A politikai elemzés halott – írtam közel három évvel ezelőtt ezen az oldalon. Ma már valamelyest másképp látom: nem halt meg, hiszen ott, ahol korábban látni véltem, valójában soha nem is élt, nem is élhetett. Legfeljebb időnként, néha, percekig: ha élt is, rendszerhiba volt. Nyilvánvaló, hogy korrigálni, javítani kellett.
A politikai szereplők által uralt nyilvánosságban minden hírnek és hírmagyarázatnak, minden kimondott szónak és minden leírt mondatnak politikai jelentősége van. Hogy pontosan mekkora is ez a jelentőség, nem tudjuk, de az biztos, hogy azok, akik dönthetnek arról, mi legyen a kirakatban, abban a hitben teszik a dolgukat, hogy ez fontos. Az elemzés helyett itt másra, termékmenedzselésre és ezt a feladatot egyre professzionálisabb módon elvégző termékmenedzserekre van szükség, akik a megbízó vagy egyszerűen csak a szeretett politikai szereplő aktuális politikai érdekei alapján beszélnek. Az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt – vagy legalább azt a helyet, ahol a zenész felléphet. Hosszú ideig tartott, amíg elfogadtam, de már értem: ez a dolgok természetes rendje.
Az elemzés halála – pontosabban lehetetlensége – azonban korántsem jelenti azt, hogy azok a kérdések, amelyekre válaszolni próbált, ne léteznének. Aki tudni akarja, hogy mi és miért történik, mi lehet az események következménye, hatása, annak ezek a kérdések minden korban fontosak. Amikor a politikai szereplő érteni és nem nyilvánosan magyarázni akarja a helyzetét, maga is elemzést kér vagy folytat, hiszen óriási hibát követne el, ha a stratégiájának kialakítása közben a saját propagandájából indulna ki. De magam is számtalan esetben tapasztalom: még a legelkötelezettebb, leginkább pártos választópolgárok sem kincstári optimizmust és a vágyak, remények megfogalmazását, hanem elfogulatlan, hiteles, igaz választ várnak akkor, amikor személyesen kérdezik meg egy elemzőtől, hogy vajon mi lesz majd a választáson.
Álljunk meg egy szóra: elfogulatlan választ? Sokszor írtam már arról, hogy a politikáról a dolog természete alapján nem lehet neutrálisan, semlegesen, objektívan beszélni. A politikát emberek csinálják és emberek is próbálják elemezni. Emberekről emberek nem szólhatnak úgy, mintha maguk kívül állnának ezen a világon. A politikát figyelő ember is része a politikai közösségnek, s ha bizonyos kérdésekben esetleg többet is tud, mint egy másik ember, a világról alkotott képe, a közéleti kérdésekben elfoglalt álláspontja és különösen a politikai gondolkodását és viselkedését meghatározó értékei, vágyai és elképzelései okán sem mondhatjuk, hogy kívül vagy felül állna a politikán. Éppen ezért is fontos annak tisztázása, mielőtt a politikáról beszélni kezdene, hogy milyen ideák és milyen szándékok mozgatják.
Harag és részrehajlás nélkül – Tacitus elvárását mindannyian ismerjük, de azt is tudjuk, hogy neki sem mindig sikerült megvalósítania. De talán nem is lehetséges: még a történeti eseményekkel, több száz évvel korábbi szereplőkkel kapcsolatban is van jelentősége annak, hogy a történész saját maga mit tart fontosnak, milyen értékvilággal rendelkezik, hogy lenne mindez lényegtelen azt a kort elemezve, amelyben a megfigyelő él. Nem is érdemes ragozni: a politika objektív elemzése és értelmezése nem lehet elvárás, az elemzések és értelmezések egy része legalább annyit mond el az elemzőről, mint a politikai helyzetről.
Ha objektivitás nem is lehetséges, törekedni még lehet rá. Ezért is tartom az elemzések kapcsán kulcskérdésnek – és az elemző preferenciáinál is fontosabbnak – a szándékot. Nagyon sokfélét gondolhat két ember a világról, de ha a céljuk nem a világ megváltoztatása, befolyásolása – ami egy teljesen normális politikai cél -, hanem a dolgok megértése, akkor meglehetősen hasonló következtetésre fognak jutni. A termékmenedzser sem hülye, tisztában van azzal, hogy a termék éppen milyen állapotban van, a nyilvánosság előtt szerepelve azonban nyilvánvalóan az a célja, hogy minél szebbnek, jobbnak, kelendőbbnek mutassa. Hangsúlyozom: ez egy legitim szerep, rendes munka, de semmi értelme összekeverni azzal, amikor egy bármilyen értékvilágú ember nem az eladás, hanem a megértés szándékával közelít a politikához.
Korábban sem tartottam rossznak, ha a közönség ismeri a szerző választásait és szándékait, ma pedig már azt gondolom, hogy csak ebből a pozícióból szabad elkezdeni beszélni. Amióta a politikai eszmélésem megtörtént, a közéletben nagyon hasonló értékeket, megoldásokat és embereket kedvelek. Amikor erről kérdeznek, két évtizede ugyanazt mondom: tizenkilencedik századi értelemben vett nemzeti liberálisnak tartom magamat, amelyben a nemzeti és a szabadelvű gondolat egyaránt fontos. Egyformán vagyok erősen antikommunista és antifasiszta, máig meghatározó az a határ számomra, amely a magyar politikában a rendszerváltó pártok és az állampárt között a nyolcvanas évek végén húzódott. Szeretem és becsülöm a méltányosságot, a mérsékletességet és a mértéktartást a politikában, értem, de rossznak tartom a politikai logika abszolutizálását, a korlát nélküli önérdekkövetést. A választást nem szerelmi kérdésnek, inkább egy hosszadalmas választói kalkulációnak gondolom: az ember sokféle szempontot mérlegelve hoz döntést, amely nem egy életre szól, hanem egy teljesítményt ismer el és egy helyzetre válaszol. Parlamenti választáson először 1990-ben az MDF-re szavaztam, később szinte választásról-választásra váltottam. Az elmúlt közel három évtized nagyobb pártjai közül egy volt csupán, amelyre elvi alapon soha nem voksoltam volna: az MSZP, nem is annyira jelene, sokkal inkább múltja okán.
Ezen személyes preferenciák mellett mindig arra törekedtem, hogy az elemzést ne keverjem össze a reményeimmel, a vágyaimmal. Ha úgy láttam, hogy egy olyan párt vagy politikus helyzete javul, amely vagy aki nem volt szimpatikus, akkor is erről beszéltem. Sokszor vádoltak olyan elfogultsággal, amely nagyon távol állt a valóságtól, és csak annyi alapja volt, hogy akkor éppen annak a pártnak vagy politikusnak a stratégiája tűnt sikeresnek számomra. Nem tagadom, amióta elemzőként dolgozom, néhány alkalommal felmerült bennem, hogy jó lenne kilépni ezekből a keretekből, és az értelmezésen túl hatni vagy változtatni. Ezt a lépést azonban eddig nem tettem meg, és az elmúlt időszakban a gondolkozásom csak távolabb került attól, hogy valaha is megtegyem.
A szándékom tehát világos: elemzőként teszem a dolgomat és tudom a helyemet. Nem akarok szekereket tolni vagy fékezni, és nem is igazán hiszek abban, hogy az ilyen szándékok olyan nagyon sikeresek lennének. A szekerek szaladnak vagy kátyúba ragadnak, de komoly önhittség lenne, ha bárki azt gondolná, ebben bármilyen nyilvános elemzésnek vagy véleménynek komoly, valós szerepe lehet. Akit ez lelkesít vagy ez a munkája, persze tegye nyugodtan, aki pedig ilyen írásokra vágyik, millió helyen megkaphatja. Itt azonban most is más jön: a választási kampány véghajrájának követése, elemzési kísérlete. Bizonyára haraggal és részrehajlással, de törekedve arra, hogy az írások ne erről, azaz (ezt az elsőt leszámítva) ne rólam, hanem a valós helyzetről szóljanak.
S akkor vissza az alapkérdéshez: lehet-e nyilvánosan elemezni? Nem, nem lehet. De azért megpróbálom. Ami a politika által uralt nyilvánosságban rendszerhiba, az itt, a saját oldalamon talán elfér egy kis időre. Ma indult a hivatalos választási kampány, ötven nap múlva választás. Holnap azt vizsgálom meg, hogy honnan indulunk.
Forrás:torokgaborelemez.blog.hu
Tovább a cikkre »
