“6 tisztítószer, ami annyira káros és felesleges, hogy 3 kisgyerekkel sem használom”

“6 tisztítószer, ami annyira káros és felesleges, hogy 3 kisgyerekkel sem használom”

Sok cikk témája, és sokszor felmerül kérdésként, hogy sokgyerekes anyaként mit tehetünk a környezetünkért, ami még nem jelent túl nagy áldozatot a gyerekek mellett, akik önmagukban is extra terhelést jelentenek. A gyerekek mellett sok háztartásban sok kényelmi termék marad, amik (látszólag) megkönnyítik az életet. Béládi Olívia háromgyerekes anyaként megosztotta velünk, miért maradt meg otthon a popsitörlő, és mi az, amit három gyerek mellett is kikukázott a háztartásból.

3 szabály, amit megtanítok nekik

A gyerekeket két okból is fontos megmutatni és megtanítani (na meg ami talán a legnehezebb, következetesen elvárni tőlük) néhány szokást: egyrészt magunknak segítünk vele, a családtagok együttélését segíti, ha ők is kiveszik a részüket a takarékoskodásból, ha nem pazarolják fölöslegesen a vegyszereket, vizet, áramot. Másrészt, evidens módon az ő fogyasztásuk is hozzájárul a környezet szennyezéséhez, illetve védelméhez.

Én ezekhez a szabályokhoz igyekszem hozzászoktatni őket:

A környezetvédelem mellett számomra a takarékosság és a spórolás is nagyon fontos – ennyi gyereknél talán érthető is – így alapelvem,  hogy semmiből sem használunk sokat. Az eldobható pelenkából például a maximum napi 4 darab, de általában inkább csak 3 megy el.  (Az ebben a cikkben említett számolási alap fele).A vécépapírral és a vécé öblítéssel, kézmosással kapcsolatban is folyamatosan megy a gyerekek okítása: csak 1, maximum 2 lapot használj a vécépapírból!A víz kincs. A vécét húzd le magad után, de ne nyomd órákig a gombotA csapot se folyasd feleslegesen, mert azért is harapok!

Így a gyerekek is kezdik megérteni, hogy a takarékosság nagyon is fontos.

Nem vagyok különösebben vegyszerellenes, és nem bújom a termékadatlapokat sem, hogy a gyerekekre káros anyagokra bukkanjak bennük, de az alapelvem, ha nem muszáj, és nem várunk tőlük külön eredményt, ne terheljük felesleges vegyi anyagokkal se magunkat, sem a környezetünket!

Az alapvető és észszerű spóroláson túl lássunk 6 olyan terméket, amelyek amellett, hogy extra vegyi anyag terhelést jelentenek, szerintem teljesen szükségtelenek is.

1. Wc tisztító golyók és csíkok

A férjemmel ellentétben én úgy gondolom, hogy valamilyen tisztítószer szükséges a wc-be, az egyszerű sikálás nem elég, így igyekszem a savas wc tisztító folyadékokat gazdaságosan használva megoldani ezt a kérdést. Ez azt jelenti, hogy

ritkábban és csak éjszakára használom, és csak az ecet és a citromsav tartalmúakat, mert ezek – ellentétben a klór tartalmúakkal – nem annyira károsak a környezetre.

A golyóknak, csíkoknak nem sok értelmét látom, ráadásul jóval drágábbak is, mint a folyékony vécétisztítók, és kézi tisztítás nélkül amúgy sem oldják le maguktól a szennyeződéseket a fajanszról.

Több fajtájukban káros savak, például benzolszulfonsav található, amely az Európai Vegyi Ügynökség (ECHA) besorolása szerint körültekintéssel kezelendő anyag. Az adatbázis információi szerint lenyelve mérgező, súlyos szemkárosodást okoz, bőrirritáló hatású, és a vízi élővilágot is maradandóan károsítja.

Egyes termékeknek műanyag tartójuk is van, ez pedig könnyűszerrel egy gusztustalan bacigyűjtő forrássá válhat.

Némelyikükben még foszfát is előfordul, amelynek eutrofizációt gerjesztő, azaz a vizek túlalgásodását okozó hatásáról itt írtunk. Ez amúgy azért is meglepő, mert a mosószerekből már kivonták ezt az anyagot a környezetkárosító hatása miatt.

2. Nedves törlőkendők

Erről korábban már volt részletes cikk és véleményfelmérés is pro és kontra, ebben a kérdésben én az ellenzők táborát erősítem. Túl sok káros anyag kerül a környezetbe feleslegesen: a fertőtlenítő hatású kendők egyikének hatóanyagára (kvarter ammónium vegyületek, alkil-metidil klorid a termékadatlap szerint) a fent említett adatbázisba azonosítószám (a termék adatlapon a táblázatban található ún. CAS szám) alapján rákeresve azt találjuk, hogy súlyosan mérgező, a szemet és a bőrt, valamint a vízi élővilágot súlyosan károsító anyagról van szó. Nem beszélve maguknak a kendőknek az anyagát adó műanyagról: általában 80%-os poliészter, 20% viszkóz tartalmúak – erről itt írtunk részletesebben.

A popsitörlővel ellentétben nem igazán értem, hogy mire is jók ezek a kendők, hiszen a felületeken nincsenek olyan durva szennyeződések, mint egy kakis babapopsin, így könnyen bele lehet mosni a rongyot egy vödörbe vagy a mosdóba – ami, lássuk be, egy kakis textildarabnál már nem annyira tolerálható dolog.

A különböző felületekre nekem nagyon beváltak az Aldi mikroszálás törlőrongyai, mert ezeknek a belsejében van egy vékony szivacsréteg, ami szuper hatékonnyá teszi a törlést. Én akár egy hónapig is használok egy-egy darabot (arra kell figyelni, hogy a belsejükben elvékonyodik a szivacsréteg, akkor leromlik a hatékonyságuk).

És mibe mártom?

Hírdetés

Nekem a sima víz vagy egy nagyon kis ecettel használva is remekül működik.

3. Porszívó illatosító

Sokféle kapható, a Rossmann saját márkástól (400 Ft) az Electrolux 1800 Forintos darabjáig (még füge illatban is). Az összetevők tekintetében a termék adatlap szerint háromféle alkohol és kétféle, a természetben is előforduló, illatos észter van benne (jázmin, banánolaj), de nagyobb mennyiségben szem- és bőrirritáló hatású lehet. Én az egyik olcsóbb Aldis illatosítót próbáltam ki, de semmi hatást nem tapasztaltam.

Ha valaki mégis ragaszkodna az illatokhoz, egy vattapamacsra csepegtetett illóolajat tehet a porzsákba – az eredmény ugyanaz.

Az én megoldásom a porzsák nélküli porszívó (a porszívó tesztjeinket itt találod)  –  pénztárca és környezetkímélő, mert nincs papír porzsák, nincs papírszemét, maga a por pedig rátehető a kompsztra. Mivel ezeket a készülékeket (a tartályukat, a szűrő szivacsaikat) minden használat után alaposan ki kell mosni, kicsi az esélye, hogy büdös porszagot zárnának magukba.

4. Ablaktisztító spray-k

750 Ft  és 2500 Ft között mozog a literenkénti ára a drogériákban ezeknek a főleg etanolt (alkohol) és propilén glikol étert tartalmazó szereknek. Az utóbbi anyag nagyteljesítményű ipari oldószer, amelyet széles körben használnak festékekhez, bevonatokhoz, tisztítószerekhez, tintákhoz. A tisztítószerben használt variációjuk alacsony toxicitású, azaz nem mérgező, de ha a lakás levegőjében magas lesz a koncentrációja, az a gyerekeknél növeli az asztma és a allergia kialakulásának veszélyét – egy 2010-es kutatás szerint. Vízzel jól elegyedik, könnyen lebomlik, nem halmozódik fel a természetben, de a vízi környezeTre mégiscsak káros, mert bomlása során sok oxigént vesz fel.

Nekem ezek az ablaktisztító sprék csak maszatolásra voltak jók, próbáltam lehúzófejjel, újságpapírral, ronggyal is használni őket, de csúnya csíkok, foltok maradtak utánuk az ablakon.

Az én választásom a  sima víz – esetleg egy kis kupak ecetet téve a vödörnyi vízbe. Ez egy mikroszálas kendővel használva tökéletesen lehozza a szennyeződéseket.

A művelethez kell még  újságpapír –  így legalább jó hasznát vesszük a hozzánk bedobált sok reklámújságnak. Ennél még akkor sem kell több vegyszer, ha relatíve ritkán mossuk az ablakot, ahogy én is (évente egyszer). Ha a szórófejes verziót akarjuk, akkor is inkább egy enyhe citromsavas oldatot töltsünk egy üres flakonba – a citromsav egyéb otthoni alkalmazásairól itt írtunk bővebben.

5. Szőnyegtisztító habok és porok

Három kisgyerekkel, akik közül a legkisebb még másfél sincs, elég gyakoriak nálunk a szőnyegbalesetek – főleg azért, mert a tévé előtti evést nem igazán sikerült megszüntetnem. Ennélfogva a szőnyegen nagyon gyakoriak az étel és mindenféle „egyéb” dolgokból származó foltok.

A drogériák a szőnyegek tiszítására por, spray és folyadék kiszerelésű megoldásokat kínálnak, jó drágán. Akár 6000 Ft is lehet egy márkásabb száraz szőnyegtisztító kilója, amelynek termék adatlapját átnézve rájöhetünk, hogy hidrogén peroxid a fő hatóanyaga.  Ez egy erősen maró és roncsoló hatású oxidálószer, illékony is. (itt is volt szó a hidrogén peroxid veszélyességéről). Az Európai Vegyi Ügynökség vegyszer adatlapja is számos káros hatást sorol fel: szem és bőrkárosító, erősen tűz és robbanásveszélyes anyag, légzőszervi irritációt okoz és a vízi élővilágot is tartósan károsítja.

[TAMOGASSBANNER]

Sajnos a káros mellékhatásokon túl én nem sok tisztító hatást tapasztaltam. Hiába az aktív hab, amit pár óra elteltével kell a szőnyegből kiporszívózni, ez nem sokat ér. Próbáltam a Vanish állatszőr és vizelet eltávolítós spray verzióját 7800 Ft a literenkénti áron egy sajnálatos macskás baleset miatt – nekem nincs állatom, ellenben a kocsi ablakát nyitva felejtettem a kertben.  A tapasztalatom, hogy kicsit elvette a szagot, de igazán megszüntetni nem tudta, és a foltot sem tudta kivenni, csak halványítani.

Nálam ebben az esetben is az ecetes víz a nyerő, körömkefével kombinálva, ami szépen kiveszi az összes foltot, csak sajnos elég fáradságos így a szőnyeg tisztító munka. Az ecet jótékony hatásairól és sokoldalú felhasználásáról itt írtunk bővebben.

6. Padlótisztító és ápoló folyadékok

Ezekkel is kísérleteztem, mert bár sosem volt régi típusú fa parkettám, vannak laminált és kerámia burkolatra való padlótisztító és ápoló folyadékok is. Illetve most már olyan márkatermék is, ami azt ígéri, hogy az összes típusú felületre jó, és persze csíkmentesen szárad, sőt, van, amelyiktől extra ragyogást is várhatunk. Néhány éve teszteltük az ilyen általános felülettisztítókat, és ki is derült, jók-e bármire is.

Ezekben is vannak káros anyagok: D-glükopiranóz oligomerek, amelyek az EU-s adatbázis szerint súlyos szemkárosodást és bőr irritációt okoznak.

Ha valóban zöld terméket szeretnél, egyszerűen csak keresd itt vagy ingyenesen letölhető applikációnkban az EU-ökocímkés termékeket.

[APPBANNER]

Nekem csak a ragacsos hatás, ami megmaradt, és az a tapasztalat, hogy a felmosóvíz nem lett igazán koszos, sötét színű. Azaz elég nagy a gyanú, hogy csak maszatolás és nem valódi tisztítás az, ami történik ezeknek a szereknek a segítségével.

„Meglepő” módon itt is a sima víz, esetleg egy kupak ecettel turbózva bőven elég a kellő hatás eléréséhez. A felmosóvíz színe azt bizonyítja, hogy így szedhető fel a legtöbb kosz a padlóról – legyen az kerámia alapú, vagy laminált parketta.

A fentiek mellett azt is fontos tudatosítanunk, hogy az állandó fertőtlenítő és tisztító mánia nem szül jót, sőt, ellenkező hatást vált ki: elpusztítja a jó baktériumokat is, és így hátráltatja például a babák egészséges bélflórájának kialakulását. Az erős tisztítószerek használata kisgyerekes háztartások esetében is kifejezetten ellenjavallt. Helyettesítsük ezeket inkább minden esetben természetes tiszítószerekkel: ecet, szódabikarbóna, citromsav, a napfény UV tartalma, szappan, meleg vagy forró víz is tökéletesen megteszik, ráadásul jóval olcsóbbak is.

.ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm { width: 100%; margin: 0 auto !important; border-style: ridge; border-color: #0C6291; border-radius: 0; border-width: 1px;box-shadow: none;background-color: #FBFEF9; background-position: center center; background-repeat: no-repeat; background-size: cover; max-width: 100%; position: relative; padding-bottom: 60px !important; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm label.apm-label-with-bg{ background-size: cover; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm span.ays_poll_passed_count{ background-color: #0C6291; color: #FBFEF9; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm span.ays_poll_passed_count i{ color: #FBFEF9; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .apm-title-box{ background-color: rgba(255,255,255,0); }#ays-poll-id-6568a009431bf .ays-poll-btn, #ays-poll-id-6568a009431bf .answer-percent, #ays-poll-id-6568a009431bf .answer-percent-res { background-color: #0C6291; color: #FBFEF9; } #ays-poll-id-6568a009431bf .ays-poll-view-more-button{ border: 1.5px dashed #CCC; } .ays-poll-id-6568a009431bf .ays-poll-btn, .ays-poll-id-6568a009431bf .apm-new-answer-apply{font-size: 17px;padding: 10px 20px;border-radius: 3px;} .ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm * { color: #0C6291; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .apm-title-box h5 { color: #0C6291; text-transform: inherit; font-family: inherit; font-size: 18px;word-break: break-word;word-wrap: break-word; text-align: center; padding:0 10px; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm i { color: #0C6291; font-size: 24px; font-style: normal; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm i.ays_poll_far{ font-family: ‘Font Awesome 5 Free’; } #ays-poll-id-6568a009431bf input[type=’radio’], #ays-poll-id-6568a009431bf .box-apm:not(.ays-minimal-theme) input[type=’checkbox’] { display: none; } #ays-poll-id-6568a009431bf div.apm-load-message-container{ background-color: #FBFEF9 !important; } #ays-poll-id-6568a009431bf .ays_question > p { font-size:18px; } #ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers > div{ position:relative; /*border-radius:0px;*/ } #ays-poll-id-6568a009431bf span.ayspoll-answers-votes-count-before-voting{ padding: 10px !important; } #ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers > div > label { display:flex; padding:10px; box-shadow:unset; flex-direction:row; align-items:center; border-radius:0px; } #ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers > div > label> img { width: 150px; max-width:100%; height:150px; object-fit:cover; } #ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers > div > label:hover > img { position: relative; z-index: 2; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .apm-answers i{ font-size:24px; } #ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers > div > label > span { font-size:20px; ; bottom; ; border-radius:0px; } #ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers > div { margin-bottom: 10px; } #ays-poll-id-6568a009431bf .apm-button-box{ ; } .ays-poll-main #ays-poll-id-6568a009431bf .ays-poll-img { object-fit: cover;height: 100%; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .ays-poll-maker-text-answer-main input,#ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .ays-poll-maker-text-answer-main textarea{min-width: 150px;max-width: 100%;width: %; } #ays-poll-id-6568a009431bf .apm-add-answer input.ays-poll-new-answer-apply-text{ width: 100%;margin-bottom: 0;margin-right: 5px;border-color: #0C6291; padding: 7px;font-size: 14px;color: black;height: 40px; outline: none;display: inline-block; }#ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers label{ border:1px solid #444; } #ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll label:not(.ays_label_poll) { background-color: rgba(255,255,255,0); } #ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll label { text-transform: inherit; } .ays-poll-id-6568a009431bf .apm-grid .apm-choosing label.apm-label-with-bg span{ background-color: rgba(255,255,255,0); text-transform: inherit; left: 0; } .ays-poll-id-6568a009431bf.ays-shape-theme, .ays-poll-id-6568a009431bf.ays-shape-theme { border-radius: 0 !important;} #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .apm-grid .apm-choosing label.apm-label-with-bg:hover span, #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg span,#ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg span, #ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label,#ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label #ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover { background-color: #0C6291; color: #FBFEF9; } #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg > img, #ays-poll-id-6568a009431bf.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg > img { position: relative; z-index: 2; } .ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll label { background-color: rgba(255,255,255,0);} .ays-poll-id-6568a009431bf_addAnswer input{ height: 36px; outline: none; background: transparent; border: 1px solid #0C6291; margin-right: 5px; color: #0C6291 !important; } .ays-poll-id-6568a009431bf div.ays-image-logo-show{ position: absolute; bottom: -5px; left: 1px; margin: 2px 0 0 0; padding: 2px; width: 100%; height: 65px; text-align: left; } .ays-poll-id-6568a009431bf .ays-poll-image-logo{ width: 55px; height: 55px; object-fit: cover; } .ays-poll-id-6568a009431bf_addAnswer input::placeholder{ font-style: oblique; color: #9e9e9e; } .ays-poll-id-6568a009431bf_addAnswer input[type=’button’]{ padding: 0 1.44em; margin-right: 0; background: #0C6291; color: #FBFEF9 !important; } .ays-poll-id-6568a009431bf_addAnswer input[type=’button’]:hover { box-shadow: unset; -webkit-filter: opacity(0.7); filter: opacity(0.7); } .ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll label:hover input.apm-new-answer::placeholder { color: rgba(255,255,255,0); } .ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll input.apm-new-answer::placeholder { color: #0C6291; } .ays-poll-id-6568a009431bf .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg *,.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg *,.ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label *,.ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label *,.ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover * { color: #FBFEF9; } .user-form-ays-poll-id-6568a009431bf input, .user-form-ays-poll-id-6568a009431bf textarea { background-color: rgba(255,255,255,0); color: #0C6291; border: 1px solid #0C6291; font-size: 16px; font-weight: normal; padding: 5px; } .ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label,.ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label,.ays-poll-id-6568a009431bf.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover { background-color: #0C6291; color: #FBFEF9; } .ays-poll-id-6568a009431bf div.apm-loading-gif .apm-loader svg path, .ays-poll-id-6568a009431bf div.apm-loading-gif .apm-loader svg rect { fill: #0C6291; } .ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus-answer label.apm-simple-label,.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus-answer label.apm-label-with-bg span { background-color: #FBFEF9; border: 1px solid #0C6291;}.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-simple-label span,.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus-answer label.apm-simple-label:hover span,.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-simple-label,.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus-answer label.apm-simple-label:hover,.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg span,.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus-answer label.apm-label-with-bg:hover span { background-color: #0C6291; color: #FBFEF9 ;}.ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus.vs-times::after, .ays-poll-id-6568a009431bf .apm-versus.vs-default::after { background-color: #FBFEF9; color: #0C6291; border-color: #0C6291; } @media only screen and (max-width: 768px){ #ays-poll-id-6568a009431bf .ays_question p{ font-size: 16px; } #ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers > div > label > span { font-size: 16px; } #ays-poll-id-6568a009431bf{max-width: 100%;} #ays-poll-id-6568a009431bf > .apm-answers > div > label > img{height: 150px;} .ays-poll-id-6568a009431bf .ays-poll-btn, .ays-poll-id-6568a009431bf .apm-new-answer-apply{ font-size: 17px;line-height: 1;white-space: normal;word-break: break-word; } }.ays-poll-id-6568a009431bf label.apm-add-answer:hover .apm-new-answer-apply { color: #FBFEF9 !important; } .ays-poll-id-6568a009431bf label.apm-add-answer .apm-new-answer-apply:hover { background-color: #FBFEF9 !important; color: #0C6291 !important; } .ays-poll-id-6568a009431bf .apm-info-form input { color: #0C6291 !important; background-color: rgba(255,255,255,0) !important; } var dataCss = { width: ‘100%’, fontSize: ’16px’, padding: ’10px’, borderWidth: ‘2px’, borderStyle: ‘ridge’, borderColor: ‘#0C6291’, background: ‘#FBFEF9’, color: ‘#0C6291’, transition: ‘.3s ease’, }; var hoverCss = { background: ‘#0C6291’, color: ‘#FBFEF9’, borderColor: ‘#FBFEF9’, }; 230Segítettünk vegyszermentesíteni az otthonodat? Miben változtatsz otthoni szokásaidon?

A véleményed segít nekünk abban, hogy megtaláljuk az utat otthonotok zöldítéséhez, ezért kérünk, szánj időt egy kattintásra.

Kevesebb vegyszerre váltok.89 Zöldebb szerekre váltok.128 Nézem a veszélyességi jeleket.9 Én maradok a bolti szereimnél.4

Sokat segítettél, köszönjük!

if(typeof aysPollOptions === ‘undefined’){ var aysPollOptions = []; } aysPollOptions[‘3’] = ‘eyJwb2xsX3ZlcnNpb24iOiIyMS40LjAiLCJwb2xsX2VuYWJsZV9jb3B5X3Byb3RlY3Rpb24iOiJvZmYiLCJtYWluX2NvbG9yIjoiIzBDNjI5MSIsInRleHRfY29sb3IiOiIjMEM2MjkxIiwiaWNvbl9jb2xvciI6IiMwQzYyOTEiLCJiZ19jb2xvciI6IiNGQkZFRjkiLCJhbnN3ZXJfYmdfY29sb3IiOiJyZ2JhKDI1NSwyNTUsMjU1LDApIiwiYW5zd2VyX2JvcmRlcl9zaWRlIjoiYWxsX3NpZGVzIiwidGl0bGVfYmdfY29sb3IiOiJyZ2JhKDI1NSwyNTUsMjU1LDApIiwiaWNvbl9zaXplIjoyNCwid2lkdGgiOjAsImJ0bl90ZXh0IjoiU3phdmF6b2siLCJzZWVfcmVzX2J0bl90ZXh0IjoiTlx1MDBlOXpkIG1lZyBheiBlcmVkbVx1MDBlOW55ZWtldCEiLCJib3JkZXJfc3R5bGUiOiJyaWRnZSIsImJvcmRlcl9yYWRpdXMiOiIwIiwiYm9yZGVyX3dpZHRoIjoiMSIsImJveF9zaGFkb3dfY29sb3IiOiIjMDAwMDAwIiwiZW5hYmxlX2JveF9zaGFkb3ciOiJvZmYiLCJlbmFibGVfYW5zd2VyX3N0eWxlIjoib24iLCJiZ19pbWFnZSI6ZmFsc2UsImluZm9fZm9ybSI6MCwiZmllbGRzIjpbeyJpZCI6MCwibmFtZSI6Ik5hbWUiLCJ0eXBlIjoidGV4dCIsInNsdWciOiJhcG0tbmFtZSIsInB1Ymxpc2hlZCI6MSwic2VuZGdyaWQiOiJuYW1lIn0seyJpZCI6MCwibmFtZSI6IkUtbWFpbCIsInR5cGUiOiJlbWFpbCIsInNsdWciOiJhcG0tZW1haWwiLCJwdWJsaXNoZWQiOjEsInNlbmRncmlkIjoiZW1haWwifV0sInJlcXVpcmVkX2ZpZWxkcyI6W3siaWQiOjAsIm5hbWUiOiJOYW1lIiwidHlwZSI6InRleHQiLCJzbHVnIjoiYXBtLW5hbWUiLCJwdWJsaXNoZWQiOjEsInNlbmRncmlkIjoibmFtZSJ9LHsiaWQiOjAsIm5hbWUiOiJFLW1haWwiLCJ0eXBlIjoiZW1haWwiLCJzbHVnIjoiYXBtLWVtYWlsIiwicHVibGlzaGVkIjoxLCJzZW5kZ3JpZCI6ImVtYWlsIn1dLCJpbmZvX2Zvcm1fdGl0bGUiOiI8aDU+UGxlYXNlIGZpbGwgb3V0IHRoZSBmb3JtOjxcL2g1PlxuIiwiaGlkZV9yZXN1bHRzIjowLCJoaWRlX3Jlc3VsdF9tZXNzYWdlIjoxLCJoaWRlX3Jlc3VsdHNfdGV4dCI6IjxwPlRoYW5rcyBmb3IgeW91ciBhbnN3ZXIhPFwvcD5cbiIsInJlc3VsdF9tZXNzYWdlIjoiPGk+U29rYXQgc2VnXHUwMGVkdGV0dFx1MDBlOWwsIGtcdTAwZjZzelx1MDBmNm5qXHUwMGZjayE8XC9pPiIsImFsbG93X25vdF92b3RlIjowLCJzaG93X3NvY2lhbCI6MCwicG9sbF9zb2NpYWxfYnV0dG9uc19oZWFkaW5nIjoiIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF9sbiI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF9mYiI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF90ciI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF92ayI6Im9mZiIsImxvYWRfZWZmZWN0IjoibG9hZF9naWYiLCJsb2FkX2dpZiI6InBsZ19wcm8xIiwiY3VzdG9tX2xvYWQiOmZhbHNlLCJsaW1pdF91c2VycyI6MSwibGltaXRfdXNlcnNfbWV0aG9kIjoiaXAiLCJsaW1pdGF0aW9uX21lc3NhZ2UiOiI8cD5NXHUwMGUxciBzemF2YXp0XHUwMGUxbCBrb3JcdTAwZTFiYmFuIDopPFwvcD5cbiIsInJlZGlyZWN0X3VybCI6ZmFsc2UsInJlZGlyZWN0aW9uX2RlbGF5IjowLCJ1c2VyX3JvbGUiOiIiLCJlbmFibGVfcmVzdHJpY3Rpb25fcGFzcyI6MCwicmVzdHJpY3Rpb25fcGFzc19tZXNzYWdlIjoiPHA+WW91IGRvblxcJ3QgaGF2ZSBwZXJtaXNzaW9ucyBmb3IgcGFzc2luZyB0aGUgcG9sbDxcL3A+XG4iLCJlbmFibGVfbG9nZ2VkX3VzZXJzIjowLCJlbmFibGVfbG9nZ2VkX3VzZXJzX21lc3NhZ2UiOiI8cD5Zb3UgbXVzdCBzaWduIGluIGZvciBwYXNzaW5nIHRoZSBwb2xsPFwvcD5cbiIsInB1Ymxpc2hlZCI6MSwiZW5hYmxlX3Bhc3NfY291bnQiOiJvbiIsInJlc3VsdF9zb3J0X3R5cGUiOiJub25lIiwiY3JlYXRlX2RhdGUiOiIyMDIyLTA5LTA4IDEwOjIwOjUwIiwicmVkaXJlY3RfdXNlcnMiOjAsInJlZGlyZWN0X2FmdGVyX3ZvdGVfdXJsIjpmYWxzZSwicmVkaXJlY3RfYWZ0ZXJfdm90ZV9kZWxheSI6MCwiYWN0aXZlSW50ZXJ2YWwiOiIyMDIyLTA5LTA4IiwiZGVhY3RpdmVJbnRlcnZhbCI6IjIwMjItMDktMDgiLCJhY3RpdmVJbnRlcnZhbFNlYyI6IiIsImRlYWN0aXZlSW50ZXJ2YWxTZWMiOiIiLCJhY3RpdmVfZGF0ZV9tZXNzYWdlIjoiPHA+VGhlIHBvbGwgaGFzIGV4cGlyZWQhPFwvcD5cbiIsImFjdGl2ZV9kYXRlX21lc3NhZ2Vfc29vbiI6IjxwIHN0eWxlPVxcXCJ0ZXh0LWFsaWduOiBjZW50ZXI7XFxcIj5UaGUgcG9sbCB3aWxsIGJlIGF2YWlsYWJsZSBzb29uITxcL3A+XG4iLCJ2b3RlX3JlYXNvbiI6MCwic2hvd19yZXN1bHRfdmlldyI6InN0YW5kYXJ0IiwiYWN0aXZlX2RhdGVfY2hlY2siOiIiLCJlbmFibGVfcmVzdGFydF9idXR0b24iOjAsImVuYWJsZV92b3RlX2J0biI6MSwic2hvd192b3Rlc19jb3VudCI6MSwiYXR0ZW1wdHNfY291bnQiOiIxIiwiYWxsb3dfYW5vbnltaXR5IjowLCJzaG93X2NyZWF0ZV9kYXRlIjowLCJzaG93X2F1dGhvciI6MCwic2hvd19yZXNfcGVyY2VudCI6MSwic2hvd19yZXN1bHRfYnRuX3NjaGVkdWxlIjowLCJheXNfcG9sbF9zaG93X3RpbWVyIjowLCJheXNfc2hvd190aW1lcl90eXBlIjoiY291bnRkb3duIiwic2hvd19sb2dpbl9mb3JtIjoib2ZmIiwidXNlcl9hZGRfYW5zd2VyIjowLCJhZGRfYW5zd2VyX3Nob3dfdXAiOjEsInZlcnN1c19pY29uX3R5cGUiOiJkZWZhdWx0IiwidmVyc3VzX2ljb25fcG9zaXRpb24iOiJjZW50ZXIiLCJ2ZXJzdXNfYW5zd2Vyc19sYWJlbCI6MCwicmVzdWx0X2luX3JnYmEiOjAsImVuYWJsZV9tYWlsY2hpbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfYmFja2dyb3VuZF9ncmFkaWVudCI6Im9mZiIsImJhY2tncm91bmRfZ3JhZGllbnRfY29sb3JfMSI6IiMxMDMyNTEiLCJiYWNrZ3JvdW5kX2dyYWRpZW50X2NvbG9yXzIiOiIjNjA3NTkzIiwicG9sbF9ncmFkaWVudF9kaXJlY3Rpb24iOiJ2ZXJ0aWNhbCIsInJlZGlyZWN0X2FmdGVyX3N1Ym1pdCI6MCwibWFpbGNoaW1wX2xpc3QiOiIiLCJwb2xsX2RpcmVjdGlvbiI6Imx0ciIsImFsbG93X211bHRpdm90ZSI6Im9mZiIsIm11bHRpdm90ZV9hbnN3ZXJfbWluX2NvdW50IjoiMSIsIm11bHRpdm90ZV9hbnN3ZXJfY291bnQiOiIxIiwibW9uaXRvcl9saXN0IjoiIiwiZW5hYmxlX21vbml0b3IiOiJvZmYiLCJzbGFja19jb252ZXJzYXRpb24iOiIiLCJlbmFibGVfc2xhY2siOiJvZmYiLCJhY3RpdmVfY2FtcF9saXN0IjoiIiwiYWN0aXZlX2NhbXBfYXV0b21hdGlvbiI6IiIsImVuYWJsZV9hY3RpdmVfY2FtcCI6Im9mZiIsImVuYWJsZV96YXBpZXIiOiJvZmYiLCJyYW5kb21pemVfYW5zd2VycyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9hc253ZXJzX3NvdW5kIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Bhc3N3b3JkIjoib2ZmIiwicGFzc3dvcmRfcG9sbCI6IiIsInBvbGxfcGFzc3dvcmRfbWVzc2FnZSI6IlBsZWFzZSBlbnRlciBwYXNzd29yZCIsInBvbGxfZW5hYmxlX3Bhc3N3b3JkX3Zpc2liaWxpdHkiOiJvZmYiLCJiYWNrZ3JvdW5kX3NpemUiOiJjb3ZlciIsImRpc2FibGVfYW5zd2VyX2hvdmVyIjowLCJjdXN0b21fY2xhc3MiOiIiLCJlbmFibGVfcG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvdyI6Im9mZiIsInBvbGxfdGl0bGVfdGV4dF9zaGFkb3ciOiJyZ2JhKDI1NSwyNTUsMjU1LDApIiwicG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MiwicG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd195X29mZnNldCI6MiwicG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd196X29mZnNldCI6MCwicG9sbF9iZ19pbWFnZV9wb3NpdGlvbiI6ImNlbnRlciBjZW50ZXIiLCJwb2xsX2JnX2ltZ19pbl9maW5pc2hfcGFnZSI6Im9mZiIsImF5c19hZGRfcG9zdF9mb3JfcG9sbCI6Im9mZiIsInNob3dfYW5zd2VyX21lc3NhZ2UiOiJvZmYiLCJzaG93X2Fuc3dlcnNfY2FwdGlvbiI6Im9uIiwiZW5hYmxlX3ZvdGVfbGltaXRhdGlvbiI6Im9mZiIsInZvdGVfbGltaXRhdGlvbiI6IiIsImxpbWl0YXRpb25fdGltZV9wZXJpb2QiOiJtaW51dGUiLCJlbmFibGVfdGFja2Vyc19jb3VudCI6Im9mZiIsInRhY2tlcnNfY291bnQiOiIiLCJheXNfZW5hYmxlX21haWxfdXNlciI6Im9mZiIsInNob3dfYW5zd2Vyc19pY29uIjoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19pY29uIjoicmFkaW8iLCJidXR0b25zX3NpemUiOiJtZWRpdW0iLCJidXR0b25zX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE3IiwicG9sbF9idXR0b25zX21vYmlsZV9mb250X3NpemUiOiIxNyIsImJ1dHRvbnNfbGVmdF9yaWdodF9wYWRkaW5nIjoiMjAiLCJidXR0b25zX3RvcF9ib3R0b21fcGFkZGluZyI6IjEwIiwiYnV0dG9uc19ib3JkZXJfcmFkaXVzIjoiMyIsInJlZGlyZWN0X2FmdGVyX3N1Ym1pdF9kcnBkd24iOjAsInVzZXJfYWRkX2Fuc3dlcl9kcm9wZG93biI6MCwiZW5hYmxlX2dvb2dsZV9zaGVldHMiOiJvZmYiLCJzcHJlYWRzaGVldF9pZCI6IiIsImVuYWJsZV92aWV3X21vcmVfYnV0dG9uIjoib2ZmIiwicG9sbF92aWV3X21vcmVfYnV0dG9uX2NvdW50IjowLCJwb2xsX21pbl9oZWlnaHQiOiIiLCJhbnN3ZXJfc29ydF90eXBlIjoiZGVmYXVsdCIsImFuc3dlcl9mb250X3NpemUiOiIxNiIsInBvbGxfYW5zd2VyX2ZvbnRfc2l6ZV9tb2JpbGUiOiIxNiIsInNob3dfcGFzc2VkX3VzZXJzIjoib2ZmIiwibG9nb19pbWFnZSI6IiIsImFsbG93X2NvbGxlY3RfdXNlcl9pbmZvIjoib2ZmIiwicG9sbF9zZW5kX21haWxfdHlwZSI6ImN1c3RvbSIsInBvbGxfc2VuZGdyaWRfdGVtcGxhdGVfaWQiOiIiLCJlbmFibGVfbGltaXRfYnlfY291bnRyeSI6Im9mZiIsImxpbWl0X2NvdW50cnkiOiJBRCIsInNob3dfdm90ZXNfYmVmb3JlX3ZvdGluZyI6Im9mZiIsInNob3dfdm90ZXNfYmVmb3JlX3ZvdGluZ19ieSI6ImJ5X2NvdW50IiwiZmFrZV92b3RlcyI6Im9mZiIsImRvbnRfc2hvd19wb2xsX2NvbnQiOiJvZmYiLCJzZWVfcmVzdWx0X2J1dHRvbiI6Im9uIiwic2VlX3Jlc3VsdF9yYWRpbyI6ImF5c19zZWVfcmVzdWx0X2J1dHRvbiIsImxvYWRlcl9mb250X3NpemUiOiIiLCJzaG93X2Fuc3dlcnNfbnVtYmVyaW5nIjoibm9uZSIsImVmZmVjdF9tZXNzYWdlIjoiIiwiZW5hYmxlX21hZF9taW1pIjoib2ZmIiwibWFkX21pbWlfbGlzdCI6IiIsInBvbGxfc2hvd19wYXNzZWRfdXNlcnNfY291bnQiOjMsInF1ZXN0aW9uX2ZvbnRfc2l6ZSI6MTgsInF1ZXN0aW9uX2ZvbnRfc2l6ZV9tb2JpbGUiOjE2LCJwb2xsX3F1ZXN0aW9uX2ltYWdlX2hlaWdodCI6IiIsInBvbGxfbW9iaWxlX21heF93aWR0aCI6IiIsInBvbGxfdGl0bGVfZm9udF9zaXplIjoiMTgiLCJwb2xsX3RpdGxlX2FsaWdubWVudCI6ImNlbnRlciIsInBvbGxfZW5hYmxlX2Fuc3dlcl9pbWFnZV9hZnRlcl92b3RpbmciOiJvZmYiLCJwb2xsX3RleHRfdHlwZV9sZW5ndGhfZW5hYmxlIjoib2ZmIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfbGltaXRfdHlwZSI6ImNoYXJhY3RlcnMiLCJwb2xsX3RleHRfdHlwZV9saW1pdF9sZW5ndGgiOiIiLCJwb2xsX3RleHRfdHlwZV9saW1pdF9tZXNzYWdlIjoib2ZmIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfcGxhY2Vob2xkZXIiOiJZb3VyIGFuc3dlciIsInBvbGxfdGV4dF90eXBlX3dpZHRoIjoiIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfd2lkdGhfdHlwZSI6InBlcmNlbnQiLCJhbnN3ZXJzX3BhZGRpbmciOjEwLCJhbnN3ZXJzX21hcmdpbiI6MTAsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl93aWR0aCI6MSwiYW5zd2Vyc19ib3JkZXJfc3R5bGUiOiJzb2xpZCIsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyX2NvbG9yIjoiIzQ0NCIsImFuc3dlcnNfYm94X3NoYWRvdyI6Im9mZiIsImFuc3dlcnNfYm94X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMwMDAiLCJwb2xsX2Fuc3dlcl9ib3hfc2hhZG93X3hfb2Zmc2V0IjowLCJwb2xsX2Fuc3dlcl9ib3hfc2hhZG93X3lfb2Zmc2V0IjowLCJwb2xsX2Fuc3dlcl9ib3hfc2hhZG93X3pfb2Zmc2V0IjoxMCwiYW5zX2ltZ19oZWlnaHQiOjE1MCwicG9sbF9hbnN3ZXJfaW1hZ2VfaGVpZ2h0X2Zvcl9tb2JpbGUiOiIxNTAiLCJhbnNfaW1nX2NhcHRpb25fc3R5bGUiOiJvdXRzaWRlIiwiYW5zX2ltZ19jYXB0aW9uX3Bvc2l0aW9uIjoiYm90dG9tIiwiYW5zd2Vyc19mb250X3NpemUiOjIwLCJhbnN3ZXJzX29iamVjdF9maXQiOiJjb3ZlciIsImFuc3dlcnNfZ3JpZF9jb2x1bW4iOjIsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyX3JhZGl1cyI6MCwiZW5hYmxlX2dldFJlc3BvbnNlIjoib2ZmIiwiZ2V0UmVzcG9uc2VfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9jb252ZXJ0S2l0Ijoib2ZmIiwicG9sbF9jb252ZXJ0S2l0X2Zvcm1faWQiOiIiLCJwb2xsX2xvZ29fdXJsIjoiIiwicG9sbF9lbmFibGVfbG9nb191cmwiOiJvZmYiLCJwb2xsX3NlbmRfbWFpbF90b19zaXRlX2FkbWluIjoib24iLCJwb2xsX2VuYWJsZV9hbmltYXRpb25fdG9wIjoib24iLCJpZCI6IjMiLCJhdXRob3JfaWQiOiI1IiwicG9zdF9pZCI6bnVsbCwidGl0bGUiOiJLXHUwMGU5cHZcdTAwZTFsYXN6dFx1MDBmM3MgMSB2ZWd5c3plcm1lbnRlc1x1MDBlZHRcdTAwZTlzIiwiZGVzY3JpcHRpb24iOiJEZWZhdWx0IGNob29zaW5nIHR5cGUiLCJxdWVzdGlvbiI6IjxoMiBjbGFzcz1cXFwidy10aXRsZSB3LWNhcmRfX3ctdGl0bGUgY3NzLWFwaS1jYXJkLWhlYWRlcl9fdGl0bGVcXFwiPlNlZ1x1MDBlZHRldHRcdTAwZmNuayB2ZWd5c3plcm1lbnRlc1x1MDBlZHRlbmkgYXogb3R0aG9ub2RhdD8gTWliZW4gdlx1MDBlMWx0b3p0YXRzeiBvdHRob25pIHN6b2tcdTAwZTFzYWlkb24/PFwvaDI+XG48cD5BIHZcdTAwZTlsZW1cdTAwZTlueWVkIHNlZ1x1MDBlZHQgbmVrXHUwMGZjbmsgYWJiYW4sIGhvZ3kgbWVndGFsXHUwMGUxbGp1ayBheiB1dGF0IG90dGhvbm90b2sgelx1MDBmNmxkXHUwMGVkdFx1MDBlOXNcdTAwZTloZXosIGV6XHUwMGU5cnQga1x1MDBlOXJcdTAwZmNuaywgc3pcdTAwZTFuaiBpZFx1MDE1MXQgZWd5IGthdHRpbnRcdTAwZTFzcmEuPFwvcD5cbiIsInR5cGUiOiJjaG9vc2luZyIsInZpZXdfdHlwZSI6Imxpc3QiLCJjYXRlZ29yaWVzIjpbIjEiXSwiaW1hZ2UiOiIiLCJzaG93X3RpdGxlIjoiMCIsImN1c3RvbV9jc3MiOiIiLCJ0aGVtZV9pZCI6IjEiLCJhbnN3ZXJfbWVzc2FnZSI6IntcIjExXCI6e1wiYW5zd2VyXCI6XCJcIixcImFuc3dlcl9pbWFnZVwiOlwiXCJ9LFwiMTJcIjp7XCJhbnN3ZXJcIjpcIlwiLFwiYW5zd2VyX2ltYWdlXCI6XCJcIn0sXCIxM1wiOntcImFuc3dlclwiOlwiXCIsXCJhbnN3ZXJfaW1hZ2VcIjpcIlwifSxcIjE0XCI6e1wiYW5zd2VyXCI6XCJcIixcImFuc3dlcl9pbWFnZVwiOlwiXCJ9fSIsImFuc3dlcnMiOlt7ImlkIjoiMTEiLCJwb2xsX2lkIjoiMyIsImFuc3dlciI6IktldmVzZWJiIHZlZ3lzemVycmUgdlx1MDBlMWx0b2suIiwidm90ZXMiOiI4OSIsImFuc3dlcl9pbWciOiJodHRwczpcL1wvdHVkYXRvc3Zhc2FybG8uaHVcL3dwLWNvbnRlbnRcL3VwbG9hZHNcLzFvcm9zemxhbi53ZWJwIiwib3JkZXJpbmciOiIxIiwicmVkaXJlY3QiOm51bGwsInVzZXJfYWRkZWQiOiIwIiwic2hvd191c2VyX2FkZGVkIjoiMSIsImZha2Vfdm90ZXMiOiIwIn0seyJpZCI6IjEyIiwicG9sbF9pZCI6IjMiLCJhbnN3ZXIiOiJaXHUwMGY2bGRlYmIgc3plcmVrcmUgdlx1MDBlMWx0b2suIiwidm90ZXMiOiIxMjgiLCJhbnN3ZXJfaW1nIjoiaHR0cHM6XC9cL3R1ZGF0b3N2YXNhcmxvLmh1XC93cC1jb250ZW50XC91cGxvYWRzXC8yYmFsbmEud2VicCIsIm9yZGVyaW5nIjoiMiIsInJlZGlyZWN0IjpudWxsLCJ1c2VyX2FkZGVkIjoiMCIsInNob3dfdXNlcl9hZGRlZCI6IjEiLCJmYWtlX3ZvdGVzIjoiMCJ9LHsiaWQiOiIxMyIsInBvbGxfaWQiOiIzIiwiYW5zd2VyIjoiTlx1MDBlOXplbSBhIHZlc3pcdTAwZTlseWVzc1x1MDBlOWdpIGplbGVrZXQuIiwidm90ZXMiOiI5IiwiYW5zd2VyX2ltZyI6Imh0dHBzOlwvXC90dWRhdG9zdmFzYXJsby5odVwvd3AtY29udGVudFwvdXBsb2Fkc1wvM2t1dHlhLndlYnAiLCJvcmRlcmluZyI6IjMiLCJyZWRpcmVjdCI6bnVsbCwidXNlcl9hZGRlZCI6IjAiLCJzaG93X3VzZXJfYWRkZWQiOiIxIiwiZmFrZV92b3RlcyI6IjAifSx7ImlkIjoiMTQiLCJwb2xsX2lkIjoiMyIsImFuc3dlciI6Ilx1MDBjOW4gbWFyYWRvayBhIGJvbHRpIHN6ZXJlaW1uXHUwMGU5bC4iLCJ2b3RlcyI6IjQiLCJhbnN3ZXJfaW1nIjoiaHR0cHM6XC9cL3R1ZGF0b3N2YXNhcmxvLmh1XC93cC1jb250ZW50XC91cGxvYWRzXC80bWFjc2thLmpwZyIsIm9yZGVyaW5nIjoiNCIsInJlZGlyZWN0IjpudWxsLCJ1c2VyX2FkZGVkIjoiMCIsInNob3dfdXNlcl9hZGRlZCI6IjEiLCJmYWtlX3ZvdGVzIjoiMCJ9XSwiYW5zd2VyX3ZvdGVzIjp7IjExIjo4OSwiMTIiOjEyOCwiMTMiOjksIjE0Ijo0fSwiYW5zd2VyX3ZvdGVzX3N1bSI6MjMwfQ==’;

A Green&Safe LIFE-styles projektet az Európai Unió LIFE alapja támogatja, az Agrárminisztérium társfinanszírozza. Azonosító: ENV GIE HU000622 Green&Safe LIFE-styles

 

Ez a poszt “6 tisztítószer, ami annyira káros és felesleges, hogy 3 kisgyerekkel sem használom” először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »