50 felett ezek miatt aggódhatunk

50 felett ezek miatt aggódhatunk

Az idősebb felnőttek körülbelül 90 százalékának van valamilyen krónikus egészségügyi problémája, 80 százalékuknak pedig több is. Ötven felett egyre nagyobb számos betegség kialakulásának kockázata, ezért érdemes erre tudatosan készülni – ez a megelőzésben is segíthet.

Ahogy öregszünk, ereink veszítenek rugalmasságukból, ami plusz terhet ró a keringésünkre. Ez megmagyarázza, hogy miért van a 60 év felettiek kétharmadának magas vérnyomása. Ha szeretnénk elkerülni, akkor figyeljünk a súlyunkra, mozogjunk rendszeresen, ne dohányozzunk és táplálkozzunk egészségesen! – írja a Házipatika.com.

Látásproblémák is együtt járhatnak az öregedéssel – a látás gyengülése mellett a zöld és a szürke hályog a leggyakoribb megbetegedés. Hallásromlás pedig a 45 és 64 év közötti korosztály körülbelül 18 százalékát érinti valamilyen formában.

1980 óta a középkorúak, illetve idősebbek körében csaknem megduplázódott a cukorbetegek száma. 45 éves kor után jelentősen megnő a diabétesz kockázata, amely sok esetben szívbetegséggel, szembetegséggel, vesebajjal vagy más egészségügyi problémával jár együtt. Éppen ezért érdemes rendszeresen ellenőriztetni a vércukorszintünket.

Hírdetés

Az artériákban keletkező lerakódások a szívbetegségek vezető okai közé tatoznak. Ezek a lerakódások már gyerekkorban elkezdenek kialakulni, ám ahogy öregszünk, egyre súlyosabbak lesznek. Ezért is van az, hogy a 40-59 éves korosztályban ötször akkora a szívbetegségek kockázata, mint a 20-39 éveseknél.

A 40 és 59 év közöttiek 40 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A súlyfelesleg legalább húszféle krónikus betegség – többi között a cukorbetegség, egyes daganatos kórképek, a magas vérnyomás, különféle szívbetegségek és a stroke – kialakulásának veszélyét is megnöveli. Az ízületi – különösen a térd ízületeit érintő – problémák is nagyon gyakoriak 45 éves kor felett. Ezek kialakulásához egyaránt hozzájárulhat az életmód, a genetika, a mozgáshiány és a túlsúly is.

Csontritkulással szintén sok 50 évnél idősebb embernek kell megküzdenie. Ebben a korosztályban a nők fele, a férfiak pedig mintegy negyede szenved ettől a problémától. A depressziósok aránya is a 40-59 éves korosztályban a legmagasabb – jó hír azonban, hogy a statisztikák szerint 59 éves kor felett csökken a kedélybetegség kialakulásának veszélye.

Vizelettartási gondok is sokaknál jelentkeznek az 50-es éveik környékén. Ennek oka lehet izomgyengeség, idegi eredetű probléma vagy éppen prosztatamegnagyobbodás is.

A hátfájás is számos idős ember életét keseríti meg. A panasz hátterében túlsúly, dohányzás, mozgásszegény életmód, artritisz, de akár rák is állhat. Ügyeljünk arra, hogy elég kalcium és D-vitamin legyen a szervezetünkben, valamint végezzünk súlyzós edzéseket a hátizmok erősítésére.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »