48 perc: a németeknek bocsánatot kellene kérniük, amiért Európára szabadították a migrációs válságot

48 perc: a németeknek bocsánatot kellene kérniük, amiért Európára szabadították a migrációs válságot

Drámai kiáltvány jelent meg a migrációval kapcsolatban az egyik legnagyobb német lapban, amelyben az emberi együttélés legalapvetőbb szabályait is rögzítik azok számára, akik bevándorlóként érkeztek az országba, mindeközben a német kormány teljes mellszélességgel támogatja az Európai Unió által erőltetett migrációs paktumot – hívták fel a figyelmet a németországi kettős beszédre a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban csütörtökön este az M1 aktuális csatornán.

A műsorban Fodor Gáborral, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatójával, Kálomista Gábor producerrel, színházigazgatóval és Szikra Leventével, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjével beszélgetett Lánczi Tamás.

A műsor résztvevői arra keresték a választ, hogy vajon mennyire őszinte ez a kiáltvány és várható-e valódi politikai fordulat az instabil kormány által vezetett államban.

Fodor Gábor szerint a Hamász izraeli vérengzése más megvilágításba helyezte Európában a migrációt.

Kálomista Gábor pedig úgy vélekedett, hogy a németeknek a bevándorlási válság Európára szabadítása miatt inkább bocsánatot kellene kérniük, hiszen éppen a németek voltak az események motorjai.

érzékeltette a probléma súlyát a saját tapasztalatait összegző Kálomista Gábor, aki azt is kiemelte, hogy mindeközben az NGO-k támogatása rendületlenül tovább folyik. Svédország példáját említve kiemelte, hogy ez már nem csak németországi probléma.

„Ez a megalapozása annak, hogy kelet-európai migránsgettókat hozzanak létre és oda tolják ki azokat az embereket, akiket nem akarnak látni a saját országukban” – fogalmazta meg aggodalmait Lánczi Tamás.

Hírdetés

Szikra Levente emlékeztetett arra, hogy a német kormány továbbra is támogatja a migránspaktumot, amely a bevándorlók szétosztását szorgalmazza. „Nagyon kettős a helyzet, nem látom az őszinte szándékot arra, hogy Németország valódi fordulatot hajtson végre” – jegyezte meg.

„Az, hogy a Bildben megjelenhet 50 ilyen pont, az jelentős változás a német sajtóban és a közvéleményben” – mondta Fodor Gábor, aki szerint egyre elégedetlenebb a német társadalom az instabil kormánnyal, és fordulat érzékelhető egész Nyugat-Európában a migráció kérdésében.

Az elit és a társadalom közötti konfliktusra hívta fel a figyelmet Szikra Levente, aki a bajor tartományi választások eredményét hozta fel minderre példaként, majd kiemelte, hogy a bajorok nyolcvan százaléka szerint meg kell változtatni a migrációs politikát.

Szikra Levente úgy vélekedett, hogy a társadalom követeli, nagy többséggel támogatja a fordulatot, ám a politika ehhez nem elég bátor.

„Szerintetek meg fogják-e követni Orbán Viktort?” – kérdezte Lánczi Tamás, aki emlékeztetett arra, hogy a magyar álláspont az illegális bevándorlással kapcsolatban a kezdetektől fogva változatlan.

Fodor Gábor erre úgy reagált: „Nem hiszem, hogy lesz ilyen, bár kétségtelen, hogy az idő igazolta a magyar kormány álláspontját”.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »