3,5 millió euróból teljesen új műhelykomplexum épül a komáromi Műszaki Szakközépiskolában

3,5 millió euróból teljesen új műhelykomplexum épül a komáromi Műszaki Szakközépiskolában

A Magyar Szövetség frissen megválasztott alelnöke, Orosz Örs és Andruskó Imre, a párt országos elnökségi tagja havi rendszerességgel tartott sajtótájékoztatójukon a Komáromi járást és a várost érintő legfontosabb megyei döntésekről tájékoztattak.

A párt Nyitra megyei és komáromi városi képviselői a tegnapi nyitrai megyegyűlésen hozott döntésekről szólva elmondták, több olyan döntés is született, amely Komáromot és a komáromi kulturális életet érinti.

Március elsejétől a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal Nyitrai Kerületi Kirendeltségének munkatársa vezetheti a kulturális intézményt. Mint mondta, személyében olyan embert ismert meg, aki a műemlékvédelem terén rendkívül aktív, a régió érdekeit szem előtt tartva dolgozik. Hozzátette, az új igazgató egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy megújítsa a múzeum állandó kiállításának koncepcióját, új múzeumpedagógiai szemléletét. „A Szövetség frakciójának az a feladata, hogy bebiztosítsa az anyagi forrásokat a tervezési és kivitelezési folyamathoz” – tett hozzá.

Megjegyezte, a megye hálás az ideiglenes kinevezett igazgatónak, Sipos Annának, aki elvállalta és levezényelte a múzeum műtárgyainak elköltöztetését a főépület felújításának idejére, amely 1,4 millió euróból újítanak fel. „Nagy öröm számukra, hogy a Szövetség képviselőcsoportja, amely a legerősebb a megyében, elő tudta segíteni, hogy a 110 éves épület teljeskörűen megújulhasson” – szögezte le. 

Ennek kapcsán Orosz Örs megjegyezte, a Szinnyei Könyvtár Eötvös utcai főépületének környezetében lévő városi telkek most már a megye tulajdonában vannak, így elhárultak a tulajdonjogból adódó akadályok, amelyek meggátolták, hogy a könyvtár külsős forrásokra pályázhasson. Kiemelte Fabó Mária igazgató ambiciózus munkáját, aki rengeteg projektet kidolgozva az egyik legtöbb, külső forrásokra pályázó intézményvezető Nyitra megyében. „A 18 megyei kulturális intézmény közül a beadott Interreges pályázatok tekintetében a Szinnyei József Könyvtár készítette el a legnagyobb büdzsét. Amennyiben sikeresek lesznek ezek a pályázatok, a komáromi könyvtár lehet a külső források felhasználása tekintetében a legelső a megyében” – fogalmazott.

A képviselők beszámoltak arról is, hogy saját invesztícióban, kizárólag megyei költségvetésből a legnagyobb beruházás egyértelműen a Pozsonyi úti Műszaki Szakközépiskola 2000 négyzetméter alapterületű, részben emeletes, új műhelykomplexumának megépítése, ahol szaktantermek és korszerű műhelyek kerülnek kialakításra.

– fűzte hozzá Orosz.

Hírdetés

Megjegyezte, a szakközépiskola volt igazgatója, Pék Elemér és a jelenlegi igazgató Virág Mónika munkájának köszönhetően indult el ez a projekt, amely várhatóan a jövő év tavaszán befejeződik és átadásra kerül. A jövő tanévtől várhatóan teljesen új, energiahatékony környezetben tanulhatnak a diákok. Jelenleg az iskola új parkolójának projekt-dokumentációjához nyújtott a megye további 12 ezer eurós támogatást és a felmerülő egyéb költségekre tegnap újabb 93 ezer eurót hagyott jóvá a megyei köztestület, így

A képviselők ma tekintették meg az építkezést, amelyről képes beszámolót is tartottak az újságíróknak.

Andruskó Imre elmondta, a tegnapi megyei ülésen fogadták el a szociális szolgáltatásokról szóló rendeletet, amely február elsejétől lép hatályba. „A megyének 26 szociális intézménye van, 3200 ügyféllel. Fájó szívvel szavaztuk meg a 30 százalékos emelést – 2020. januárja óta először” – fogalmazott. A képviselő azt magyarázta, hogy az elmúlt 3 évben 30-40 százalékos volt az élelmiszer-infláció, az energiahordozók pedig 60 és 100 százalék között.

– mondta.

Hozzátette, 2023-ban átlagosan 25 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, jövő évben újabb emelések várhatók, így tehát a nyugdíjemelések mértéke fedezi ezt az áremelést.

Andruskó Imre elmondta, Komáromban sem jobb a helyzet gazdaságilag – „egyszerűen nincsen pénz”, fogalmazott. Mint mondta,

„Ha ezt nem sikerül rendezni 5-10 éves távlatban, óriási gondok lesznek” – húzta alá. Megjegyezte, Komárom városának idei költségvetése megközelítette a 42 millió eurót, a jövőre tervezett költségvetés nem éri el a 32 millió eurót. Andruskó hangsúlyozta, mind a megyei, mind a városi költségvetés rendkívül konzervatív és ez nem az önkormányzatok hibája, de az ország gazdasági helyzete teszi indokolttá. 

Szalai Erika/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »