30 kilométeres dugó van az M1-esen az embercsempészek elleni harc miatt

Az Ausztriában bevezetett fokozott gépjármű-ellenőrzés miatt feltorlódtak az autók a hegyeshalmi, a soproni és a kópházi határnál – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfő reggel az MTI-t.

Takács József elmondta, hogy az M1-es autópályán már mintegy 30, a soproni határpontnál 6, a kópházinál 4 kilométeres kocsisor alakult ki. A rendőrség a gépjárművezetők türelmét kéri, illetve azt, hogy az érintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Hírdetés

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter vasárnap jelentette be, hogy Ausztria megszigorította a fellépést az embercsempészek ellen. Keleti határátkelőinél vasárnap estétől minden olyan járművet megállítanak és ellenőriznek, amely alkalmas arra, hogy embereket rejtsenek el benne.

Közölte azt is, hogy a határ közelében, valamint a nemzetközi főútvonalak mentén ellenőrző pontokat hoznak létre. A belügyminiszter hangoztatta, hogy az intézkedés várhatóan fennakadásokat idézhet elő a közúti forgalomban, de az emberéletek megmentése és az embercsempészek elleni hatékony fellépés érdekében el kell viselni az ilyen ideiglenes közlekedési nehézségeket. A szigorítást egyeztették Magyarországgal, Szlovákiával és Bajorország német szövetségi tartománnyal – tette hozzá.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »