Több mint harminc művész és számos zenekar lép fel júniusban az Óbudai Társaskörben. Koncertet ad Drahos Béla, a Kodály Vonósnégyes, Devich Gergely, Balogh Ádám, a Hot Jazz Band, debütál a Zabolátlan lovaim című est.

Hírdetés

A Zsidó Művészeti Napok keretében Kollár-Klemencz László énekes-rendező-író a Budapest Bár zenekar alapítójával, Farkas Róbert hegedűművésszel, valamint Dargay Marcell zeneszerzővel mutat be különleges, művészi ötletekkel teli zenei kísérletet június 2-án – közölték a szervezők az MTI-vel.
A Zabolátlan lovaim című produkcióban új köntösbe öltöztetnek emblematikus magyar és külföldi szerzeményeket, köztük Kollár-Klemencz sajátjait. A műsorban mások mellett Jacques Brel, Yves Montand, Dalida, Viszockij, Johnny Cash, Benjamin Clementine, Cseh Tamás, Paolo Conte és Marlene Dietrich számai hangzanak el. Szinte mindegyiknek új magyar fordítást adtak, amelyeket Grecsó Krisztián, Máthé Zsolt és Kollár-Klemencz László írt.
A nemzetközileg is ismert Hot Jazz Band június 11-én ad koncertet. A csapat Meseautó című estjét hozza a Társaskörbe, és az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek népszerű dalait játssza el.
A kamarazenei kínálatban öt formáció érkezik a Kiskorona7 színpadára. Június 1-jén Környei Zsófia, a Concerto Budapest koncertmestere és Gődény Márta Párizsban élő zongoraművész Ébredés című közös estjén Mozarttól Saint-Saënsig kalauzolja a közönséget. A Kamarazenei Csemege koncertsorozat legújabb programja a német romantikához kapcsolódik: Schumann tükrében Dohnányira emlékezik június 3-án Fejes Krisztina (zongora), Szabó Gábor, Langer Ágnes (hegedű), Csonka Emil (brácsa) és Onczay Zoltán (gordonka). Június 9-én Drahos Béla fuvolaművész és Villányi Dániel zongoraművész közös estjén négy fuvola-zongora szonáta csendül fel. A Kodály Vonósnégyes Nyári szerenád című műsora június 10-én Wolf Olasz szerenádjával kezdődik, 29-én Fischer Annie-ösztöndíjasok adnak hangversenyt, Devich Gergely gordonkázik, Balogh Ádám zongorázik.
A júniusi koncertpalettán két szólóest is szerepel: június 8-án Fenyvesi Gabriella Rea zeneakadémiai hallgató oratórium és dal diplomakoncertje, 24-én Vadászy Domonkos zongorakoncertje Chopin-, Schubert- és C. Franck-művekkel, hegedűn közreműködik Fejér Árpád Attila.
Az Óbudai Jubileumi Zenekar évadzáró koncertjét Gazda Péter vezényletével június 15-én láthatja a közönség. Műsorukon Vanhal-, Mozart-, Vivaldi- és Decsényi-szerzemények szerepelnek. Az Anima Musicae Kamarazenekar 2010 óta az Óbudai Társaskörben ünnepli születésnapját, így 2022-ben is színpadra lép június 20-án.
A Kiskorona7 interaktív gyermekprogramjai között június 10-én délelőtt Bölcsiszínház lesz A három pillangó című dalos-bábos mesével, Kővári Eszter Sárával (ének, mese, buborékok) és Peltzer Ferenccel (gitár, hangok). Ugyancsak 10-én, délután az óvodásoknak szól a Hangolda, vidám ismeretterjesztő játék dalokkal, hangokkal. Kővári Eszter Sára partnere ezúttal Szlama Annamária gitárművész, pedagógus lesz.
Június utolsó napján Nagy zenészek, nagy szerelmek #Debussy címmel Bősze Ádám előadássorozatának következő darabját hallgathatja meg a közönség.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »