„A rendszerváltás elsikkasztóira bízták a megemlékezést: több mint két évig ünnepeltetik velünk a módszerváltást” – írtuk januárban, amikor a kormány „30 éve szabadon” néven emlékévvé nyilvánította a 2019. március 15. és 2021. június 19. közötti időszakot. Az egyoldalúan létrehozott emlékbizottság húsz tagja között azonban csak hárman vannak, akiknek részük volt az eseményekben. Olyan pedig egy sincs, aki ne a mai Fidesz hűbérláncához tartozna. (A rendszerváltás elsikkasztóira bízták a megemlékezést: több mint két évig ünnepeltetik velünk a módszerváltást)
A Miniszterelnökség szerződést kötött Kónya Imrével, a megszűnt MDF első frakcióvezetőjével az emlékév ápolásával összefüggő feladatok elvégzésére 2018. szeptember 17 és 2019. május 31 között. Ezért a 9 hónapos megbízásért a kudarcok embere 10 888 138 forintot kap. A szerződés feltehetően nem jött volna létre, ha a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem Kónya gyerekkori barátja: Gulyás Gergely lenne. Az a Gulyás, aki a jól értesültek szerint, kitűnő német kapcsolatokkal rendelkezik, ezért kijárta a német Adalbert Alapítványnál, hogy Kónya 2017 decemberében megkaphassa a Nemzetközi Adalbert Díjat az Európai Békéért, Szabadságért és Együttműködésért. Német értékelés szerint az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások kezdeményezéséért (a Független Jogász Fórum nevében), majd a Nemzeti Kerekasztal üléseinek vezetéséért érdemelte ki ezt a díjat.
Ma már jól tudjuk: nem Kerekasztal tárgyalások kellettek volna, hanem Alkotmányozó Nemzetgyűlés. Az szolgálta volna a nemzet visszatérését önmagához és nem a pártérdekek szerinti szétforgácsoltság. De kit érdekel ez mostanában a német vezetésben, amikor naponta több tucat agymosott döntést hoznak az irrealitások világában, s folyamatosan rombolják az európai kultúrkör megmaradásának esélyeit. Eggyel több vagy kevesebb devalvált értékű kitüntetés, mit számít ebben a feje tetejére állt merkeli államigazgatásban, ahol Gulyásnak tényleg jó kapcsolatai voltak és vannak.
 Gulyás Gergely |
Egyik kritikusa „szimpla karrieristának” nevezte könyvében Kónya Imrét, a rossz vidéki színészek pátoszos manírjaival. 1990. április 29-én egyike volt az MDF – SZDSZ paktum aláíróinak, akik – az MDF Választmányának és Elnökségének a háta mögött – átengedték a köztársasági elnök posztját a választáson legyőzött SZDSZ-nek, személy szerint Göncz Árpádnak.
Kónya, az MDF alelnöke, elnökségi tagja az elsők között hagyja el a süllyedő hajót, 1996 májusában kilép az MDF-ből, s megalakítja a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP) a volt MSZMP-s Kulin Ferenccel, Szabó Iván vezetésével. (Kónya még az édesanyját is belépteti.) De súlyos választási vereséget szenvednek 1998-ben, nem kerülnek be a parlamentbe. 2002-ben újra próbálkozik Kónya: egyik alapítója a Centrum Pártnak, vezetőségi tagja lesz. De így sem jut vissza az országgyűlésbe, nem érik el a küszöböt. 2005-ben aztán frusztráltan visszasomfordál Dávid Ibolya MDF-jébe, amely az SZDSZ-szel tervezi jövőjét, a maradvány MDNP egyesül vele. Együtt buknak és szűnnek meg. Ha ezt szegény Antall József megérte volna! Akinek bólogató szervilise volt Kónya. Ő azonban nem akar távozni a közéletből.
Boross Hóbagoly Péter, aki egyik nap még csapos az állatkerti büfében a másik nap már a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgató-helyettese (1965-1971), majd igazgatója (1971-1989) és még gyanakodni sem szabad, hogy gyors karrierjének volt valami köze a kádári állambiztonsághoz. Miniszterelnökként 1993-ban elfogadta Kónya bejelentkezését a belügyminiszteri posztra. Kónya hálából megdícséri könyvében, míg másoknak törleszt, áztatja volt vitapartnereit. Kónya 2016-ban megjelent magamutogató és önigazoló papírgyüjteménye történelemhamisítás a javából. Könyv helyett inkább családi fényképalbumnak tekinthető Imruska rövidnadrágos korától az esküvői felvételekig. De most kiadják a németek is. Valaki ezt is megetette velük. „Gergőnek jól működő német kapcsolatai vannak.”
A vendéglátóiparos már nyugdíjas tejbepapis, amikor 1990-ben Antall visszahívja a titkosszolgálatok felügyelőjének, előbb államtitkár, aztán tárca nélküli miniszter, végül a piás Horváth Balázs helyett belügyminiszter. Boross ekkor hívja utódjának a régi havert, Gálszécsy Andrást, akinek annyi köze van a titkosszolgálatokhoz, hogy 1963-ban a Pécsi Dózsa (rendőrségi sportklub) könyvelője volt. De lássuk miből lesz a cserebogár: Gálszécsy 1990. december 20-tól 1992. február 29-ig a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Ért hozzá, mint hajdú a harangöntéshez. Tőle származik az a meggyőződéssel vallott apolitikus tétel: nem szabad nyilvánosságra hozni az ügynökök nevét, mert akkor senki sem fog elmenni ügynöknek, mi lesz a szolgálatokkal? Sokáig nem mondogathat ilyen gyermeteg bölcsességeket, de két év elteltével is Boross Péter főtanácsadója. Később sem kell sajnálni, jó kis zsíros állásokkal tömik ki: a MALÉV felügyelő bizottságának elnöke, a Magyar Nemzeti Bank biztonsági igazgatója, a Közbeszerzések Tanácsának elnökhelyettese, stb.
Itt térjünk vissza Kónya Imre csaknem 11 milliós miniszterelnökségi megbízására, amelyért „az emlékév ápolásával összefüggő feladatokat” végez. Nem részletezték mit jelent ez, csak azt tudjuk: bő két évig akarják velünk ünnepeltetni az igazi rendszerváltoztatás elsikkasztását, ami a köznyelvben a gengszterek módszerváltásaként fogalmazódott meg. De ez alatt ünnepelhetjük az átmentett állambiztonsági múltat is, sáros hivatalos állományával és továbbszolgáló ügynökeivel együtt.
Ahhoz, hogy teljesen hülyének nézhessék az embereket, kell egy kis előzmény is: az antalli kereszténydemokrácia példája, aminek ők, az egykori fiatal demokraták a hűséges folytatói Kósa Lajostól Németh Szilárdig. Ennek ecseteléséhez már csak a lakájmédiára van szükség, Kónya Imre tippjei segítségével, akit Gulyás Gergely megpróbál visszahozni a közéletbe. Kónyának ez a megbízás kiváló alkalom arra, hogy kiélje olthatatlan szereplési vágyát, mindenütt megjelennek a nagy emlékező mache pózai a közmédiától a Blikkig. (Már 1990-ben feltűnt az MDF frakciónak, s szóvá is tették: Kónya minden rádiózsinórra rátekeredik és megáll minden tv kamera előtt, míg a mezei képviselők alig jutnak szóhoz.)
De jönnek mások is, például Boross Péter lerázhatatlan barátja, akinél megállt az idő a pécsi Dózsa könyvelői irodájában és azóta csak felejt. Igen, ő a már említett 86 éves Gálszécsy bácsi. Akár a titkos rendőrség főfelügyelője is lehetne a humoros Rendőrakadémiáról. Innentől egész konkrétan:
2019. november 11, M5, „Ez itt a kérdés” c. televíziós műsor. A jobb sorsra érdemes műsorvezető: Horváth Szilárd vendégei: Borvendég Zsuzsa történész és Földi László a volt BM III/I. Csoportfőnökség hírszerző tisztje, majd az Információs Hivatal műveleti igazgatója ezredesi rangban 1997-ig. A téma: a titkosszolgálatok milyen módon próbálták befolyásolni a magyar rendszerváltoztatást?
Mindkét vendég csak röviden válaszol a kérdésre, aztán másra terelődik a szó. Borvendég szerint a taxisblokád volt a tipikus példa, amiben benne voltak a titkosszolgálatok. De a külföldiek is – teszi hozzá Földi, s a szálak az SZDSZ-hez vezettek. Majd kritikusan rámutat a volt hírszerző ezredes: az Antall kormány politikusai amatőrök voltak, az aktív korban elbocsájtott légió tagjai pedig eleve veszélyesek. Még érintik az alapkérdést, de aztán minedegyik vendég a saját kedvenc témáját hozza elő. Borvendég a külkereskedelmi lobby iszonyú károkozását a Rákosi és Kádár korszakban, amikor a magánzsebre dolgozókkal szemben tehetetlenek voltak a titkosszolgálatok, vagy éppen feddésben támogatták őket, netán a kommunista pártok nemzetközi kasszáinak feltöltésével foglalkoztak.
Földi hosszú percekre, sőt órákra képes lekötni a néző figyelmét halk, tárgyilagos hangon – semmi handabandázás, túlmozgásos mutogatás – a hírszerző hivatás sajátos gondolkodásmódjával, különös megoldásaival, most éppen arról: mennyire másképp akarja megoldani ugyanazt a feladatot egy kémelhárító és egy hírszerző. De ehhez néha hozzátesz egy-egy bátor kijelentést valamely aktuális közéleti kérdésről, erősítve azt a hírszerző igazságot, miszerint intelligencia egyenlő előrelátással. Egy ilyen kritikus megjegyzéséért 2017-ben Tarlós István kirúgta mint biztonságtechnikai szakértőjét. Túl előre szaladt a migránskérdésben. Azt mondta egy tv-adásban: az embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan szabotőr, akinek nincs jogállása, ezért nem kell bíróságra vinni, azonnal kiiktatható. És most is mondott egy merészet: aki a mai országgyűlésben külföldi megbízással ül, az hazaáruló. Még nem indult vizsgálat sem Földi, sem a hazaárulók ellen. Pedig elvárható lenne az utóbbiak ügyében.
Visszatérve a beszélgetés tervezett alapkérdésére, azért lett volna egy tematikus javaslatunk, abból kiindulva, hogy az állambiztonság MDF-MSZMP koalíciós kormányzásra készült.
1989. július 3: "A várható koalíciós kormányzásra tekintettel" a BM Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség javaslatot tett a belügyi államtitkárnak (Földesi Jenő) az állambiztonsági operatív nyilvántartás adatainak felülvizsgálatára. Az indoklás szerint az állambiztonsági szervek bizalmas nyomozást illetve "F" figyelő dossziét vezetnek olyan személyekről is, akik a szerveződő pártok jeles képviselői.
Ezért Vagyóczki Béla ezredes, csoportfőnök ezt írja:
„Javaslom Államtitkár Elvtársnak, hogy a III. Főcsoportfőnökség illetékes szervei – a várható koalíciós kormányzásra tekintettel – döntsenek abban, melyek azok a dossziék, amelyek megsemmisítése szükségessé válhat, továbbá, hogy mely személyek adatait lehetne törölni az operatív nyilvántartásból.”
Vagyóczki Béla ezredes, ekkor még a várható MDF-MSZMP koalíciós kormányzásra gondolt. Nem ok nélkül. A III/III. Csoportfőnökség Harangozó Szilveszter állambiztonsági miniszterhelyettes, BM III. főcsoportfőnök által jóváhagyott 1989. évi munkatervében (ÁBTL 1.11.1. – 45-73/3/4/1989) az MSZMP – MDF közös kormányzásra „esélyes” MDF így szerepel:
„A Magyar Demokrata Fórum tevékenységének, politikai törekvéseinek, szervezeti kereteinek kialakítását kiemelt figyelemmel kísérjük. Hálózati lehetőségeink kihasználásával a konstruktív szárnyát ’védelemben’ részesítjük, erősítjük, a jobboldali csoportok rovására bázisnövelő szándékaikat támogatjuk. Gyakorlattá tesszük a párbeszéd útján történő pozitív irányú befolyásolást az arra alkalmas célszemélyekkel, azok szoros kapcsolataival és az alternatív mozgalmak meghatározó személyiségeivel.”
Milyen tanulságos lett volna a beszélgetés folytatása azzal, hogy mindezek ellenére miért folytatta beépülését a III/III. az MDF-be új hálózati személyekkel, a korábbihoz hasonló bomlasztással, miért hagyta, hogy Orbán saját hálózatot működtessen, az SZDSZ pedig külföldi kiképzőket alkalmazzon belső elhárítása felállításához, miközben mindkét utóbbi párt tökéletesn feltérképezhette a BM III. Főcsoportfőnökség hivatásos állományát. (Ld. Dr. Ilkei Csaba: „Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: „Ez egy életveszélyesen komoly ügy”)
De folytassuk az adást. Itt és most következett egy bejátszás. Értelmes fiatal riporter kérdezte valahol a polgári titkosszolgálatokat felügyelő egykori titokminisztert, Gálszécsy Andrást. Nézzük a beszélgetés lényegét, ami fájdalmasan derüsre sikeredett.
Az első kérdéscsoport az ügynöknévsorra, „listára” vonatkozott.
Gálszécsy megütközve: – Ez egy mese, hogy ügynök. Ügynöknévsor, lista nincs. Általános tévhit, mindenki ezt szajkózza a politika berkein belül.
Mi mondjuk: ügynöklista addig nincs, amíg össze nem állítják. Időigényes, felelősségteljes kutató munka, szakmai hozzáértést kíván. Miniszter úr is összeállíthatta volna, ha elmegy a BM. állambiztonsági nyilvántartóba, átnézi a papiralapú és a gépi nyilvántartás adatait, aztán kiegészíti azt a személyzeti és a külügyi osztály, valamint az állambiztonsági miniszterhelyettesi titkárság iratainak információval és a végén összerakja a megszerzett ismereteket. Ha szorgalmas, akkor abc sorrendbe is teheti a névsort. Tavaly óta pedig a megnyitott mágnesszalagok hálózati adattárát is áttekintheti az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, meglepő nevekkel fog találkozni.
Gálszécsy folytatja: – Mindig mondtak neveket, de nagyon kevésről bizonyosodott be, hogy ügynök volt.
Ezzel szemben az az igazság, hogy száznál több kutató többezer hálózati személyt (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) azonosított már és kellő alapossággal, felelősséggel hozta nyilvánosságra kutatási eredményét. Csak el kell olvasni.
Gálszécsy váratlanul, minden átmenet nélkül, s önmagának is ellentmondva: – Az első parlamentben (1990-1994) az MDF frakció országgyűlési képviselőinek 20-22 százaléka volt besúgó.
Ez egyszerűen nem igaz. Sok rosszat lehet mondani az MDF-re, de hogy éppen az MDF kormány minisztere állítson ekkor böszmeséget, ahhoz nagy tájékozatlanság szükséges. A 165 tagú MDF frakció 20-22 százaléka 33-36 érintett képviselőt jelent. Ennyi viszont az egész parlamentben nem volt! A 386 tagú első szabadon választott országgyűlésben mai ismereteink szerint 32 képviselő volt hálózati személy. Ez a szám bővül a II. és III. ciklusban (1994 és 2002 között) 8 érintettel. (Lásd: Dr. Ilkei Csaba: „Ügynökök az országgyűlésben”, 2018. Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár)
Riporter: – És erről tudtak Önök akkor?
Gálszécsy: – Hát persze, hogy tudtunk. De hát mit lehetett csinálni? Őket megválasztotta a nép. Nyilván senki sem dicsekedett el vele.De azért a párton belül tudták róla, hogy olyan előélete van, hogy feltételezhető: besúgó volt.
Mi mondjuk: ha tudtak róluk, akkor lemondásra kellett volna felszólítani őket. Eleve nem jelölni és nem bevinni őket listán, ami a pártok felelőssége volt. De nem tudtak róluk. Semmilyen ellenőrzés nem volt, bemondásra mentek a dolgok, levéltári bizonyítékok nélkül az országgyűlésben és a pártoknál is. Következményeiben ez súlyosan rontotta a képviselők és az országgyűlés hitelét. Mindez folytatódott a második és harmadik ciklusban is. Időnként felvetődött a szándékosság is, mert a pártok tudtak jelöltjük érintettségéről, de az kijátszható volt az átvilágító bírák előtt, mivel ők csak a III/III-as hálózat tagjait vizsgálták, a többiét nem. Így vitte be a Fidesz 1998-ban listáján Szita Károly („Krakus Péter”) és Polonyi Kornél („Tóth József”) III/II-es ügynököket.
Gálszécsy: – A társadalom minden rétegében voltak besúgók és a társadalom minden rétegéből voltak országgyűlési képviselők. Időnként találkoztak.
Riporter: – Ez azért volt baj, mert ők egy demokratikusan választott parlament tagjai voltak, amelynek tősgyökeresen szakítania kellett volna a múlttal.
Gálszécsy: – Hát szakítottak is, mert nyilván nekünk már nem súgtak be, mert a III/III. megszűnt.
Ez hazugság! A III/III. (politikai rendőrség) csak formálisan szünt meg 1990. január 18-án. Hálózati tagjainak egy részét átvette az új rendszer, mert vállalkoztak a továbbszolgálatra. Szétosztották őket az új kémelhárításhoz, hírszerzéshez, katonai felderítéshez, bűnügyi felderítéshez. Még hosszú évekig „súgtak be” az 1990 utáni jövő-menő kormányoknak, így a Boross Péter, Gálszécsy András és Füzessy Tibor felügyelte titkosszolgálatok pontosan tudtak róluk, nem egyet kitüntettek. És még valamit elhallgat Gálszécsy bácsi. 1990. február és május között az új Nemzetbiztonsági Hivatal Nagy Lajos ezredes vezetésével a BM Roosevelt téri székházának pincéjében eltüntet 17-18 ezer állambiztonsági kartont, adatlapot az operatív és hálózati nyilvántartásból, melyekkel soha sem számolt el. Múltjuk eltüntetése után egyesek felszabadultan egyik napról a másikra rendszert váltottak és ők is jelentkeztek továbbszolgálatra. (Egyes kiszemelt vezetők dossziéiból már 1989-ben eltüntek kritikus oldalak selejtezés címén.)
Riporter: -De akkor zsarolhatók voltak ezzel, nem gondolták?
Gálszécsy: – Amit én nem tudok biztosra, vagy nem lehet bizonyítani, azzal nem tudok zsarolni. Olyan ember kevés volt (sic!), akiről papír maradt, hogy besúgó volt.
Az előzmények ismeretében a volt miniszter utolsó mondata teljességgel értelmezhetetlen. 2019-ben már nem lehet félrevezetni az embereket ily átlátszó módon.
[„A szolgálatok pedig 1990 után sem működtek példás jogállmi módon, túl sok esetben folytatták az egy párti diktatúra titkosszolgálatainak gyakorlatát, az információgyűjtés törvénytelen módszereit. Az első ciklus három titkosszolgálatokat felügyelő miniszterének (Boross Péter, Gálszécsy András, Füzessy Tibor) irányítása alatt 1990 és 95 között minden második, összesen 797 környezettanulmány vagy operatív megfigyelés szabálytalan volt. A titkosszolgák csaknem száz alkalommal elmulasztották az eljárások írásbeli elrendelését. A törvényben előírt esetekben nem történt meg az érintett személyek tájékoztatása és a vizsgálati anyag megsemmisítése. Gyakran előfordult, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalt nemzetbiztonsági szempontból teljesen indokolatlan vizsgálatokra használták fel egyéni és politikai céllal. Egyes megfigyeléseket arra fel nem hatalmazott személyek kérésére végzett el egyik vagy másik titkosszolgálat, ilyenkor elég volt egy kormánytagra vagy pártvezetőre hivatkozni. Az Antall és a Boross kormány saját kritikusaira legalább akkora figyelmet fordított, mint az ellenzékre. Kutatás alanya lett például egy, az MDF belső ellenzékéhez tartozó parlamenti képviselő és egy keresztény szakszervezeti vezető is. Jelentést készítetek az MSZP egyik vezetőjéről, majd amikor az egyik miniszternek peres ügye lett korábbi üzlettársával, elérte, hogy megvizsgálják annak környezetét. Egy magas rangú tisztségviselő biztonsági eljárásnak kívánta alávetni egy hozzá köze álló személy szexuális partnerét, mintegy magánnyomozó irodaként kezelve a Nemzetbiztonsági Hivatalt.” (Dr. Ilkei Csaba: „Az elmaradt állambiztonsági rendszerváltás”, 2013. Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könnyvtár)
Lett volna tehát miről beszélni az M5 adásában a meghírdetett cím alatt: „A titkosszolgálatok milyen módon próbálták befolyásolni a magyar rendszerváltoztatást?” Ehhez és a „30 éve szabadon” emlékév hasonló témáinak feldolgozásához azonban Gálszécsy bácsi jellegű közreműködök helyett felkészült és hiteles vitapartnerek kellenének. Netán olyanak, akik ma még a Rogán-féle propaganda-minisztérium tiltólistáján szerepelnek és a szerkesztőségek kötelesek távol tartani az indexre kerülteket. Különben Orbán dühbegurul.
Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
