2500 új jelvény az időszakos kiállításon (Gyűjtemények Háza Kézdivásárhelyen)

2500 új jelvény az időszakos kiállításon (Gyűjtemények  Háza  Kézdivásárhelyen)

Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában a tizenkettedik három hónapos időszakos kiállítás: válogatott jelvények Beke Ernő mintegy 55 ezer darabos gyűjteményéből. A kiállított 42 pannón több mint 2500 szebbnél szebb, különböző témájú jelvény látható. Ezeken kívül nyolcezer van még kiállítva az egyik teremben.

Beke Ernő elmondta: a Gyűjtemények Házába látogatók többször is megkérdezték tőle, mióta gyűjti a jelvényeket. Hároméves korában az első gyűjteménye képes levelezőlapokból volt, utána a régi pénzek, majd harmadikként a jelvények következtek, de akkor már nagycsoportos óvodás volt. Hetedik osztályos korában már szinte ezer darabot számlált a jelvénygyűjteménye. Ekkor egy ideig félbemaradt a gyűjtés, mert a sportolás, az atlétika lekötötte a szabadidejét. 

A gyűjtéshez akkor látott újra hozzá, magyarázta Beke Ernő, amikor a sportversenyeken az oklevelek mellé különféle jelvényeket is adtak. Ahogy teltek az évek, úgy kezdett megint sokasodni a jelvények száma. 1983-ban járt nála egy jelvénygyűjtő Marosvásárhelyről, néhai Szőcs László, aki hallotta, hogy jelvényeket gyűjt, és eljött megnézni azokat. Az volt a véleménye, hogy a jelvények sokasága nem úgy néz ki, mint egy komoly gyűjtemény, az csupán jelvényhalmaz összevissza feltűzve. Elmagyarázta, hogy a jelvényeket témák szerint gyűjtik, azaz vadász-horgász, vöröskereszt-orvosi, dalárda-zene stb. Azt is elmesélte, hogy Marosvásárhelyen létezik egy numizmatikai  és jelvénygyűjtő egyesület, és ha gondolja, oda Beke Ernőt is benevezi, és akkor országos jelvénykiállításokon is részt vehet.

Hírdetés

Aztán 1984 tavaszán István fiával Petrozsényben részt vett az országos jelvénykiállításon, ahonnan harmadik díjjal tért haza, és ahol sok jelvénygyűjtővel ismerkedett meg. Abban az időben Kézdivásárhelyen többen is gyűjtötték a jelvényeket, elkezdődött a céltudatos csereberélések sorozata a Hobbi Cserebere Klubban, amely oda vezetett, hogy 1984 és 1993 között egy tízéves jelvénykiállítás-sorozatot szervezett a Vigadóban más vidékekről érkezett gyűjtők részvételével. Kézdivásárhelyen is tartottak három országos jelvénykiállítást 2005-ben, 2010-ben és 2015-ben, de a negyedikre 2020-ban a koronavírus-járvány miatt már nem került sor. 

Beke Ernő a jelvénygyűjtők országos egyesületének alelnöki tisztségét tölti be 2007-től. A jelvények világával kapcsolatosan arról beszélt, hogy minden egyes jelvénynek megvan a saját mondanivalója, üzenete, és régiségként a múltban történt eseményekre is utalnak. Többféle jelvény készült: katonai, iskolás, megemlékezések, sapkajelvények, évfordulók, sport­események, kulturális tevékenységek, jeles napok, állatvilág, ipar, repülős, tengerész, és szinte a végtelenségig lehetne sorolni a jelvénytémákat – hangsúlyozta tárlatának megnyitóján. 

A kiállításon közreműködött Gáspár Anikó versmondó, aki Aranyosi Ervin Tudod, az élet… című versét szavalta el. A jelvénykiállítás május 30-ig ingyenesen tekinthető meg naponta 9 és 18 óra között.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »