6 és fél milliárd felesleges ember

Georgia állam Elbert megyéjének egy elhagyatott dombvidékén található az a rendkívül különös emlékmű, ami a Georgia Guidestones (Georgiai “Irányelv-kő”) néven vált ismerté, sőt mondhatjuk azt, hírhedté. Ennek a titokzatos, hat gránittömbből emelt hatalmas emlékműnek az üzenete azonban oly egyértelmű, hogy a köznyelvben sokan úgy utalnak rá, mint “az Új Világrend emlékoszlopa”. Az emlékműbe ugyanis elképesztően hangzó üzeneteket véstek be “Az ésszerűség korszakának tíz parancsolata” megnevezés alatt. Az itt megfogalmazott parancsolatok, illetve irányelvek azonnal az Új Világrend és a New Age mozgalom célkitűzéseivel asszociálhatók, hiszen többek között egy óriási méretű népességcsökkentést, valamint egy világkormány létrehozatalának és egy teljesen új szellemiség elfogadásának szükségességét vizionálják.

Friss információ:
Tegnap érkezett a hír, hogy valaki megbízást kapott az új kő megsemmisítésére. A feladat végrehajtásakor érdekes módon több ember is jelen volt. Egyesek szerették volna megvásárolni a követ, azonban a feladat megsemmisítésre vonatkozott, viszont a törmelékből kaphattak darabokat.

Hírdetés

Ami leginkább érdekessé teszi a hírt, hogy elmozdítás után láthatóvá vált, hogy a kövön az eddig látható 20-14 számok mellett más jelölések is voltak. A kocka hat oldalán a következők voltak olvashatók: a négy függőleges oldalon a 8, 16, 20, 14 számok, a két vízszintes oldalon pedig az „MM” és „JAM” betűk.

További említésre méltó tény, hogy a felfedezés azonnal frissítésre került a monumentum Wikipedia oldalán:http://en.wikipedia.org/wiki/Georgia_…, a lábjegyzetben személyes megfigyelésre hivatkozva információforrásként.
Köszönet a fordításért az Idők jeleinek! (idokjelei.hu)


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »