33 éve

Tegnap volt 33 éve, hogy megbukott a bolgár kommunizmus. Bulgáriában ez ugyanis egyetlen dátumhoz köthető: 1989. november 10-én kora délután volt a párton belüli puccs Todor Zsivkov ellen.

Én akkor is Szófiában éltem, otthon voltam, s a hírt délután 16 óra körül hallottam meg a Szabad Európa Rádió bolgár adásából. Aztán megjött a múzsám, ő is mondta. Majd este 19-kor már a normál bolgár tv is bemondta, persze akkor még a kommunista nyelvezeten, de ez nem számított. Az új hatalom képtelen volt már megtartani az eseményekt kontroll alatt, alig pár nap alatt összeomlott minden: az emberek tömegesen úgy érezték, már nem kell komolyan venni az állami vezetést.

Теljesen egyéni szemmel nézve mi változott azóta, kiemeltem 8 látványos jellemzőt, politikamentesen:

  • a lakosság harmada eltűnt, elsősorban kivándorlás, másodsorban a kevesebb születés miatt, ennek érezhető pozitív eleme, hogy kisebb a zsúfoltság a tömegközlekedésben,
  • ennek következménye: a gyerekek száma drasztikusan lecsökkent, ma a háztömböm melletti játszótéren sokkal gyakoribb a kutyás gazda, mint a gyerekes szülő,
  • az összesített városkép maradt ami volt, azaz szürke, de akkor a lakónegyedekben alig volt valami a lakásokon kívül, míg aztán minden tele lett kis üzletekkel,
  • akkor a lakosság szinte semmit se tudott a nyugatról, hatalmas tévhitek voltak (mind negatívak, mind pozitívak, de elsősorban pozitívak), ennek oka a Magyarországhoz képes nagyobb elzártság (pl. Magyarországon 3-évente egyszer szinte mindenki utazhatott nyugatra, míg Bulgáriában ilyen nem létezett), ezzel szemben ma a kis falvakban is ismert a nyugati élet, szinte nincs ember, akinek ne élne rokona nyugaton,
  • az ostoba kommunista jelszavak helyén megjelentek a köztereken az ostoba reklámok,
  • az 5-6 éves szovjet kocsik helyett a 8-10 éves nyugati kocsik lettek jellemzőek az utcákon,
  • egyes szolgáltatások normálisakká, mindennapivá váltak mára, ma már pl. nem kell protekció a fodrászhoz, nem kell könyörögni a taxisnak, hogy vigyen el minket, s nem kiváltság mondjuk magánünnepséget rendezni étteremben,
  • ezt már sejtettem: a háziállatok tartása drasztikusan megnőtt, korábban egy nagy “bérházban” akadt 1-2 kutyás család, ma ahol lakom az egy 8-lakásos épület, s 4 lakásban van ebből kutya.

Hírdetés

Az életszínvonal persze megnőtt. 2015-ben lett ismét elérve az 1989-es életszínvonal, azóta ez ismét lassan nő. Magyarországgal ellentétben Bulgáriában kétszer is lezuhant az életszínvonal. Magyarországon egyetlen zuhanás volt, 1990-1995 között, azóta vagy stagnálás vagy lassú növekedés, míg Bulgáriában 1990-1992 között volt egy a magyarországinál jóval keményebb zuhanás, majd egy még nagyobb zuhanás 1995-1997 között.

A különbségre jellemző még az árfolyam is. 1989-ben 1 bolgár leva 13 forintot ért, a 1997-es mélyponton ez már 1 leva = 0,10 forint lett. Pedig közben a forint is sokat vesztett értékéből. S az árfolyam ma is alig 1 leva = 0,21 forint, a forint utóbbi hónapokban való esése mellett is (a félreértések elkerülése végett, ma nominálisan 1 leva = 210 forint, de ennek oka, hogy 3 nulla le lett vágva a levából 1999-ben).

Hogy érzékeltessem az esést, ha hasonló mértékű zuhanás zajlott volna le Magyarországon, ma 1 euró nem 410-420 forint körül lenne, hanem 14-15 ezer forint körül.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »