2016-ban minden idők legnagyobb hagyományőrző Kurultaja volt!

2016-ban minden idők legnagyobb hagyományőrző Kurultaja volt!

Hatalmas érdeklődés mellett, sikeresen lezajlott Bugacon a 2016-os Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés. Minden eddiginél nagyobb látogató és résztvevőszámmal valósult meg a Kurultaj, amely a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe, egyben Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye is, valamint a Hun-Türk tudatú népek közös ünnepe.

A főszervezők nevében mondunk köszönetet, és egyben gratulálunk a Kurultajon részt vett minden hagyományőrzőnek, segítőnek, önkéntesnek! A sikeresen lezajlott ünnep látogatóinak száma meghaladta a 180 ezer főt. Az idei Törzsi Gyűlésen is minden hun és türk tudatú nemzet képviseltette magát. Már a pénteki nyitó napon is óriási számú táborozó érkezett, már ekkor majdnem betelt a kemping.

Szépen sikerült a seregszemle, ahol közel 300 lovas vett részt. A nomád lovassereget az Árpád-házi zászló előtt a magyarság ősi jelképe a „Turul” madarunk vezette fel, a lovas-solymász harcos karján egy büszke kerecsensólyom állt. Az idei Kurultájon különösen sokan nézték meg a kiállításokat, az Atilla Sátrát és a „Megelevenedik a fejedelmi kíséret” elnevezésű régészeti és antropológiai tárlatokat. A magyar honfoglalás kori kiállításon 1100 év után ismét itt találkoztak újra az ősi magyar használati eszközök, fegyverek a korabeli viselőik csontjaival. A tárlatokat, több mint 15 ezer ember tekintette meg a két nap alatt.

A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésre 2016-ban 260-fős keleti delegáció érkezett. Az ünnep díszvendége volt a kirgiz kulturális miniszter Altinbek Askarovich Maksutov. A Kurultajra érkezett mind a 27 turáni rokon nemzet fellépett valamilyen hagyományőrző műsorral. Különböző kulturális és hagyományőrző előadásokkal mutatták be az íjfeszítő lovas népek ősi kultúráját.

A Kárpát-medencéből is 300 díszvendég érkezett. Lezsák Sándor a magyar Parlament alelnöke – a Kurultaj fővédnöke – méltatta a rokon népek összefogását. Az ünnepre kilátogatott Dr. Balogh Csaba külügyi államtitkár is. A magyar honfoglalás-kori tudományos kiállításokon a Bodrogköz állt a középpontban, így a Magyar Törzsi Gyűlésre ellátogattak a bodrogközi települések vezetői is. Így az ünnepet megtisztelte jelenlétével Rakamaz, Karos, Tiszabezdéd és a felvidéki Királyhelmec és Bodrogszerdahely polgármestere. A kézműves vásárnak, pedig a Délvidék volt a díszvendége. A külön pavilonban számos kézműves és mesterember mutatta be munkáját, ezenkívül számos előadó is érkezett Délvidékről.

Hírdetés

 

A 2016-os magas színvonalú ünnepünk fontos elemévé vált a magyarság ébredésének. A Kurultaj Magyar Törzsi Gyűléssel tovább erősödött a Kárpát-medencei összefogás és a magyarság öntudata, illetve tovább mélyültek a testvéri kapcsolataink a keleti rokon népeinkkel. 

Minden magyar és turáni testvérünknek kívánunk sikeres, boldog jövőt és mindenkit szeretettel várunk a két év múlva megrendezésre kerülő következő Kurultajra, valamint az addig megszervezésre kerülő ünnepeinkre és rendezvényeinkre!

Magyar Testvéri szeretettel: a Kurultaj főszervezősége

 

 


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »