtak minden szükséges papírt összeszedni. Később a párt hiába próbálta a hiányzó dokumentumokat az ÁSZ székházában – a sajtó jelenlétében – átadni az ellenőröknek, akkor nem vették át tőlük. Volner János a Hír TV-ben kijelentette: nincs titkolnivalójuk.

Ugyanakkor nyomozók sokáig nem jártak a Jobbiknál. A párt kifogásolja, hogy az Állami Számvevőszék bejelentésére indult eljárásban meg sem hallgatták őket. Csak az ÁSZ-szal folytatott levelezést kérte a hatóság, és ezt át is adták.

Dátumokat manipuláltak

Varga-Damm Andrea szerint az ÁSZ meghamisította a dátumokat az eljárás során. A jobbikos politikus a Hír TV Egyenesen című műsorában mondta el, hogy a számvevőszék hamarabb jelentette fel a Jobbikot az ügyészségen, mint hogy a párt megismerhette volna az ellenőrzés részleteit. Az elektronikus adatszolgáltatás lehetőségét is a határidő előtt állították le – tette hozzá.

Hírdetés

„Ezt az ellenőrzési programot október 3-án kapta meg a párt, amely kézbesítése előtt nem is tud késedelembe esni, hiszen az ellenőrzési program határozza meg azokat a konkrét feladatokat, hogy mit kérnek, ehhez képest a feljelentés már előbb elment az ügyészségre, mint hogy az ellenőrzési programot megkapták” – fogalmazott.

Vona számított rá

Vona Gábor a Magyar Nemzetnek adott videointerjújában egyebek mellett arról is beszélt, megvonhatják a Jobbik állami támogatását, vagy akár be is tilthatják a pártot. A pártelnök szerint a két intézkedés szinte ugyanaz, hiszen ha egy párttól a kampány előtt elveszik a forrásait, nem tud részt venni a választáson.

A Jobbik szóvivője azt mondta, nem számít sok jóra az ellenük zajló ügyészségi nyomozás kapcsán; Mirkóczki Ádám korrekt, tisztességes eljárást szeretne, ám véleménye szerint kirakatper lesz az ügyből. Ezt arra alapozta, hogy szerinte „a Fidesz az összes független intézményt úgy irányítja, mintha fizetett politikai aktivisták lennének”. Itt az ügyészség mellett az Állami Számvevőszékre is utalt, amellyel Mirkóczki szerint hiába próbáltak együttműködni, az ÁSZ ezt egyszerűen nem hagyta.

Nincs szakmai alapja a vizsgálatnak

Mindenáron hibát akar találni a Jobbik elszámolásában az Állami Számvevőszék a szervezet korábbi alelnöke szerint. Nyikos László Newsroom című műsorunkban azt mondta: szakmailag teljesen indokolatlan és szokatlan a volt fideszes Domokos László vezette számvevőszék eljárása. A revizorok idén terv szerint a Jobbik 2015–16-os gazdálkodását ellenőrizték – amit augusztusban kiterjesztettek az ellenzéki párt idei első félévi gazdálkodására is.

„Teljesen szokatlan ez a fajta eljárás. Soron kívül ellenőriznek, és belenyúlnak a folyó évbe, ami rendhagyó. Szakmailag semmi sem támasztja alá, akkor miért voltak ilyen merevek, miért nem fogadták el ezeket a dokumentumokat? Egyszerűen nem értem, hogy formailag ebből miért csináltak problémát. Nekem az a benyomásom, hogy ellenfélnek, ne adj isten ellenségnek tekinti az ellenőrzött szervezetet az Állami Számvevőszék, és mindenáron hibát akar találni az ellenőrzött tevékenységében” – fejtette ki Nyikos László.

Jogi útra viszik

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a Hír TV-nek azt nyilatkozta, megvédik az igazukat.

Nyilván jogi úton próbáljuk védeni az igazunkat, amennyire lehetséges, ma Magyarországon, illúzióink nincsenek, de egy biztos, hogy az Állami Számvevőszék vádjai abszolút igaztalanok, és soha nem működött törvénytelenül a párt, és soha nem valósult meg törvénytelen pártfinanszírozás, természetesen a gazdasági osztályunk megfogja tenni a szükséges lépéseket – mondta a politikus.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »