Ötven év, ötven mérkőzés – az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. 1984-ben emlékezetes meccsek sora volt, a franciák például hazai pályán Eb-t nyertek, de menet közben majdnem elbuktak.
Az 50 év, 50 meccs-sorozat előző részeit itt olvashatják!
Az 1984-es esztendőben a Liverpool visszafoglalta az angoloknak a Bajnokcsapatok Európa-kupája trónját, a római Olimpiai Stadionban, tizenegyespárbajban legyőzve a hazai pályán játszó „Farkasokat”. Nem maradtak azért kupagyőzelem nélkül az olaszok, hiszen a KEK-et a Juventus nyerte meg, az FC Porto legyőzésével. A Tottenhamé lett az UEFA-kupa, mégpedig az Anderlecht ellen. Ildomos ünnepelni a győzteseket, de jusson egy elismerő mondat a vesztesnek is: a brüsszeli lilák kilenc idény alatt ötödször jutottak európai kupadöntőbe, háromszor a KEK-ben, kétszer az UEFA-kupában. Ebben a periódusban öt európai kupadöntővel csak a Liverpool FC dicsekedhetett…
Ki nem hagyható az esztendő krónikájából, hogy az angol válogatott májusban 2-0-ra nyert a brazilok ellen a Maracanában, a dél-amerikai válogatott több mint negyedszázad után kapott ki ismét hazai pályán. A „háromoroszlánosok”, akiket saját közönségük egy héttel korábban kifütyült a Wembley-ben, remekeltek. Különösen a csodagólt elérő John Barnes, akinek találatáról azt mondta Bobby Robson szövetségi kapitány: „Lehet, hogy valaki száz évet is leél, de nem lát még egy olyan gólt, mint Barnesé volt.”
Nagy biztonsággal állíthatjuk: ezt a riói mérkőzést választottuk volna 1984-re – ha nincs az esztendőben Európa-bajnokság. A második franciaországi kontinenstorna (az első az 1960-as négyesdöntő volt) remek mérkőzéseket, s hazai győzelmet hozott.
Mielőtt rátérnénk a „Kékek” diadalmenetére, elevenítsük fel azt is, hogy az éppen a házigazdák ellen vereséggel kezdő, s Allan Simonsent elveszítő dánok, ha lett volna ilyen, akár közönségdíjra is pályázhattak volna, 5-0-ra megverték a jugoszlávokat, s 0-2-ről, három, a belga élvonalban játszó futballistájuk egy-egy góljával 3-2-re a belgákat. Az elődöntőben 1-1-re végeztek a spanyolokkal, mindkét alakulat játékosai kiválóan rúgták a tizenegyeseket, mígnem az utolsó előttinél a torna legjobb csatára, Preben Elkjær-Larsen hibázott.
A spanyolok addigi történetükben még soha nem szerepeltek olyan jól, mint az Euro 1984-en (az utalás arra vonatkozik, hogy az 1964-es tornát otthon megnyerték), s talán törlesztettek híveiknek amiatt, hogy két évvel korábban, a hazai rendezésű Mundialon nem jutottak be az elődöntőbe. Franciaországban két 1-1-es döntetlennel kezdtek a románok, majd a portugálok ellen, aztán kiválóan futballoztak a vb-ezüstérmes nyugatnémet gárda ellen. A torna egyik legemlékezetesebb jelenetét hozta e mérkőzés kilencvenedik perce, amelyben Antonio Maceda megszerezte a győztes gólt. A Sporting Gijón szőke védője ezen a tornán élte meg pályafutása csúcspontját, noha egy évvel később a Real Madridba igazolt. A németeknek fejelt gólja után a dánok elleni elődöntőben is ő szerezte a spanyolok egyetlen gólját, kiegyenlítve Sören Lerby látványos találatát.
A franciák? Óriási volt velük szemben a hazai közönség elvárása, az első meccsükön, a Parc des Princes-ben nem csak nyerni akartak, hanem mutatni is a világnak: ezen a tornán övék a legjobb csapat.
„Fenséges nyitány” (Ouverture royale) – írta a Mondial, a franciák kedvelt sportmagazinja az első találkozóról. Az is volt, de elsősorban a dánok érdeméből. A titkos esélyesnek tippelt északi gárda alaposan megizzasztotta a nagy reményeket tápláló hazaiakat. Végül Michel Platini gólja (sokak szerint öngól volt, ám a nemzetközi sajtó végül neki „adta” a találatot) meghozta a „Kékeknek” az áhított győzelmet, s megfelelő alapot teremtett a „nagy meneteléshez”.
A következő körben a franciák tényleg gálát tartottak a belgák ellen: Platininek minden sikerült, mesterhármast vágott Pfaffnak. Miután Giresse és Fernandez is hozzátett még egyet, a vége – megalázó – 5-0 lett a franciáknak. Persze, nem árt tudni: a belgák ezer sebből véreztek. Néhány héttel az Európa-bajnokság előtt robbant ki az emlékezetes bundabotrány, amely a Standard Liège bajnoki címének körülményeit vizsgálta. Guy Thys szövetségi kapitány elveszítette a teljes védelmét, miután Geretset, Renquint, Plesserst, s a Pfaff mögött még csak tartalék Preud’homme-ot eltiltotta a szövetség.
Michel Platini mérkőzése volt a franciák csoportzárója is: a jugoszlávok talpra álltak az első 180 percük 0-7-je után (a belgáktól 2-0-ra, a dánoktól 5-0-ra kaptak ki), sőt Milos Sesztics góljával vezetést is szereztek. A franciák a szünetben még vesztésre álltak de érezni lehetett, Platini olyan passzban van, hogy neki e sorozat alatt minden sikerül. A második játékrészben bő negyedóra alatt termelt újabb mesterhármast, szegény Zoran Szimovicsot kis híján az őrületbe kergetve.
Ha nincs Platini mágiája, talán a spanyolok nyerik a döntőt, vagy nem születik gól az idők végezetéig – szabadrúgásgólja jelezte, vele vannak az égiek. Luis Arconada legalább száz ennél nehezebb feladatot adó szabadrúgást hárított hosszú pályafutása során, de az Eb-döntőben talán túlságosan tartott az addigra már a tornán nyolc gólt is szerző „tízestől”. A finálé 57. percében a franciák következtek szabadrúgással, úgy 20-22 méternyire a spanyol kaputól. Platini jobbal a bal sarok felé csavarta a labdát. Arconada, a baszk hős, a spanyolok csapatkapitánya, a torna talán addigi legjobb kapusa jól gördült lefelé, hogy magához ölelhesse a bőrt. Ám az a létező legrosszabb pillanatban kezdett el vitustáncot járni, átcsúszott szegény kapus hóna alatt, s besurrant a gólvonal mögé. Platini már fordult vissza a lövés után, azt hitte, a labda már rég Arconada zsákmánya. A morajra tekerte vissza a fejét, hogy aztán ünnepeljen. A torna legnagyobb potyagóljával dőlt el az Európa-bajnokság!
Miguel Muñoz csapatának ugyanis már nem maradt ereje a megújulásra. Még megtapsolta a publikum, hogy Patrick Battiston a hajrában cserét kért, hogy legjobb barátja, Manuel Amoros is a döntő aktív részese lehessen, meg elvitatkozgatott egy picit azon, jogos volt-e a 85. percben Le Roux kiállítása, aztán eufóriába szédült, amikor Jean Amadou Tigana újabb kolosszális passzával Bruno Bellone elgyalogolt, s átemelte Arconadán a labdát, megszerezve a beteljesülést hozó második gólt. Franciaországé volt a legjobb csapat, s Platini személyében náluk futballozott a torna legjobbja és egyben gólkirálya. De a tekintélyes L’Équipe másnapi főcíme mindent elárult. Így festett: „Merci, Arconada!”
Bár szokás egy tornára visszapillantva a kronológiai sorrendet tartani, ezúttal kivételt tettünk, mert az elődöntő volt a franciák kulcsmeccse, ott nagyon közel álltak a kieséshez, s ott látszott csak igazán, hogy szerződést kötöttek Fortunával.
Marseille-ben a tartalékhátvéd, Jean–François Domergue szerzett vezetést a „Kékeknek” a 24. percben, szabadrúgásból. Hihetetlen bátorsággal elrúgta a nagy Michel elől a remek esélyt kínáló szabadrúgást. A hálóba. Az ilyenre mondják, hogy zsinóron húzták a labdát a felső sarokba. A folytatásban a franciák legalább öt gólt rúghattak volna, de Nento, a portugál kapus extázisban védett.
A másik oldalon a rutinos Jordão (újpesti szurkolók régi ismerőse, játszott a Dózsa ellen a hetvenes években a BEK-ben, egyébként tavaly ősszel hunyt el, szívbetegségben) jól helyezett fejesével kiegyenlített a 74. percben. Sőt, a 98. percben, a 2×15 perces hosszabbítás nyolcadik percében az angolai születésű csatár rúgott is egy gólt, mégpedig a kitűnő Fernando Chalana labdájából. Furán találta el a labdát, de éppen így lett védhetetlen. A portugál legénység, még konkrétabban Nené két óriási helyzetet packázott el, Bats is remekelt.
Öt perccel a lefújás előtt még mindig vesztésre állt a torna első számú esélyese. A 115. percben aztán eljött az éppen azon a napon a 27. születésnapját ünneplő – de hogy ünneplő! – Domergue újabb felejthetetlen pillanata: a legjobbkor járt jó helyen, a Platini csele után lecsorgó labdát habozás nélkül a hálóba vágta.
Sem előtte, sem utána nem rúgott gólt a válogatottban, csak az Európa-bajnokság elődöntőjében. Ott kettőt is! Milyen érdekes párhuzam: ugyanezt elmondhatja magáról egy másik nagyszerű francia szélsőhátvéd, Lilian Thuram, aki egy másik hazai rendezésű torna, az 1998-as Mondial elődöntőjéből rúgta tovább a fináléba a „Kékeket”. Ő sem szerzett máskor gólt a válogatottban, csak akkor…
A franciák a Stade Vélodrome gyepén új erőre kaptak, megpróbálták még a hosszabbításban kicsikarni a győzelmet. A fenomenális Tigana „ezredszer” galoppozott át a teljes pályán, kicselezett minden közelébe merészkedő portugált, aztán az öt és felesen a tökéletes helyzetben lévő Platini elé tolta a labdát. A csapatkapitánynak pedig ezen az Európa-bajnokságon egy ilyen egyszerű feladat nem jelenthetett gondot…
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
