30 millió helyett négy év börtönt kapott az országos cigány önkormányzat volt elnöke

Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette – ezzel a váddal állították bíróság elé Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét. Az ítélet: négy év börtön, 260 ezer forintos pénzbüntetés, valamint négy év közügyektől való eltiltás, írja a Népszava.

Ahogyan arról tavaly szeptemberben beszámoltunk, Agócs Jánost tetten érték, amikor kenőpénzt vett át egy kecskeméti csárdában. Agócs 30 millió forintot kért annak fejében, hogy lemond az ORÖ elnöki tisztségéről. Előbb egy másik képviselőt keresett meg az ajánlattal, végül ifjabb Farkas László, az ORÖ egyik elnökhelyettese, Tiszabura polgármestere volt az, aki látszólag belement a jogsértő ügyletbe. Valójában végig együttműködött a hatóságokkal, hogy lebuktassa Agócsot.

Ifjabb Farkas László a már említett csárdában első részletként 18 millió forintot adott át az elnöknek. (A pénzt a hatóságok bocsátották rendelkezésére.) A fennmaradó 12 milliót a megállapodás szerint később fizette volna ki, ám erre már nem került sor: a helyszínen titkos akció keretében lekapcsolták Agócs Jánost.

Agócs később, bár mandátumát megtartotta, elnöki posztjáról lemondott. Távollétében Lakatos Oszkár aláírási joggal felruházott általános elnökhelyettes tölti be az elnöki tisztséget.

Hírdetés

A Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán tárgyalta Agócs János ügyét. Elsőfokon a bíróság négy év börtönre, 260 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Agócsot, valamint négy évre a közügyektől is eltiltotta a volt elnököt.

Korábban írtuk:

Lemondott az országos cigány önkormányzat elnöke – de nem kap érte 30 milliót, ahogy tervezte

Beismerő vallomást tett az ORÖ elnöke, kijött a rácsok mögül, és szabadságra ment

18 millió "ügyészségi forintot" vett át az ORÖ-elnök a hivataláért cserébe


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »