Ez a cikk különösen azoknak készült gyógyírként, akiket túlzottan elszomorított Norbert Hofer szabadságpárti osztrák elnökjelölt múlt vasárnapi váratlan veresége.
Ez a cikk különösen azoknak készült gyógyírként, akiket túlzottan elszomorított Norbert Hofer szabadságpárti osztrák elnökjelölt múlt vasárnapi váratlan veresége.
Eddig megszokhattuk ugyanis, hogy a közvélemény-kutatók minden esetben kedveseik – személyek vagy ügyek – javára tévednek vagy „tévednek”. Most ennek a fordítottja történt, és a zöldpárti, vérliberális Alexander „Sacha” Van der Bellen győzött, mégpedig nem is hajszállal.
A közlendőit portálján kilenc nyelven bemutató Katehon nevű független agytröszt ezzel „üdvözölte” a Hofburgba készülő, hetvenkét éves Van der Bellen diadalát: „Ausztriában győzött a mocsár”. De ez csak átmeneti visszaesés, nyugtatta olvasóit, amit az okozott, hogy „Alexander van der Bellen győzelme a patrióták számára csak átmeneti visszaesést jelent”.
Hofer veresége okait keresve a kutatóintézet úgy találta, hogy a fősodratú média hecckampányt folytatott ellene, „és a mocsár mesterien értett ahhoz, hogy az osztrák társadalmat polarizálja, és Hofert nácinak, az EU-ból való kilépés támogatójának és Ausztria nemzetközi hírnevére veszélyesnek nevezve mozgósítson ellene”. De sietve hozzátette, globálisan véve viszont jól alakulnak a dolgok: „Az Egyesült Államokban Trump, Oroszországban Putyin, de közvetlen szomszédságában Orbán Magyarországon, Fico Szlovákiában, messze nem elfeledkezve a csehekről…”
Ez a derűlátó szemlélet a helyes.
Ugyanis hacsak idő előtt meg nem bukik a jelenlegi osztrák koalíció, Ausztriában 2018-ban lesznek választások. És ha már most az osztrák nép több mint negyvenhat százaléka nem félt, hogy arra szavazzon, aki az alapvető osztrák nemzeti érdekeket és értékeket védi – az osztrák területi szuverenitástól a jódlizáson át a közvécék tisztaságáig –, vagyis a szabadságpárti Hoferre, az addig bekövetkező változások hatására ez az arány elsöprő győzelmet arat, és Ausztria végre-valahára Hans-Christian Strache kancellárságával alakíthat nem koalíciós kormányt.
De lássuk, milyen események bekövetkezése várható addig.
Azzal kezdve, ami még nem történt meg, de megtörténhet.
A higanytermészetű Recep Tayyip Erdogan török elnök bármelyik pillanatban – az Európai Unió viselkedésére reagálva –, türelmét vesztve nyithatja fel a török határsorompókat és engedhet rá Európára egy akkora migránsözönt, amekkorát a sokat tapasztalt és főként az utóbbi időkben a népakarattól elszakadt gazember vezetői miatt elszenvedő kontinens még sohasem látott.
Ha ez bekövetkezik, Hoferen és a kandallójuk mellett ugrásra készen álló más európai jobboldali vagy radikális politikusokon ez annyit lök a siker felé, amennyit egy erős kézzel megtaszított vidámparki kecske tudna taszítani a sínjére ültetett Jean-Claude Juncker nevű, velejéig szélhámos, multibérenc luxemburgi uniós vezetőn.
De akkorát, hogy az az egész migránsválság fő okozójának joggal tekintett, a hatalomhoz laza fogsora minden szorításával kapaszkodó, ex-KISZ-es propagandista Angela Merkel negyedik uralkodási periódusát is igencsak kérdésessé tenné.
Miközben – és ez a lényegek lényege – a világ legerősebb és, sajnos, még mindig egyetlen szuperhatalmának, az Egyesült Államoknak megválasztott elnöke, Donald Trump foglalja el fehér házbeli trónját jövő január 20-án.
Amitől az események olyannyira felgyorsulnak majd, hogy talán a fejkapkodás kifejezés is eufemizmusnak hat, amellyel jellemeznénk a most hatalomban lévő, „transzatlantista” imádattal átitatott maffiózó politikai elit tagjainak testmozgását.
Van egy világszerte ismert norvég társadalomtudós, a Hawaii Egyetemen tanító Johan Galtung, aki pontosan előrejelzett olyan világeseményeket, mint az iráni forradalom, a pekingi Mennyei Béke terén 1989-ben kirobbant forradalom, a szovjet birodalom ugyancsak nyolcvankilences összeomlása és az egymás utáni világválságok.
Nos, a napokban lélegzetállító próféciák hagyták el Galtung számítógépének billentyűzetét.
Tíz történelmi birodalom emelkedését és bukását összehasonlítva és hosszan tanulmányozva nem kevesebbet jósol, mint azt, hogy Amerika globális hatalma Trumppal kezdődően huszonöt év alatt össze fog omlani a fenn nem tartható gazdasági, társadalmi, katonai és politikai ellentmondások miatt, miközben egyre nő majd a konfliktus az Egyesült Államok, a NATO és katonai szövetségesei között.
Na már most, kinek is jó ez? Nekünk, a nyugati világot kormányzó elittel totálisan torkig lévő népnek, azaz a „durungoknak” vagy az urbánus, elitnyaló-faló és annak minden propagandaszólamát a megkapott vagy még elvárt, illetve remélt anyagi előnyök ellenében magáévá tevő „értelmiségieknek”?
A kérdés puszta retorika. A válasz üvöltő evidencia.
Ahogyan eddig három hatalmas gólt lőtt száz- és százmilliós táborunk a Brexittel, majd Trump megválasztásával és vasárnap Matteo Renzi olasz miniszterelnök elűzésével, és így a kapott Hofer-góllal 3–1-re vezetünk, számunkra mindaz égi és földi manna, ami a világon a legnagyobb jót, a legfőbb értéket, a béke esélyét növeli. Mert ne felejtsük azt sem: bármennyire is érzelmileg jobban érint bennünket az osztrák vereség, Olaszország az unió alapító tagja volt, és ha ott népszavazás lesz – mint ahogyan lesz – az euróövezeti tagságról, a közös valutatömb összeomlik.
Márpedig a ruszofób paranoiába teljesen magát már az irracionalitásnak még a hidegháború idején sem látott mélységig belelovalt elit gyengülése elemi érdekünk. És mindent, de mindent ebből a szempontból kell nézni.
Trump megválasztása után Európa egyik legvisszataszítóbb fővárosában, Brüsszelben a nyugati szövetségi rendszer két, egymástól alig néhány kilométerre lévő intézménye, az Eu-rópai Unió és a NATO vezetői dőltek a kardjukba. A magyar miniszterelnököt diktátornak, a véreskezű tömeggyilkos Fidel Castrót történelmi hősnek magasztaló bizottsági elnök, Jean-Claud Juncker; a Berlusconi volt olasz miniszterelnök által lekápózott Martin Schulz európai parlamenti elnök, valamint a hazájában, Lengyelországban a keményvonalas jobboldal kormányra jutása miatt tudathasadásban is szenvedő Donald-névrokon Tusk, no meg a NATO szintén oroszellenes háborúra szívének és eszének álcázott pénztárcáját rátevő főtitkára, a norvég Jens Stoltenberg.
Ideg-összeomlásos állapotuk már valóban tragikomikus. Azt hiszik, ha január 20. előtt még gyorsan fel tudnak melegíteni a sparhelten négy-öt atombombát, amelyet olyan közel gurítanak a Kremlhez, hogy lehetőleg már holnap kirobbantsák a saját nyomorult lényüket is köddé változtató atomháború kiváltotta világvégét, meg fogják tudni úszni a szembenézést a Fehér Ház új lakójával, Donald Trumppal.
Nem fogják.
Hogy mi lesz itt e dátum után, annak elképzelése esetén csak a kezünket dörzsölhetjük.
Addigra már kormányon lesz az oroszokkal szintén nem forró háborúra, hanem békés kereskedelemre törekvő, most megválasztott bolgár és moldáviai elnök. Franciaország lázasan készülődik majd arra, hogy félresöpörje az Elysée jelenlegi rothadt, szocialista lakóját, a gall közutálatnak örvendő Francois Hollande-ot.
Mint ahogyan készülődnek majd Hollandiában is a választásokra, ahol a legnagyobb akadály a majdani népakarat, azaz a szabadságpárti Geert Wilders miniszterelnöki székének elnyerésére csak az lesz, hogy az „autokrata populistákkal” (ahogyan bennünket hívnak ellenségeink naponta, a müezzin imára szólító gyakoriságánál is sűrűbben), azaz a népakarattal szembenálló, azt kirekeszteni akaró többi holland párt egységfrontot alkotva igyekszik őt távol tartani a kormányfői széktől.
Közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a távozó, a világot nemcsak Oroszország, de a Dél-kínai-tenger térségében is a háború felé terelni akaró Barack Obama amerikai elnök alól kifut az idő.
Miután utóbbi térségben is barátunk, az évtizedes amerikai szolgasággal szakított Fülöp-szigeteki elnök, Robert Duterte sző mind szorosabb barátságot nemcsak Kínával, Oroszországgal és Iránnal, de – ó, minő kínos meglepetés lesz ez majd akár a következő hetekben is – Japánnal.
És akkor a nagy meglepetésekről még nem is szóltunk. Tegnap hozta nyilvánosságra a híres brit közvélemény-kutató, a YouGov az Európai Unió több országában végzett felmérését, amely azt mutatja, hogy az egyes országokban az embereket miként uralta el már most az „autoriter” (vagy „tekintélyelvű”) „populizmus”.
Mit gondolnak, a felmért országok közül melyik vezet?
Nem fogják elhinni: Románia. Ott ennek az eszmének a híveit a lakosság nyolcvankét százalékában fedezték fel. A finnek ötven, a dánok negyvennyolc, a svédek harmincöt százalékában. Úgyhogy keleti szomszédunkban is pusztán idő kérdése a „populista” robbanás.
Vagyis, a Hofer-vereség miatt lekonyult szájú drága olvasók, nyugalom. Aranykorszak jön. Szabadok leszünk, mint a közmondásos madarak. Csak még egy picit legyünk türelemmel, és nevessünk ezeken, ahogyan megpróbálják bevetni az infoháború, a vele járó cenzúra és egyéb harci eszközeik valamennyi, még raktáron lévő fegyverét. Nevessünk rajtuk, hiszen, mint tanultuk Suetoniustól, amint csókot dobott az uralkodó felé, „morituri te salutant”, azaz üdvözölnek a halálba menők. Csak menjenek. Minél gyorsabban. Ahogyan Rodrigo Duterte buzdította százmilliós népét, alakítsanak temetkezési vállalkozásokat, mert gyárt nekik sok halottat a bűnözőkből, úgy nyissunk mi is legalább képzeletben koporsógyártó műhelyeket. Termékeinkre bőven lesz igény.
http://magyarhirlap.hu/cikk/73911/31_a_javunkra
Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »
