2018 elkezdődött: tovább épül a realista jobboldal

2018 elkezdődött: tovább épül a realista jobboldal

Az Erő és Elszántság számára is elkezdődött a 2018-as esztendő. Már előre meghirdettük tiszaújvárosi fórumunkat, ám arra nem számítottunk, hogy elnökünk, Tyirityán Zsolt előző napi, Hatvanban tett látogatása futótűzként terjed a város patriótáinak körében, és pillanatokat alatt számos szimpatizáns gyűlt össze, és ezzel tulajdonképpen egy előre meg nem hirdetett, spontán fórum alakult ki.

Tyirityán Zsolt és a hatvani patrióták

A szombati napon viszont, az előre meghirdetettekkel ellentétben különböző szervezési feladatok miatt Tyirityán Zsolt mégsem tudott megjelenni Tiszaújvárosban, őt László Balázs, a mozgalom alelnöke helyettesítette. Örömteli hír számunkra, hogy megalakult a 2018-as év első alapszervezete is, mégpedig Tiszaújvárosban:

Sok sikert kívánunk a tiszaújvárosi alapszervezetnek!

A helyi alapszervezet megalakítása után pedig szép lassan elkezdtek sorra érkezni a hazafiak, és a tavaly őszi szép hagyomány ezúttal sem szakadt meg, ezúttal is igen jelentős számban érkeztek az érdeklődők az Erő és Elszántság lakossági fórumára.

A fórumon felszólalt László Balázs alelnök, illetve Ábrahám Barnabás és Lantos János elnökségi tagok. Mindhárman bemutatkoztak, elmondták személyes történetüket, és természetesen kifejtésre kerültek a mozgalom alapelvei és célkitűzései is. Az est hátralevő részében a nézői kérdéseké volt a szerep.

Hírdetés

A realista jobboldal tovább építkezik, nem állunk meg, igyekszünk mindenhová eljutni, hogy képviseljük a politika világában azt a több százezer embert, akik igenis a mi értékrendünket vallják magukénak. Mi értünk dolgozunk!


Forrás:eroeselszantsag.net
Tovább a cikkre »