4,33 millió ukrán menekült él az EU-ban – Szlovákia az élmezőnyben az arányokat tekintve

4,33 millió ukrán menekült él az EU-ban – Szlovákia az élmezőnyben az arányokat tekintve

Az Európai Unió területén 2025. november 30-áig összesen 4,33 millió ukrán állampolgár rendelkezett ideiglenes védelemmel – derül ki az Eurostat legfrissebb összesítéséből. A számok egyetlen hónap alatt is érzékelhetően emelkedtek: 2025 októberéhez képest 30 615 fővel, vagyis 0,7 százalékkal nőtt az Ukrajnából érkezett menekültek száma.

A legtöbb ukrán menekült továbbra is Németországban él: számuk meghaladja az 1,24 milliót. A második helyen Lengyelország áll közel egymillió regisztrált ukrán állampolgárral, míg a harmadik Csehország, ahol csaknem 400 ezer ukrán menekült talált ideiglenes otthonra.

A rangsorban Szlovákia a hatodik helyet foglalja el Spanyolország és Románia mögött, mintegy 140 ezer ukrán menekülttel. Bár abszolút számban nem tartozik az első három közé, az arányokat tekintve Szlovákia kifejezetten érintett országnak számít.

Ha nem az összlétszámot, hanem az ezer lakosra jutó ukrán menekültek számát vizsgáljuk, Szlovákia az élmezőnybe kerül. Lengyelországgal, Csehországgal, Észtországgal, Írországgal, Ciprussal és Liechtensteinnel együtt azok közé az államok közé tartozik, ahol több mint 20 ukrán menekült jut ezer lakosra.

Hírdetés

Az Egyesült Királyság – amely nem tagja az Európai Uniónak, így nem szerepel az Eurostat statisztikáiban – becslések szerint 250–300 ezer ukrán menekültnek adhatott otthont 2025 végén.

Eközben Oroszországban az ENSZ 2023-as adatai alapján több mint 1,2 millió ukrán menekült él, ami nagyságrendileg megegyezik a Németországban tartózkodók számával.

A számok azt mutatják, hogy az ukrajnai háború humanitárius következményei továbbra is tartós terhet jelentenek Európa számára. Bár az érkezések üteme lassabb, mint a háború első szakaszában, a növekedés folyamatos, és különösen a közép-európai országok – köztük Szlovákia – hosszú távon is jelentős befogadó szerepre rendezkedtek be.

Körkép.sk, Eurostat

Nyitókép forrása: reprofoto, Eurostat


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »