2024. évi Kurultaj – RÉSZLETES PROGRAM

2024. évi Kurultaj – RÉSZLETES PROGRAM

Az alábbiakban közöljük a 2024. 08. 9-11-én, Bugacon megrendezésre kerülő Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés részletes programját. Minden kedves kilátogató vendégünknek lelket feltöltő ünneplést és jó szórakozást kívánunk a három napra!

Péntek – augusztus 9.

14.00 Kézműves Vásár megnyitása

16.00 Zenés vonulás a színpad szektorban – zenei műsorok kezdete

16.00 Főpróbák kezdete (Nomád Vonulás)

21.00 Tüzes Nomád trükklovas bemutató (küzdőtér)

Színpad

16.00 Keleti Szél együttes – nyitó felvonulás

17.00 Fehérholló Öskü – táltos zene

17.45 Fehér Boglárka

18.30 Fábián Zoltán

19.30 Eszközös magyar néptánc – botos tánc, kardtánc

20.15 Petrás Mária és zenekara – csángó magyar népzenei koncert

21.45 Kerecsen együttes

23.00 Hajdux zenekar – koncert majd táncház

Szombat – augusztus 10.

9.00 Íjász pálya: Turán – Íjász kupa (tradicionális íjászverseny, íjászpályán)

9.00 Turán Viadal- váltott fegyveres lovasnomád harci viadal (Turán pálya) – központi küzdőtér

10.00 A ”Keleti Bazár” kupolás főbejáratának előterében megnyílnak az üzbég, a türkmén, az azerbajdzsáni és ujgur kézműves kiállítások és vásárterek. Megnyílnak a kazak, kirgiz és mongol bemutató jurták (néprajzi kiállítás, vásár)

10.10 Atilla Sátra (kiállító óriásjurta) : ”A hunok utódai keleten és nyugaton”- nagyszabású régészetei-antropológiai kiállítás megnyitója

10.30 A küzdőtér és a pályák megáldása – Fehérholló Öskü (főtáltos)

10.35 Agarász bemutató (Országos Agarász Egyesület)

11.00 A Felföldi Dalia (Felvidék) hagyományőrző egyesület gyalogos harci bemutatója

11.30 Nomád trükklovas bemutató (Magyar Turán Válogatott)

12.00 A sztyeppei ősök arany harci lova (Ahal Teke lovak) bemutató (Dr. Kocs Mihály tenyészete)

12.20 ”Nomád vonulás” – Honfoglalás-korát idéző életkép (felvonulás, lovakkal, tevékkel szekerekkel)

13.00 Nomád esküvő (Honfoglalás korát idéző életkép, leányrablás, esküvő)

13:20 Lovas Solymász bemutató (Krekács Zoltán)

13:30 Seregszemle (a Kárpát–medencei és keleti hagyományőrzők nagyszabású lovas és gyalogos hadi felvonulása

14.00 Ünnepélyes megnyitó és köszöntő beszédek

15.00 Csata jelenet: – Magyarok hadjárata Bajorföldön     (Magyar-Turán Lovasharc válogatott, Vermes Törzs, Anda Lovasharc Egyesület, Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület, Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület)

15.30 Manasz kirgiz eposz megidézése, valamint kirgiz íjász és gyalogosharc bemutató

16.00 Pusztai csikós bemutató és gulya hajtás – Bugaci csikósok

17.00 Puszta Vágta elődöntő

17.00 Turán vértesharc vívóverseny (Kűzdőketrec)

17.30 Köböre(kökpar) viadal országos döntő:

Pusztai Rókák – Pest Megyei Turán

18.00 Díjkiosztó ünnepség

Színpad 

10.00 Regélő Fehér Táltosok

10.30 Kaya Kuzucu – Törökország

11.00 Ördöngös zenetanoda

11.45 Kirgiz népzenei koncert

12.15 Azeri népzenei koncert

12.45 Csuvas és tatár népzenei műsor – Csuvasföld, Tatársztán

13-15h szünet

15.00 Eszközös magyar néptánc – botos tánc, kardtánc

15.30 Natalia Deniz – gagauz dallamok

16.15 Türkmen népzene és néptánc – Türkmenisztán

17.00 Ujgur dalok és néptánc – Sehirlik Ussuli ujgur táncegyüttes

17.45 Arkayim együttes – Kazakisztán

18.15 Üzbég népzene és tánc – Üzbegisztán

Hírdetés

19.00 Yuliana – doromb és ének, Jakutia

19.30 Imanat táncegyüttes – Kaukázusi táncok, Dagesztán

20.00 Turán együttes, Arkayim együttes (Kazakisztán) és Fehér Boglárka közös koncertje

21.15 Arslanbek Sultanbekov és zenekara – nogaj-török koncert

22.45 Kerekes Band koncert

00.15 Hajdux zenekar – koncert majd táncház

Sportsátor: Övbirkózó Nemzeti Bajnokság /ifjúsági/ – mérlegelés 10.00, verseny kezdete: 11.00 óra

Íjászpálya: 9.00-tól Turán – Íjász kupa (tradicionális íjászverseny)

Kiállítások:

„Atilla Sátra”: ”A hunok utódai keleten és nyugaton”- nagyszabású régészetei-antropológiai kiállítás

”Ősök Sátra” óriás jurták:

Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei (- a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása)

„Őseinket felhozád…” (- a Topolyai Városi Múzeum egyedülálló vendégkiállítása)

Kiállítások a „Keleti Bazárban”: Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán és Azerbajdzsán válogatott néprajzi kiállításai mellett Vámbéry Ármin, a híres magyar utazó munkásságát is bemutatja egy tárlat, mely a Magyar Földrajzi Múzeum segítségével valósul meg.

Nemezjurta – életmód kiállítás

Állandó programok:

Kézműves vásár

”Keleti Bazár” kupolás főbejáratának előterében megnyílnak az üzbég, a türkmén, az azerbajdzsáni és ujgur kézműves kiállítások és vásárterek. Kazak, kirgiz és mongol bemutató jurták (néprajzi kiállítás, vásár)

Íjászat kipróbálási lehetőség érdeklődőknek

Baba-mama pihenőjurta

Eleink mesterségeinek bemutatása – fazekas, kerámia, nemezes, veret mintázó szobrász, kovács műhelyek és jurták – ősi mesterség-bemutatók

Színpad mellett  haditornák és bemutatók: Párbajverseny, látványos vívó párbajok, a gyalogos páncélosok viadala (egyéni és csapat verseny),  illetve szablyavívó verseny a  küzdőketrecben

Nagy Előadósátor: a részletes program hamarosan olvasható

 

Vasárnap – augusztus 11.

9.00 Lovasíjász pálya: Turán bajnoka lovasíjász verseny – eredeti Kassai rendszer szerint

Központi küzdőtér:

10.00 Agarász bemutató(Országos Agarász Egyesület )

10.30 Lovas solymász és sassal vadászók bemutatója

11.00 Lovasbírkózás

11.30 Zengő Nyíl Egyesület lovas hagyományőrző bemutatója (Kiss Attila vezetésével)

12.20 ”Nomád vonulás” – Honfoglalás korát idéző életkép (felvonulás, lovakkal, tevékkel, szekerekkel)

13.00 Nomád esküvő (Honfoglalás korát idéző életkép, leányrablás, esküvő)

13.30 Seregszemle (a Kárpát–medencei és keleti hagyományőrzők nagyszabású lovas és gyalogos hadi felvonulása)

14.00 Köszöntő: Bíró András Zsolt a Magyar Turán Szövetség elnöke, főszervező

14.20 Manas kirgíz hőseposz bemutatója

14.40 Dabasi csikós bemutató

15.00 Turán válogatott gyalogos harci bemutatója

15.30 Lovas lándzsaharc (Anda Lovasharc Egyesület, Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület)

16.20 Turán szablya párbaj – vívóverseny (Kűzdőketrec)

17.00 ”Puszta vágta” (lovas gyorsasági verseny ) döntője

17.30 Díjkiosztó ünnepség

19.00 Szertűz – Fehérholló Öskü főtáltos vezetéséve

Színpad

10.00 Regélő Fehér Táltosok

10.30 Ujgur dalok és néptánc – Sehirlik Ussuli ujgur táncegyüttes

11.00 Türkmen népzene és néptánc – Türkmenisztán

11.30 Üzbég népzene és tánc – Üzbegisztán

12.00 Imanat táncegyüttes – Kaukázusi táncok, Dagesztán

12.30 Yuliana – doromb és ének, Jakutia

13-15h szünet

15.00 Csuvas és tatár népzenei műsor – Csuvasföld, Tatársztán

15.30 Kirgiz népzenei koncert

16.00 Natalia Deniz – gagauz dallamok

16.45 Arslanbek Sultanbekov és zenekara – nogaj-török koncert

17.30 Turán együttes, Arkayim együttes (Kazakisztán) közös koncertje

Sportsátor: Övbirkózó Nemzeti Bajnokság /felnőtt/ mérlegelés 10.00, verseny kezdete: 11.00 óra

Kiállítások:

„Atilla Sátra”: ”A hunok utódai keleten és nyugaton”- nagyszabású régészetei-antropológiai kiállítás

”Ősök Sátra” óriás jurták:

Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei (- a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása)

„Őseinket felhozád…” (- a Topolyai Városi Múzeum egyedülálló vendégkiállítása)

Kiállítások a „Keleti Bazárban”: Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán és Azerbajdzsán válogatott néprajzi kiállításai mellett Vámbéry Ármin, a híres magyar utazó munkásságát is bemutatja egy tárlat, mely a Magyar Földrajzi Múzeum segítségével valósul meg.

Nemezjurta – életmód kiállítás

Állandó programok:

Kézműves vásár

”Keleti Bazár” kupolás főbejáratának előterében megnyílnak az üzbég, a türkmén, az azerbajdzsáni és ujgur kézműves kiállítások és vásárterek. Kazak, kirgiz és mongol bemutató jurták (néprajzi kiállítás, vásár)

Íjászat kipróbálási lehetőség érdeklődőknek

Baba-mama pihenőjurta

Eleink mesterségeinek bemutatása – fazekas, kerámia, nemezes, veret mintázó szobrász, kovács műhelyek és jurták – ősi mesterség-bemutatók

Színpad mellett  haditornák és bemutatók: Párbajverseny, látványos vívó párbajok, a gyalogos páncélosok viadala (egyéni és csapat verseny),  illetve szablyavívó verseny a  küzdőketrecben

Nagy Előadósátor: a részletes program hamarosan olvasható

 

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A 2024. évi Kurultaj – RÉSZLETES PROGRAM bejegyzés először Kurultáj-én jelent meg.


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »