20,1%: huszonn�gy �ve nem l�tott szinten az infl�ci�

20,1%: huszonn�gy �ve nem l�tott szinten az infl�ci�

Szeptemberben 20,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezzel huszonnégy éve nem látott szintre emelkedett az infláció – közölte a KSH kedd reggel. Az adat megfelel a várakozásoknak, előzetesen csak az volt a kérdés, hogy 20 százalék alatt vagy felett volt a drágulás.

Szinte minden területen folytatódott az erőteljes áremelkedés szeptemberben, így az inflációs ráta 20,1 százalékra ugrott az előző havi 15,6 százalékról. A mostaninál magasabb adatra legutóbb 1998 augusztusában volt példa, vagyis huszonnégy éves csúcsra szökött az áremelkedés. A maginfláció közben 20,7 százalékra emelkedett.

Előzetesen az MNB már közölte, hogy számításaik szerint valahol húsz százalék körül lehetett az infláció, a kérdés csak az volt, hogy kicsivel alatta vagy felette alakul majd. Ennek megfelelően az elemzőknek sem okozott meglepetést az adat.

A nagy ugrásért elsősorban a háztartási energia felelős, hiszen a KSH inflációs módszertanába most került be a rezsiköltségek emelkedése. A kormány augusztus elejétől vezette be az átlagfogyasztás feletti részre a magasabb tarifát, azonban a statisztikában csak akkor szerepel ez, amikor az első magasabb számlákat megkapták a fogyasztók, ez pedig szeptemberre esett. Így nem meglepő, hogy a háztartási energia költsége egy hónap alatt majdnem 60 százalékkal, egy év alatt pedig több mint 62 százalékkal emelkedett. Az energián belül a vezetékes gáz ára 121, az elektromos energiáé 28,9%-kal nőtt. A palackos gáz ára 45,0, a tűzifáé 43,8%-kal növekedett.

Hírdetés

Emellett továbbra is elsősorban az élelmiszerek árának emelkedése felelős a magas inflációért, szeptemberben már meghaladta a 35 százalékot a drágulás abban a termékkörben. Ráadásul a havi alapú 3,5 százalékos infláció még mindig kifejezetten magasnak számít.

Az élelmiszereken belül tavaly szeptemberhez képest leginkább a kenyér (76,2%), a sajt (68%), a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém (66,3%), a margarin (61,2%), a száraztészta (60,2%), a tojás (53,7%) drágult. Átlag alatti mértékben, 22,4%-kal nőtt a sertéshús, 19,1%-kal a csokoládé, kakaó, 10,9%-kal a cukor, 5%-kal az étolaj ára – közölte a KSH.

Egy hónap alatt az iskolai étkezés 13,5, a tojás 9,8, a vaj és vajkrém 8,3, a kenyér, valamint a tejtermékek egyaránt 7,6, a tej 5,2, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 4,7%-kal többe, a csokoládé, kakaó 0,5%-kal kevesebbe került a statisztikai hivatal szerint.

A most megjelent inflációs adat ugyan nem jelent meglepetést, azonban további kihívás elé állíthatja a jegybankot. Az MNB ugyanis két hete jelentette be, hogy lezárja majdnem másfél éves kamatemelési ciklusát, ennek függvényében pedig az infláció 4,5 százalékpontos megugrása nem mutat jól. A jegybank legutóbbi döntése után egyébként kiemelte, hogy az infláció várhatóan tovább emelkedik még a következő hónapokban, azonban szerintük ennek okai már a monetáris politika hatáskörén kívül eső tényezők, mint a rezsiköltségek emelkedése, illetve az élelmiszerárak megugrása az aszály miatt.

A következő időszak infláció pályája is kihívásokat tartogathat, hiszen az utóbbi hetekben ismét felerősödött a forint gyengülése, ami néhány hónapon belül további nyomást jelenthet az áremelkedés szempontjából. Emellett a kormány által nyáron bejelentett különadók is hasonló tendencia felé mutatnak, írja a Portfolió.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »