Jelentősen átalakulnak a gépjárművek behajtásának feltételei Pozsony Óváros városrészében. A helyi képviselő-testület az év utolsó ülésén elfogadta azt az általánosan kötelező érvényű rendeletet (VZN), amely 2026. január 1-jétől új alapokra helyezi a történelmi belvárosba történő behajtás szabályozását.
A városrész tájékoztatása szerint az új rendelet a gyakorlati tapasztalatokra reagál, és elsősorban azon járművek körét bővíti, amelyek mentességet kapnak a behajtási díj alól, mert közérdekű feladatokat látnak el.
A módosítás értelmében nem kell behajtási díjat fizetniük azoknak a járműveknek, amelyek áruk és szolgáltatások szállítását, javítási, karbantartási, technikai vagy arborisztikai munkákat végeznek a városrész megbízásából, mint adóhatóságként eljáró önkormányzat számára.
Ugyancsak mentességet élveznek majd azok a járművek, amelyek ingyenesen látogatható kulturális, társadalmi vagy sportesemények szervezésében vesznek részt. A városrész szerint ezzel az intézkedéssel a közösségi élet működését kívánják támogatni anélkül, hogy felesleges adminisztratív akadályokat gördítenének a szervezők elé.
Fontos változás, hogy a rendelet nem kizárólag a tulajdonjoghoz köti a behajtási jogosultságot. Az eddigi szűk értelmezés helyett 2026-tól a „jogi viszony az ingatlanhoz” fogalma lép életbe, amely figyelembe veszi a bérlőket és az egyéb használati jogviszonyokat is. Ez a módosítás a belvárosban működő vállalkozások és lakók régóta jelzett problémájára ad választ.
A rendelet külön fejezetben szabályozza a fogyatékkal élő személyek, kísérőik és parkolási igazolvánnyal rendelkező járművek behajtását. A cél az, hogy a jogos igényeket egyértelműen és kiszámítható módon kezeljék, miközben elejét veszik a kivételekkel való visszaélésnek.
Újdonság az is, hogy a szabályozás pontosabban meghatározza:
Az új szabályozás 2026. január 1-jén lép hatályba.
SITA
Nyitókép: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


