54 alkalmazott nem írta alá az új szerződését a Honvédkórházban

54 alkalmazott nem írta alá az új szerződését a Honvédkórházban

Január 1-jétől hivatalosan a Honvédkórházban dolgozó civil dolgozók is honvédelmi alkalmazottak lettek. A változás nem volt automatikus: az érintettek január első heteiben kapták meg az új szerződéseiket, amit nem mindenki írt alá. Az átsorolás ugyan béremeléssel jár, ám ezzel egy időben a katonákra is érvényes, bár náluk enyhébb szabályokat is bevezetett.
A honvédelmi alkalmazott a honvédség értékeivel szemben álló véleményt nem nyilváníthat ki
– tájékoztatott Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára. De ilyen szabály például a külföldi utazások előre bejelentése vagy a plusz juttatásért akár külföldi katonai egészségügyi szolgálat vállalása is.

Az államtitkár kiemelte: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program a technikai eszközök vásárlásán túl a személyi állományról is szól. A honvédség kötelékében azonban nem csak katonák, hanem civil alkalmazottak is vannak – tette hozzá. Ők az új szabályozásnak megfelelően is ugyanazta a munkát végzik, mint korábban, csupán minisztérium irányítása alatt. Az illetményük átlagosan 30 százalékkal emelkedik néhány év alatt – mondta Erdélyi Lajos.

Az átminősítés előtt álló dolgozóknak keddig kellett eldönteniük, aláírják-e az új szerződést.

Hírdetés

Az érintettek között vannak orvosok, ápolók és irodai dolgozók egyaránt. Tavaly év végén már az átsorolásokat megelőzően is többször szóltak a hírek orvoshiányról a Honvédkórházban. Októberben lemondott az intézmény orvosigazgatója, korábban a sürgősségi osztály vezetője.

Az év utolsó heteiben a koraszülött-ellátás is szünetelt az intézményben. Benkő Tibor honvédelmi miniszter kedden, az MTI-nek adott nyilatkozatában azt írta: a Honvédkórház mintegy 3000 érintett dolgozója közül 54 közalkalmazott döntött új, hogy nem vállalja az új típusú munkaviszonyt. Sajtóhírek szerint távozik például a koraszülött intenzív osztály osztályvezető főorvosa, a sürgősségi betegellátó centrum három orvosa és a sebészet egyik orvosa. A tárcavezető hangsúlyozta:
az intézmény minden osztályán továbbra is zökkenőmentes a betegek ellátása.
A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Doldozók Szakszervezetének elnökét nem lepte meg, hogy a túlnyomó többség elfogadta a Honvédkórházban a honvédelmi alkalmazotti státuszt. Bárdos Judit az InfoRádiónak elmondta: az új szerződések teljes mértékben átvették a korábbi közalkalmazotti jogokat. A
szabadságok azonban csökkenni fognak,
hiszen azt immár a Munka törvénykönyve alapján számítják – tette hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »