6. századi átkot fejtettek meg a kutatók

6. századi átkot fejtettek meg a kutatók

Szakértők egy csoportja egy olyan 1500 éves ólomtábla görög nyelvű feliratát vizsgálta, melyet egy Izrael területén azonosított színházban fedeztek fel.

A kutatók régóta próbálják megérteni a szöveget, Attilio Mastrocinque-nek, a Veronai Egyetem munkatársának és kollégáinak pedig a közelmúltban sikerült dekódolniuk a feliratot – írja a Live Science-re hivatkozva az ng.hu. Úgy tűnik, a táblára egy átkot véstek fel.

A felirat különböző bántó démonokat és isteneket kér egy Manna nevű táncosra, aki valószínűleg az I. Heródes idején épült Caesarea Maritima színházban adott elő. Ha valóban így volt, Manna rendkívül neves táncos lehetett.

Hírdetés

Úgy tűnik, a szöveg szerzője épp Mannával készült megmérkőzni egy táncversenyen. Az átok kitalálója többek közt azt kérte a démonoktól és istenektől, hogy zavarják meg táncolás közben vetélytársa szemét, kezeit és lábait, Manna veszítse el egyensúlyát. A segítségül hívott természetfeletti erők közt szerepel Thot egyiptomi istenség is.

A táblát 1949 és 1954 között fedezték fel, a szöveget viszont Mastrocinque csak a közelmúltban tudta megfejteni a visszaverődés átalakításán alapuló képalkotás (RTI) segítségével. A módszer lényege, hogy a feliratról több szögben készítenek képeket, majd egy program egy jelentősen feljavított felvételt hoz létre.

Az átok a 6. századból, a Bizánci Birodalom idejéből származik. A korszakban a kereszténység volt a hivatalos vallás, a 110 soros szövegben ugyanakkor csupa pogány figura tűnik fel. Ez nem meglepő, a kereszténység terjedése ellenére ezen periódus alatt sokan megtartották a korábbi hitvilág egyes elemeit.

National Geographic


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »