2024-ben Quitóban tartják az 53. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága március 20-án közzétette: a budapesti esemény után Ecuador fővárosa, Quito ad otthont a következő, 53. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak.

Ferenc pápa jóváhagyta, hogy az ecuadori quitói főegyházmegyét jelöljék ki az 53. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszíneként – olvasható a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága közleményében. Az eseményt 2024-ben abból az alkalomból tartják ott, hogy az országot 150 éve ajánlották fel Jézus Szentséges Szívének. „Ez a nagy egyházi találkozó megmutatja majd az Eucharisztia termékeny mivoltát az evangelizáció és a hit megújítása terén a latin-amerikai kontinensen.”

Hírdetés

Közben folytatódik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítése, amelyet a tervek szerint 2021. szeptember 5. és 12. között tartanak Budapesten – zárul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának közleménye.

Ferenc pápa iraki útjáról hazatérőben, március 8-án a repülőgépen az újságírókkal beszélgetve elmondta, hogy szeptemberben Budapestre látogat az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére.

Forrás: Vatikáni Rádió

Kép: Vatican News


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »