36-an jelentkeztek a Duna-delta Bioszféra Rezervátum kormányzói posztjára. Személyiségtesztet is végeznek rajtuk

36-an jelentkeztek a Duna-delta Bioszféra Rezervátum kormányzói posztjára. Személyiségtesztet is végeznek rajtuk

Nagy a tülekedés a Duna-delta Bioszféra Rezervátum kormányzói posztja körül, nem kevesebb, mint 36 érdeklődő nyújtotta be jelentkezését az április 1-jén lejárt határidőig.

Az Agerpres arról ír az USR-PLUS közleménye alapján, hogy többfordulós lesz a kiválasztási eljárás, a 15 fős rövid lista pedig április 26-ig kész lesz. A Stein & Partner és a Hart Consulting nevű cégek által szervezett szelekció egyebek mellett ún. Hogan-tesztet is magában foglal, mely pszchológiai szempontból vizsgálja a jelentkezők alkalmasságát.

Hírdetés

Az USR-PLUS emlékeztet: az új kormányzó kinevezését célzó eljárás február 4-én kezdődött azzal, hogy felállítottak egy konzultatív tanácsot. Ebben szerepet kaptak különböző intézmények, a helyi közösségek, valamint a Duna-deltában aktiváló civil szervezetek (természetvédők, horgászok, stb.) is. A tanácsot azzal bízták meg, hogy jelölje ki a következő vezető feladatkörét, valamint hogy fogalmazzanak meg elvárásokat a jelöltek kompetenciáira vonatkozóan is.

A végső döntést egy háromtagú bizottság hozza meg, melyben az USR-PLUS társelnökei, Dan Barna és Dacian Cioloș mellett szerepet kap majd Tánczos Barna Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdőügyi miniszter is.

Amint arról beszámmoltunk, a kormánykoalíciós tárgyalások eredményeként a Duna-delta Bioszféra Rezervátum új kormányzójának kijelölése az USR-PLUS hatáskörébe került. A pártszövetség vezetői kezdetben a természetvédelem terén aktív, lipován származású egykori román sportcsillagot, Ivan Patzaichint kérték fel arra, hogy irányítsa a konzultatív tanácsot. Patzaichin először elfogadta a felkérést, azonban pár nap elteltével meggondolta magát arra hivatkozva, hogy túl sok támadás érte emiatt. (agerpres, hírszerk.)

Fotó: A Duna-delta Bioszféra Rezervátum Facebook-oldala


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »