3 minisztert ad az RMDSZ az új román kormányba

Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa június 22-én, vasárnap amellett döntött, hogy folytassák a kormányzást az újonnan megalakuló, velük együtt négypárti román kormányban – írja az Index. Kelemen Hunor szerint a választásokon többek között arra kértek felhatalmazást, hogy „fogyókúrára” küldhessék az államot. A Szövetségi Állandó Tanács úgy döntött, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az újonnan megalakuló koalícióban folytatja a kormányzást közölte a párt vezetője.

Hírdetés

Üzenetében elmondta, Tánczos Barna személyében miniszterelnök-helyettest is adnak, valamint Cseke Attila vezeti a fejlesztési, Demeter András pedig a kulturális minisztériumot az új kabinetben. A pártelnök azt is elmondta: az előző választásokon arra kértek felhatalmazást, hogy a kormányból védhessék a polgárokat és a magyar közösséget. Hozzátette, ezek a szempontok vezérlik őket a következő időszakban, és úgy akarják csökkenteni a költségvetési hiányt, hogy annak árát ne az emberek fizessék meg. „A költségvetési hiányt úgy kell csökkenteni, hogy leginkább az állami intézmények, legkevésbé a polgárok viseljék a terheket” – írta a videó mellé az erdélyi magyar politikus.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »