230 éves a magyar nyelvű színjátszás (Kolozsvár)

230 éves  a magyar nyelvű színjátszás (Kolozsvár)

Színháztörténeti sétával, múltidéző színháztörténeti beszélgetéssel ünnepelték szombaton Kolozsváron a városban 230 éve indult, és azóta folyamatos magyar nyelvű színjátszást.

Amint a Kolozsvári Állami Magyar Színház az eseményt meghirdető közleményében idézte: a Nemzeti Játszó Társaság 1792. december 17-én A titkos ellenkezés vagy Köleséri című darab bemutatásával kezdte el kolozsvári előadásait, és ezzel elindult a folyamatos magyar színházi élet Kolozsváron. Ezt megelőzően, 1792 októberében a Fejér János által vezetett nemes színjátszó ifjak kérelmet nyújtottak be a királyi főkormányszékhez és az országgyűléshez azért, hogy magyar nyelven írt darabokat adhassanak elő Kolozsváron és bárhol Erdélyben.

Hírdetés

Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, színházkutató az MTI-nek felidézte: a Pest-Budai Hivatásos Színtársulat ugyan két évvel a kolozsvári előtt tartotta első előadását, de a játék­engedélyekért folytatott küzdelemben ez a társulat felbomlott, aztán 1792-ben újraalakult, de négy év múlva megint megszűnt. A színháztörténész felidézte, Erdélyben előbb a Bethlen Gábor által alapított nagy­enyedi Református Kollégium fiataljai kértek engedélyt arra, hogy anyanyelvű darabokat mutathassanak be és játszhassanak. Aztán Kolozsváron kötöttek szerződést a társulatuk tagjaival, és ezzel létrejött a Nemzeti Játszó Társaság, melynek hamarosan Kótsi Patkó János lett a művészeti igazgatója. Úgy vélte: Kolozsváron annyiban volt más a helyzet, mint Pest-Budán, hogy itt az 1792-es alakulástól támogató közegre talált a színház. A közönség, a nemesség és a polgárság is az intézmény mellé állt, és ez folytonosságot biztosított a társulat számára. Darvay Nagy Adrienne elmondta: készülő könyvében arról ír, hogy a magyarságnak mindig két nemzeti színháza volt. A budapesti és a kolozsvári.

A kolozsvári magyar színjátszás 230. évfordulóján délelőtt színháztörténeti sétán vehettek részt az érdeklődők Salat-Zakariás Erzsébet vezetésével, mely érintette a kolozsvári magyar színjátszás fontos helyszíneit és a Házsongárdi temetőt, ahol sok kiemelkedő alkotó nyugszik. A délutáni színháztörténeti beszélgetésen Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója kérdezte Darvay Nagy Adrienne színháztörténészt.

Az évforduló estéjén Tamási Áron Ősvigasztalás című darabja szerepelt a színház műsorán. A még alig ismert Tamási Áron a darabot név nélkül küldte el 1924-ben az akkor Janovics Jenő által vezetett Kolozsvári Magyar Színház drámapályázatára.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »