6400 milliárd forintot vehet el Magyarországtól Brüsszel!

6400 milliárd forintot vehet el Magyarországtól Brüsszel!

Több mint 15,7 milliárd eurónyi, vagyis csaknem 6400 milliárd forint felzárkóztatási forrás felfüggesztését javasolhatja az Európai Bizottság a Magyarország elleni folyó jogállamisági eljárásban – írta meg a Reuters

A hírügynökség két európai uniós tisztviselőre hivatkozva azt állítja, hogy a 70%-ot is elérheti a felfüggesztett források aránya a 2021-2027-es időszakra Magyarországnak járó 22,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrásból. Elemzők a hírnek tudják be azt, hogy a délutáni órákban gyengülni kezdett a forint: egy eurót 17 óra után 405,35 forintos áron jegyeztek – a magyar fizetőeszköz nagyjából 1,5 százalékkal gyengült. A forint elmúlt hónapokban látott gyengülését is részben az uniós forrásokkal kapcsolatos, elhúzódó tárgyalások miatti bizonytalanságnak tudják be.

Hírdetés

Az eddig kiszivárgott információk ennél lényegesen kevesebb pénzről szóltak, a döntésre már vasárnap sor kerülhet. Múlt hét végén kiszivárgottJohannes Hahn költségvetési biztos júliusi keltezésű, a magyar kormánynak címzett levele. Ebből még azt derült ki, hogy az elvonás nagyjából 3500 milliárd forintos elvonást jelenthet – ez a korábbi magyarországi közbeszerzési gyakorlat alapján korrupciógyanúsnak ítélt módon lehívott operatív programok forrásainak a 70 százaléka. Az Európai Bizottság az áprilisi magyar választások után két nappal jelentette be, hogy megindítja a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben, mert nem látják biztonságban az uniós pénzek felhasználását.

(hvg, shz)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »