40 percet repül a magyar fejlesztésű elektromos kisrepülő

40 percet repül a magyar fejlesztésű elektromos kisrepülő

Heteken belül indul a 100%-os napelemes támogatás! Kérje a pályázatelőkészítés-csomagot 162.500 Ft-ért.Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Az államfő vendége Tarány Gábor, a Magnus Aircraft Zrt. elnöke volt, aki elmondta, társaságuk több mint 8 ezer négyzetméteren gyárt nagyon könnyű, kompozit anyagból készült repülőket, amelyek fenntartása ötödébe kerül a hasonló méretű repülőknek. Kiemelte: jelentős környezetiszennyezés-csökkentés érhető el azzal, hogy gépeik fogyasztása kevesebb mint a felét teszi ki a Cessna márkájú gépekének. Emellett a Magnus repülőgépeknek a gyártásnál is jelentősen kisebb a környezeti lábnyoma, hiszen a kompozit előállítása kevesebb energiát igényel és azt is majdnem teljesen megújuló forrásokból nyerik. Tarány Gábor megjegyezte: a jövőben a gyártásnál áttérnek a vízbázisú festékek alkalmazására, hogy kevesebb káros anyag keletkezzen munkájuk során, továbbá egy biológiai szennyvíztisztítót is beüzemelnek. A társaság vezetője elmondta, hogy repülőgépük egyik fontos tulajdonsága a kiemelkedő akrobatikus képesség, amelynek köszönhetően jól használható valamennyi hivatásospilóta-képzésben.

A világ első elektromos légi töltőállomása elkészült – Alternativ Energia

A Magnus kisrepülőgépek emellett hatékonyan és gazdaságosan üzemeltethetők országhatárok, valamint nemzeti parkok védelmére, továbbá környezeti katasztrófák utáni kárfelméréseknél is. Tarány Gábor szólt arról is, hogy az elektromos meghajtású repülőgépekben is látnak fantáziát, ezt bizonyítja, hogy a Siemens vállalattal közösen készített kisrepülőjük kategóriájában világcsúcsnak számító 40 percet képes repülni. Tarány Gábor megjegyezte: cégük készített már versenykajakokat a magyar válogatottnak, továbbá elektromos minijacht gyártását is tervezik.

Hírdetés

Lehet-e egy repülőgép tisztán elektromos meghajtású? – Alternativ Energia

 

 

 

Kép: mti


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »