650 ezer euróból újult meg a vágsellyei megyei rendelőintézet

650 ezer euróból újult meg a vágsellyei megyei rendelőintézet

A Nyitra Megyei Önkormányzat összesen 650 ezer eurót fordított a vágsellyei rendelőintézet korszerűsítésére. A beruházásnak köszönhetően javult az épületek műszaki állapota, esztétikusabbá vált a környezet, és kényelmesebb feltételeket teremtettek a betegek és az egészségügyi dolgozók számára.

A felújítás január elején kezdődött. A komplementépület homlokzatát megújították és hőszigetelték, új, acélvázas fedett átjárót alakítottak ki, valamint a belső udvar területét parkosították és öntözőrendszerrel látták el. Új gyepszőnyeg, térkőburkolat, kültéri bútorzat és közvilágítás is helyet kapott.

A korábbi kórházépület tetejét teljeskörűen felújították, beleértve a részleteket és a vízelvezetést.

„A belső udvar rekonstrukciójára elsősorban a statikailag nem megfelelő átjáró, a fedett bejárat és a leromlott állapotú burkolatok miatt volt szükség”

– mondta Baros Róbert, a rendelőintézet igazgatója.

Az épület központi részén, ahol a liftek találhatók, új tetőszerkezetet alakítottak ki vízszigeteléssel és fedéssel. Az elavult kéményt elbontották, a villámhárítót kicserélték, valamint új esővíz-elvezető csatornákat szereltek fel. A rendelőintézet és a korábbi fekvőbetegosztály közötti összekötő rész – ahol ma rendelők működnek – ásványgyapottal kapott hőszigetelést.

Hírdetés

A homlokzat vízszigetelő bevonatot kapott, ami csökkenti az üzemeltetési költségeket. A korábbi, betegszállításra is használt átjárót elbontották, helyére új vasbeton gyalogos- és szükség esetén személyautóforgalomra is alkalmas hidat építettek.

A belső udvarban új szegélyezett térkőburkolat készült, megújították a gyepfelületet öntözőrendszerrel, új kültéri berendezéseket helyeztek ki, valamint közvilágítást telepítettek. A díszkerteket folyami kaviccsal töltötték fel.

„A felújítási munkák a rendelőintézet folyamatos működése mellett zajlottak. A projekt a nyári szünet végére teljes egészében lezárult, beleértve az építési részek használatbavételi engedélyét is”

– tette hozzá Baros.

„Örömmel mondhatjuk el, hogy a rendelőintézet épülete ma már korszerűbb, biztonságosabb és méltóbb környezetet biztosít. A felújítás új lehetőségeket nyit meg a további fejlesztések előtt, hiszen az épület egykor akár 250 ágyat is befogadott, és továbbra is jelentős potenciállal rendelkezik” – nyilatkozta Branislav Becík, a Nyitra Megyei Önkormányzat elnöke.

BN/Felvidék.ma/TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »