30 ezren veszíthetik el az állásukat jövőre – borús előrejelzés érkezett a nemzeti banktól Tokár Géza2025. 09. 25., cs – 11:58
A Szlovák Nemzeti Bank prognózisa szerint a gazdaság az idén mindössze 0,8, jövőre pedig 0,5 százalékkal növekedik majd, az ok a konszolidációban rejlik.
Az intézmény ma jelentette be az őszi előrejelzéseit, amely sokkal borongósabb, mint amire negyed évvel korábban számítottak. Peter Kažimír, az intézmény vezetője is rámutatott, hogy júniusban az idén még 1,2, jövőre pedig 1,6 százalékos növekedést valószínűsítettek. Az előrejelzések romlásának két oka van: a rossz külső feltételek, valamint a Fico-kormány gazdasági konszolidációs intézkedései.
„Nincsenek jó híreim, arra számítunk, hogy egy százalék alatt marad az idei növekedés. (…) Jövőre még rosszabb lesz, feltételezzük, hogy fél százalék körül bővül a gazdaság” – mutatott rá Kažimír. Az infláció mértékét az NBS idén 4,2, jövőre pedig 3,6 százalékra teszi – a lassulás leginkább annak köszönhető, hogy megszűnik a jövedéki adó emeléséből adódó kölcsönhatás.
Az áremelkedésre ugyanakkor a magas energiaáraknak és az állami energiatámogatás részleges kivezetésének is hatása lesz. A pénzintézmény a munkaerőpiacon is romlásra számít, csaknem harmincezer munkahely szűnhet meg jövőre.
Kažimír az előrejelzés kapcsán rámutatott, hogy a világ eseményei – köztük az üzleti háborúk, a valós fegyveres konfliktusok – a gazdasági érdekek ellen dolgoznak. Az NBS vezetője elkerülhetetlennek nevezte a konszolidációt, de a körülmények miatt a megszorítások hatása gyakorlatilag duplázódik a szlovák gazdaságra – mutatott rá.
Kapcsolódó cikkünk
A szlovák kormány megszorító intézkedései a vasúttársaságot sem kímélik.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


