5 évre ítélték a 101 éves egykori SS-katonát

5 évre ítélték a 101 éves egykori SS-katonát

Josef Schütz ötévi börtönbüntetést kapott, mert „bűnrészes volt 3518 rab halálában”.

Az egykori koncentrációs táborok eddigi legidősebb őrét ítélték el Németországban. A 101 éves Josef Schütz ötévi börtönt kapott, mert bűnrészes volt 3518 rab halálában. A férfi az SS egyik altisztjeként a sachsenhauseni tábor őre volt 1942-45 között.

Hírdetés

„Ön tudatában volt annak, hogy rabokat gyilkolnak meg a táborban, jelenlétével segítette ezt. Minden szökni próbálót lelőttek, így minden őr aktívan részt vett ezekben a gyilkosságokban” – idézte Udo Lechtermann bírót az MTI.

A vádlott a perben és az ítélethirdetés után is tagadta, hogy a tábor őre volt, de ezt az ügyészség számos dokumentummal bizonygatta. A kerekesszékben közlekedő Schütz idős kora miatt csak korlátozott ideig, alkalmanként két és fél óráig volt jelen tárgyalásokon.

A büntetési tétel hasonló bűncselekmények esetében a német jogban legalább háromévi börtön, Schütz ügyvédje már korábban közölte, ha súlyosabb lesz az ítélet a minimálisnál, fellebbeznek. Ebben az esetben az elítélt legkorábban jövő év elején kezdheti meg a büntetés letöltését, de egészségi állapota miatt nem valószínű, hogy egyáltalán börtönbe vonul, ha egyáltalán él még addig.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »