3,5 százalékra csökken a Széchenyi Kártya program beruházási hiteleinek kamata

A kormány 3,5 százalékra csökkenti a Széchenyi Kártya Program beruházási típusú hiteleinek kamatát november 1-jétől az eddigi 5 százalékról – közölte Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár hangsúlyozta: a jövőre tervezett, minimum 3 százalékos gazdasági növekedés elérése érdekében fogadta el a kormány a 21 pontos új gazdaságpolitikai akciótervet.

A kamatcsökkentés az akciótervhez tartozó Demján Sándor program része, és a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+, a Széchenyi Lízing MAX+, a Széchenyi Mikrohitel MAX+ és az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ termékeket érinti – ismertette. Szabados Richárd kiemelte: az akcióterv 21 pontja közül nyolc érinti a kis- és középvállalkozásokat (kkv). A Széchenyi Kártya program az elmúlt évek egyik legsikeresebb terméke. Az elmúlt négy évben csaknem 177 ezer szerződéskötés történt, ami mintegy 5800 milliárd forint hitelösszegről szólt, ebből az elmúlt 20 hónapban, 2023-2024-ben csaknem 62 ezer szerződést kötöttek, mintegy 2300 milliárd forint értékben – közölte.

Hírdetés

A megkötött szerződések csaknem 30 százaléka, a hitelvolumen több mint 20 százaléka tartozik a beruházási típusú termékekhez. Szeretnék a beruházási hitelek arányát növelni, azért vonatkozik a kedvezmény ezekre a hiteltermékekre – jelezte az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. november 11-től a jövő év végéig ebben a konstrukcióban elengedi a hitelfelvételt megkönnyítő garancia díját. Szabados Richárd példaként említette, hogy a kedvezményes kamatozás révén egy 100 millió forintos, 10 évre felvett hitel esetében körülbelül negyedével csökkenhet a kamatteher.

A garanciadíj elengedése további félmillió forint kiadástól mentesítheti a vállalkozásokat – tette hozzá. Kiemelte, hogy az állam a kamattámogatási rendszeren keresztül segíti a cégeket, a Széchenyi Kártya termékek kamatozása azért ilyen kedvező, a hazai költségvetés jelentős mértékben áll a program mögött.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »