Magyarországon nincs dátuma a rendszerváltozásnak, bármilyen dátum meghatározható erre 1988 nyara és 1990 tavasza között.
Ezzel ellentétben Bulgáriában van ilyen dátum: 1989. november 10., azaz ezen a héten volt a 36. évforduló. Ezen a napon volt a puccsszerű palotaforradalom Todor Zsivkov ellen.
Zsivkov volt az a kelet-európai kommunista pártvezető, aki Kádárt is felülmúlta hivatala hosszát illetően. 1954-1989 között uralkodott, ebből 1962-1989 között teljhatalommal. (Egyébként Zsivkovot is felülmúlta mandátuma hosszában Enver Hoxha albán vezető.)
A palotaforradalmat három ember hajtotta akkor végre: Andrej Lukanov külkereskedelmi miniszter, gyakorlatilag ő koordinált, egyeztetett az események alatt a szófiai szovjet követséggel, valamint Mladenov külügyminiszter és Dzsurov hadügyminiszter. Természetesen minden Moszkva áldásával zajlott le.
A palotaforradalmárok abban hittek, hogy a hatalmat megtartják maguknak, így nemhogy rendszerváltozást nem akartak, de a gorbacsovi reformokat is túl erősnek vélték. Azonban Zsivkov leváltása láncreakciót váltott ki, a hatalom egyszerűen képtelen volt az eseményeket az általa kívánt keretben megtartani.
Már november 18-án megrendezésre került az első hatalomfüggetlen tüntetés, mely még nem is volt egyértelműen ellenzéki – több szónok sikert kívánt a kommunista reformereknek -, de már maga a tény, hogy nem állami alapon van egy tüntetés mutatta, hogy itt már más szelek fújnak.
Én akkor ott voltam személyesen is azon a tüntetésen. Érdekes volt, de sajátos is.
A legdisszonánsabb az volt, hogy a gyűlés megszavazott egy nyilatkozatot a végén, azonban a Szabad Európa Rádió nem az elfogadott szöveget ismertette, hanem annak egy tervezetét, s a két szöveg között volt lényegi eltérés. Ez volt az első jele annak, hogy bizony a nyugat is manipulál, nem csak a komcsik teszik ezt.
Aztán persze a következő évben láthattuk, ez a „nyugati demokrácia” furcsa rendszer, mert ha a nép esetleg „tévesen” dönt, akkor nem számít, hogy a többség mit akar.
Az első posztkommunista szabad választáson Bulgáriában ugyanis a szocialisták (ex-reformkommunisták) nyertek, mégpedig meggyőző erővel: a szavazatok 47 %-ával megnyerték a parlamenti mandátumok 53 %-át, azaz egyedül kormányzásra kaptak felhatalmazást.
De mindez nem számított. A nép hiába akarta de facto a régi rendszer reformját, rendszerváltozás nélkül, Gorbacsov már megállapodott Amerikával, hogy Bulgária nyugati rendszerű lesz. Szóval jött a káosz, s a következő 7 év azzal telt el, hogy ez a megállapodás érvényre jusson.
Két hiperinflációs hullám, két államcsőd és több erőszakos tüntetés után sikerült elérni, hogy többségbe kerüljenek a nyugati utat akaró politikai erők. Az emberek véleménye meg nem igazán érdekelt senkit: Bulgária népszavazás nélkül lett NATO- és EU-tag, pedig csak az EU-tagságot támogatta a nép többsége.
Egy ideig – sőt, elég sokáig – én magam is nyugatpárti voltam, azt hittem, ez így jó megoldás, de lassan azért zavarni kezdett az a disszonancia ami a hivatalos elvek és a hétköznapi gyakorlat között feszül. Szellemileg mindez nagyon erősen hatott rám, tulajdonképpen ezért lettem annak idején Magyarországon MIÉP-es, mert Magyarországon akkor egyedül a MIÉP fogalmazott meg értelmes rendszerkritikát, se a „baloldal” – MSZP, SZDSZ -, se a „jobboldal” – Fidesz, MDF – nem tett ilyet. Mert engem a MIÉP-ben csak ez a rész érdekelt, a párt nacionalizmusa hidegen hagyott.
Bulgáriának pedig 25 év kellett, hogy viszaálljon a rendszerváltozás előtti életszínvonal.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
