2018 legvégéig kellett várni az év egyik legdurvább kiütésére, női harcos hozta össze

2018 legvégéig kellett várni az év egyik legdurvább kiütésére, női harcos hozta össze

A UFC idei utolsó gáláján, a 232-es számún ugyan nem a Cris Cyborg-Amanda Nunes összecsapás volt a főmeccs, de így is talán ez marad a legemlékezetesebb az egész estéről. 

A női MMA súlycsoportoktól függetlenül két legjobb harcosa szállt oktagonba egymás ellen, Cyborg a pehelysúlyú bajnok, 13 éve senki nem győzte le, gyakorlatilag verhetetlennek tartották, szinte alig maradt olyan női MMA-s, aki egyáltalán szembe mer szállni vele. Ellenfele a harmatsúlyú bajnok, Nunes volt, akinek 16-4-es a mérlege, kihívóként ment Cyborgra, a tét tehát nem csak az örök dicsőség, hanem a címegyesítés volt.

Hírdetés

A két brazil hölgy azonnal egymásnak rontott, Cyborg volt talán az erőszakosabb, de Nunes nem menekült el, hanem leállt vele bunyózni – és milyen jól tette. Egy balhorog-jobbhorog kombóval letérdeltette Cyborgot, Nunes megérezte a vérszagot és addig csépelte, amíg a legyőzhetetlennek hitt, 13 éve veretlen bajnok fejre nem állt. Nunes nagyjából 50 másodperc alatt elintézte, egészen elképesztő, sportörténelmi pillanatok voltak, őrjöngő közönség előtt. 

Nunes sokáig nem bírta abbahagyni a sírást, de ha 50 másodperc alatt kivégzed a Föld legjobb női harcosának tartott ellenfeled, úgy, hogy előtte mindenki, de tényleg MINDENKI esélytelennek mondott és ezzel az első olyan női bajnokká válsz a UFC-ben, aki két súlycsoportot is ural, érthető az ilyen érzelmes reakció.

Ha ez nem lett volna elég, pont ezen a gálán tért vissza győzelemmel a doppingügyekbe keveredett legendás bajnok, Jon Jones, aki korábbi ellenfelét, Alexander Gustafssont verte TKO-val.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »