300,1 milliárd forint volt a Mol-csoport tiszta eredménye az idei második negyedévben

300,1 milliárd forint volt a Mol-csoport tiszta eredménye az idei második negyedévben

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 300,1 milliárd forint (825 millió dollár) volt az idei második negyedévben, megduplázódott az előző év azonos időszakához képest, és mintegy 15 százalékkal meghaladta az előző negyedév eredményét – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az értékesítés nettó árbevétele a második negyedévben 2372,6 milliárd forintra (6524 millió dollár) nőtt a tavalyi 1960,8 milliárd forint (5725 millió dollár) után, az üzleti eredmény pedig 197,3 milliárd forint (543 millió dollár) lett az előző év azonos időszakában elért 70,6 milliárd forint (206 millió dollár) után.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki az eredményeket kommentálva kifejtette: a cégre több irányból is nyomás nehezedik. A régió ellátásbiztonsága érdekében sokat dolgoznak azon, hogy biztosítsák minden kőolaj-szállítási útvonal működését, maximalizálják a kőolajbeszerzés diverzifikációját és finomítóik rugalmasságát.

Folytatják transzformációs programjukat saját erőforrásaikra támaszkodva, mert kőolaj diverzifikációs és transzformációs erőfeszítéseikhez nem kapnak közösségi támogatást. Továbbra is elkötelezettek a vállalat hosszú távú stratégiájának megvalósítása mellett, hogy részvényeseik számára megtérülést biztosítsanak és értéket teremtsenek – fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

Hernádi Zsolt szerint nem könnyű elérni ezeket a célokat, különösen mivel a közép-európai országok szabályozási és kormányzati elvonási terhei tovább korlátozzák lehetőségeiket.

Tükrözi ezt az a tény is, hogy a Mol legfőbb magyarországi üzletágai kevéssé járultak hozzá a csoport félévi pénzügyi eredményéhez – közölte.

Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor úgy látja, hogy a vállalat továbbra is stabil és megbízható teljesítményt nyújt a kiszámíthatatlan és változékony piaci környezetben.

Hírdetés

A társaság közleménye szerint az első hat hónapban a Mol-csoport 916 millió dollár adózás előtti eredményt ért el, ami 19 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, míg a második negyedévi adózás előtti eredmény 534 millió dollár volt.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág, valamint a kutatás és termelés (upstream) üzletág is stabil és megbízható pénzügyi eredményeket produkált, a finomítói oldalon tapasztalható szilárd kereslet és a kissé magasabb szénhidrogénárak eredményeképpen. A fogyasztói szolgáltatások teljesítményét az üzemanyag-értékesítés mennyisége és a nem üzemanyag termékek forgalmának további erősödése hajtotta – írták.

A rugalmas termelési modell és a növekedő szénhidrogénárak támogatták a kutatás és termelés üzletág EBIRDA-ját, a második negyedéves eredmény 103,2 milliárd forint (283,4 millió dollár) volt.

A turbulens környezet és a finomítói árrés csökkenése ellenére a feldolgozás és kereskedelem szegmens 148,2 milliárd forint (408,1 millió dollár) tisztított EBITDA-t ért el, egyebek mellett a kimagasló értékesítés miatt.

A fogyasztói szolgáltatások üzletág EBITDA-ja elérte a 70,7 milliárd forintot (194,3 millió dollár), mivel a nem üzemanyagból származó bevételek árrése tovább nőtt. A körforgásos gazdaság szolgáltatások EBITDA-ja 10 millió dolláros veszteséget ért el a kötelező visszaváltási rendszer elindításával.

(Címlapkép: Varga Mihály pénzügyminiszter (j) átadja a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerések egyikét Hernádi Zsoltnak, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatójának a Pénzügyminisztériumban tartott ünnepségen 2024. május 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »