350 millióra bírságolták a Telekomot

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 350 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, az összeg azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.

A GVH keddi tájékoztatása szerint a Magyar Telekom 2018. február 1. és 2018. március 31. között megtévesztette a fogyasztókat a Most generáció kampányban alkalmazott, maximális sebességű hálózatra utaló állításával. A maximális sebesség kifejezéssel ugyanis azt sugallta, hogy a fogyasztóknak a lehető legnagyobb sebességet biztosítja hálózatán, miközben azt valójában csak egy szűkebb előfizetői kör érhette el.

A hivatal szerint a fogyasztók a reklámok alapján nem tudhatták, hogy a maximális sebesség csak egy általános, a szolgáltatás gyorsaságára vonatkozó, szubjektíven értelmezendő ígéret, és megalapozottan gondolhattak arra, hogy a Magyar Telekom a technikailag lehetséges leggyorsabb internetezést ígéri hálózatán.

A versenyhatóság közleményében jelezte, hogy döntésében először alkalmazott lépcsős, feltételes bírság-meghatározást. Ennek lényege, hogy a vállalkozásnak nem kell megfizetnie az összeg kisebb vagy nagyobb részét, ha a megjelölt határidőig igazolja, hogy vállalásainak megfelelően kompenzálta a jogsértésben potenciálisan érintett előfizetőit.

Hírdetés

A Magyar Telekom vállalásának lényege, hogy határozott időtartamú, hűségnyilatkozattal terhelt szerződését határozatlan időtartamúra módosítja azokkal a vezetékes és mobilinternetes előfizetőivel, akik azt a kifogásolt kampány időszakában, valamint az azt követő két hónapban kötötték. A vállalkozás emellett vállalta, hogy az érintett mobilinternet előfizetői körnek extra adatmennyiséget is biztosít.

A többlépcsős bírságolásnál a visszaeső vállalkozásnak mindenképpen be kell fizetnie 100 millió forintot, de ha a fenti vállalások teljesítését idejében és megfelelően igazolja, akkor nem kell megfizetnie a bírság további 100, illetve 150 milliós részletét – közölte a GVH.

Az érintett előfizetőket a Magyar Telekom számlalevélben és SMS-ben tájékoztatja a kompenzációról és annak további részleteiről.

A Magyar Telekom az MTI-vel azt közölte, hogy a társaság a döntést jogorvoslattal nem támadta meg, a megállapított jogsértést azonban nem ismeri el. Ügyfelei érdekeit szem előtt tartva az eljárásban felajánlásokat tett az érintett fogyasztók kompenzálására. A reklámkampány időszakában szerződő ügyfelei esetében a hűségidős szerződéseket 2020. március 1-jével hűségidő nélkülire módosítja, erről az ügyfeleket közvetlenül értesíti.

Emellett ezen ügyfélkör mobil előfizetőinek ugyancsak márciusban 3 gigabyte extra adatmennyiséget biztosít díjmentesen, amely belföldön és EU roaming helyzetben egyaránt leforgalmazható. Ha az előfizető korlátlan adatmennyiséget biztosító csomaggal rendelkezik, az extra adatmennyiség az EU roaming helyzetben felhasználható adatmennyiséget növeli. Az extra adatmennyiség bekapcsolásának megtörténtéről az ügyfelek SMS üzenetet kapnak – közölte a Magyar Telekom.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »