Szeptember elején 260 háborúban érintett ukrán gyermek és kísérőik pihenhettek a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában a magyar állam támogatásával. Az Ukrajna különböző területeiről érkező fiataloknak a szervezők örömet és felszabadult légkört biztosítottak egy egész héten keresztül annak érdekében, hogy megtapasztalják a magyar emberek szeretetét.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy ezen a nyáron soha nem látott számú fiatal érkezett hozzájuk a táborba: „Összesen 32 rendezvényünk volt, ami 33 országból több mint 19 ezer magyar fiatalnak teremtett lehetőséget arra, hogy találkozzanak, élményeket, emlékeket szerezzenek és a magyar kultúrához, a magyar nyelvhez minél inkább kötődjenek. Reméljük, hogy amit innen elvisznek magukkal, az akár élethosszig tartó jó emlékké tud majd válni számukra.
Viszont amióta a sajnálatos orosz–ukrán háború zajlik, ez a tábor itt, Sátoraljaújhely fölött, a várhegy nyergében megpróbál egy másikfajta »missziót« is betölteni. Összeszámoltuk, hogy a háború kitörése óta mintegy 11 ezer olyan ukrajnai állampolgár, lakos fordult meg itt − főként fiatalok, magyarok és ukránok −, akiknek megpróbált ez a hely lehetőséget teremteni arra, hogy egy kicsit kilépjenek a háború hétköznapjaiból. Ez most is így van, szeptember első hetét a Rákóczi Szövetség felajánlotta a Rákóczi-táborban azoknak a gyermekeknek, akik Ukrajna különböző területein élnek, és talán a legnagyobb szorongattatást és a legnagyobb szükséget élik most meg, így leginkább rászorulnak arra, hogy valami jó dolog történjék velük, és végre a gyermekségüket igazán meg tudják élni. Jelenleg 260 gyerek érkezett hozzánk Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, illetve az ukrán katonai adminisztráció közreműködésével. Ezeknek a gyerekeknek a jelentős része a háborúban megárvult, elvesztették édesapjukat, édesanyjukat, vagy éppen valamelyik szülőjük állandó veszélynek van kitéve a háború miatt. Mi azt szeretnénk, hogy ezek a gyerekek érezzék jól magukat itt, legyen egy jó hetük, és ne kelljen azzal foglalkozniuk, hogy éppen egy aktuális háborús riadó van körülöttük. Azt szeretnénk, hogy érezzék, hogy itt szeretik őket, jó helyen vannak, és a magyarországi emberek szolidárisak velük. Abban is bízunk, hogy ez a háború minél előbb véget ér, és az a sok szenvedés is, ami adott esetben ezeket a gyerekeket a hétköznapokban éri” – fogalmazott a szövetség elnöke.
Az egyik kísérő tanár, Marija Martinyuk örömmel újságolta, hogy az ő csapatukban összesen negyvenöten érkeztek a táborba, akik Ivano-Frankivszk megye különböző településeit képviselik. Verhovina, Kolomija, Rohatin stb. fiataljai vannak itt. „Nagyon elégedettek vagyunk itt mindennel, a gyermekeinknek most nagyon nagy szükségük van arra, hogy kiszakítsuk őket a háborús hétköznapokból és eltereljük a figyelmüket. Itt nem hallják az otthon mindennapos légvédelmi szirénákat, csökken rajtuk a stressz. Nagyon hálásak vagyunk a fogadó félnek, a Rákóczi Szövetségnek. A gyerekeknek tetszik a környezet, teljesen ki tudnak itt kapcsolódni” – mondta el.
A 260 gyerek Harkiv, Ternopil, Lemberg, Csernyivci, Dnyipropetrovszk, Ivano-Frankivszk és Kárpátalja megyékből érkeztek a táborba. Erről már Vaszil Visivanyuk tiszteletbeli ivano-frankivszki magyar konzul számolt be. „Nagyon fontos, hogy itt most egymással is megismerkedhessenek ezek a gyerekek, mert otthon erre nincs lehetőségük. Valamennyien katonák gyermekei. Nagyon jó, hogy távolabb lehetnek a harci cselekményektől, biztonságos helyen. Nem hallanak robbanásokat, légvédelmi szirénákat, elterelhetik a figyelmüket. Köszönjük ezt a lehetőséget a magyar kormánynak, akik mindezt támogatják. Itt csupa jó élményt szereznek, ami egy életre el fogja őket kísérni. Ez most nagyon fontos az ukrán gyerekek számára, hogy pozitív dolgok történjenek velük” – emelte ki.
„Ukrajna és Magyarország szomszédos országként ezer szállal kötődik egymáshoz. Ahogy az előző években, így ebben az esztendőben is már nem első alkalommal érkeznek ide ukrán gyerekek. A kárpátaljai gyerekeken kívül a tél folyamán több mint 200 gyerek üdült itt Ukrajna távolabbi részeiről, akik elsősorban árva gyerekek voltak. Jelenleg is a háborús nehézségek elől érkeztek ide a gyerekek, akiknek vagy a hadseregben szolgálnak a szüleik, vagy árvák maradtak. Itt valamennyire kipihenhetik a háború nehézségeit, egy kicsit felkészülhetnek a tanévre, és reméljük, hogy jó emlékekkel térnek haza. A háború kezdete óta Magyarországon Ukrajnából összesen több mint 22 ezer gyermek pihent, ez egy kisváros lakosságának felel meg. Köszönet ezért a magyar népnek, a magyar kormánynak és a Rákóczi Szövetségnek” – nyilatkozta Bacskai József ungvári magyar főkonzul.
Forrás: Kárpátalja Lap/TV21 Ungvár/ B. TH.
The post 260 ukrán gyermek pihenhetett Sátoraljaújhelyen appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


