4-es 6-os: a félelem járata

A tegnapi napon ismét egy súlyos bűncselekményt követtek el a fővárosi tömegközlekedés egyik legforgalmasabb vonalán, a 4-es 6-os villamoson.

Amint arról tegnap beszámoltunk, két férfi szúrt sérülést szenvedett a 4-es villamoson Budán.

Hírdetés

Ennek kapcsán Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője a közbiztonság sürgős javítását szorgalmazza. Mint közleményében írja, a zsebtolvajok Kánaánja, az éjszakai vámszedők terepe, valamint számos hasonló jelzővel illették az elmúlt időszakban ezt a szakaszt, a tegnapi késelés pedig sajnos ismételten alátámasztja azt, amit a fővárosi Jobbik már számtalanszor hangsúlyozott: a közösségi közlekedési eszközökön az utasok nem érezhetik magukat biztonságban.

Akik a BKV járműveire jegyet váltanak vagy bérletet vásárolnak, teljes joggal várhatják el, hogy utazásuk alatt a testi épségük és a személyes vagyonuk ne kerüljön veszélybe. Éppen ezért a Jobbik felszólítja a főváros vezetését és az illetékes hatóságokat, hogy mielőbb mérje fel a bűnözésnek leginkább kitett BKV-járatokat, és gondoskodjon biztonsági szolgálat működtetéséről a legveszélyeztetettebbek vonatkozásában. Sürgősen tegyenek összehangolt és hatékony lépéseket a közösségi közlekedési eszközökön utazók biztonságának javításáért – kéri a Jobbik.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »