1989-ben Ceauşescu meg akarta támadni Magyarországot

 

Fotó: Mediafax

A kelet-európai rendszerváltás és a hidegháború megszűnésének politikai kulisszái mögé nyújt betekintést az egykori szovjet pártfőtitkár visszaemlékezései alapján Zolcer János felvidéki tévés újságíró Gorbacsov titkai – az ember, aki megváltoztatta a világot című, októberben megjelent könyve – számol be a Maszol.ro.

A kötetből kiderül, hogy a román diktátor, Nicolae Ceauşescu 1989-ben többször is Magyarország megszállását sürgette a glasznoszty és a peresztrojka atyjánál, és csapatokat vont össze a magyar határnál. Ezeket az információkat az 1989 decemberében Romániában forgató szerzőnek megerősítette Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is.

Hírdetés

Gorbacsov emlékei alapján a szerző részletesen beszámol a Varsói Szerződés Szervezete vezetőinek 1989. július 7-én, Bukarestben tartott tanácskozásáról. Mint írja, ekkor már csak kívülről látszott egységesnek a szocialista országokat tömörítő katonai tömb. Valójában a reformországok (Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország) szemben álltak a keményvonalas szocialista-kommunista politikát képviselő többi kelet-európai állammal (NDK, Csehszlovákia, Románia, Bulgária).

A keményvonalasok szemében Lengyelország, de főleg Magyarország egyre liberálisabb politikája kimondottan irritálta Nicolae Ceauşescu akkori román pártfőtitkárt és a hasonlóan gondolkodó kollégáit, a kelet-német Erich Honeckert, a csehszlovák Gustáv Husákot, a bolgár Todor Zsivkovot. Ezek a pártvezetők a bukaresti tanácskozáson élesen támadták a Németh Miklós kormányfő vezette magyar küldöttséget és a lengyel delegációt.

A Magyarországon és Lengyelországban folyó eseményeket az internacionalizmus és a proletárhatalom elárulásának, a marxizmus-leninizmus sárba tiprásának nevezték.

Ceauşescu sosem kapott választ katonai tervére Gorbacsovtól, de nem törődött bele az újabb kudarcba. Egyedül próbálkozott. Csapatokat vont össze a magyar határnál, hadseregében állandó volt a harckészültség. 1989. augusztus 19-én éjfélkor, amikor Lengyelországban Wojciech Jaruzelski elnök nem a kommunista párt, hanem az ellenzékből kinőtt Szolidaritás jelöltjét, Tadeusz Mazowieckit bízta meg kormányalakítással, Ceauşescu azonnali katonai beavatkozásra szólította fel a Varsói Szerződés Szervezetének tagállamait. „Szerencsére felhívását senki sem vette komolyan, egyedül pedig nem volt bátorsága lerohanni Lengyelországot. Ebben az akcióban is kérte Gorbacsov segítségét, de a Kreml erre sem reagált” – írja Zolcer.

https://szentkoronaradio.com


Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »