299 napja mondta el Orbán Viktor az igazságbeszédét az élhetetlen vidékről, mégsem történt semmi

299 napja mondta el Orbán Viktor az igazságbeszédét az élhetetlen vidékről, mégsem történt semmi

Mivel nem igazán kérték számon rajta, ezért Orbán Viktor miniszterelnök azóta sem árulta el, hogy miért tört rá az őszinteségi roham március 5-én, az országgyűlési kampány közepén, és

miért ismerte be, hogy 12 év Fidesz-uralom ellenére sincs semmi, ami vidéken tartsa a fiatalokat, nincs megélhetés, de még utak sincsenek.

Orbán Viktor a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusán Budapesten, a Hungexpo kongresszusi központjában tartott beszédet 299 nappal ezelőtt, és egy eléggé nyomasztó, kilátástalan képet festett le a magyar vidék helyzetéről és jövőjéről, gyakorlatilag beismerve, nem sikerült érdemben javítani az itt élők helyzetén. Orbán Viktor szerint ugyanis

a magyar vidék egy jelentős része elveszítette a népességmegtartó-képességét, nem tudja megtartani a fiataljait.

A fiatalok közül nagyon sokan nagyvárosokban, leginkább a fővárosba költöznek, sőt vannak, akik külföldre mennek – fogalmazott a kormányfő, majd leszögezte:

„Szerintem nem a kalandvágy hajtja őket, biztos van ilyen is, de az igazság az, hogy nincs, ami itt tartsa őket”.

Ezután elárulta, hogy 12 év után ideje mind a 173 vidéki járásban biztosítani mindazt a civilizációs vívmányt, ami egy nagyvárosban elérhető, enélkül nem fognak ottmaradni  a fiatalok.

Hírdetés

S mik ezek a „civilizációs vívmányok”? Orbán Viktor ezt is megválaszolta. A magyar miniszterelnök szerint 2022-ben a magyar vidék számára civilizációs vívmány lenne, és éppen ezért szükség van:

  • tisztességes megélhetést kínáló munkalehetőségre, ami ne legyen messze, 
  • megfelelő egészségügyi ellátásra, 
  • jó közoktatásra, alsó tagozat helyben, jó színvonalú középiskola valahol a közelben, 
  • szabadidős tevékenységekre (például sportcsarnok),
  • infrastrukturális beruházásokra, például járható(!!!) utakra,
  • valamint, „miután modern világban élünk”, kell internetelérés is.
  • Ezután azt is vállalta, hogy a vidéken élőknek ne kelljen egy órát ingáznia fenti szolgáltatások igénybe vétele érdekében.

    Hogy azóta mennyi járható út, közeli, tisztességes megélhetést kínáló munkahely, valamint jó színvonalú középiskola létesült vidéken, arról még a kormánysajtó sem számolt be. 

    Ugyanakkor ugyanolyan rejtély, hogy miért nem kezdett semmit ezzel a beismeréssel az akkori ellenzéki összefogás, illetve miért nem ezzel, azaz a valódi és mindenki számára látható problémákkal kampányolnak azóta sem a kormánykritikus pártok. Addig meg szép csendben halad a karaván tovább – még ha nem is legjárhatóbb utakon…


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »