A szovjet ármádia 1956. november 4-én Budapestre való betörése újfent hajszálpontosan megmutatta azt, amitől az orosz értelmiség legjobb emigránsai már az ezerkilencszázhúszas években nem győzték eléggé óvni népüket és az egész világot, hogy „a bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva”.
A szovjet ármádia 1956. november 4-én Budapestre való betörése újfent hajszálpontosan megmutatta azt, amitől az orosz értelmiség legjobb emigránsai már az ezerkilencszázhúszas években nem győzték eléggé óvni népüket és az egész világot, hogy „a bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva”.
Közülük messze kimagaslott Dimitrij Szergejevics Merezskovszkij (1866-1941), aki Alekszandr Szolzsenyicint jóval megelőzte s nálánál is mezítelenebbre vetkőztette őket.”
Valaha a legkedveltebb orosz írók egyike volt, ráadásul regényei magyarul is megjelentek (Julianus Apostata, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Első Sándor, Téli szivárvány, Vele vagy ellene?, A hattyúölő, Az istenek születése, Tutankhamon Kréta szigetén, Kelet titkai, Napóleon élete, Napóleon, az ember, Az ismeretlen Jézus, A Messiás), melyek a „Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzékére” ugyan nem kerültek rá, de „A pokol tornácában” című, 1926-ban a Dante Könyvkiadó gondozásában, Schmidt József fordításában megjelent, 251 oldalas emlékirata viszont igen, így nem sok példány maradt belőle. Minden sora vádirat, melyekben elítélte a Nyugatot, amiért barátjának tekintette a népbiztosok birodalmát, amiért hazáját elhagyni kényszerült, így haláláig lengyel, német, francia földön élt. Gondolatai talán soha nem voltak annyira időszerűek, mint ma. Lássunk belőlük néhányat!
Nagy érdeme, hogy a bolsevizmust eredendően nemcsak értelembeli, hanem érzelembeli, lelki elferdülésnek, mi több, az erkölcsön kívüliség („moral insanity”) ideológiájának tekinti, s „ebben az értelemben a bolsevisták közt szerencsére csak igen kevesek vannak „becsületes” és „szent” emberek, de ezek a legrettenetesebbek”.
Még találóbb összefoglalása a bolsevizmus lényegéről:
Elsők között ismerte fel aztán azt is, hogy ha a szabadságról csak álmodó „éhes nép” megalázkodására alapozott rendszerük Oroszországtól nyugatra kiterjeszkedik, úgyszólván vége mindennek, hiszen
Könyvében közölt, 1919 februárjáig vezetett naplójából kiderül, hogy ugyanúgy fejezte le a bolsevistákból verbuválódott csőcselékhad a történelmi Oroszországot, II. Miklós cárt, mint nálunk gróf Tisza István miniszterelnököt és mindent, ami a magyar múltból még megmaradt, azonban arra is int, hogy „a bolsevistákat nem a saját erejük teszi hatalmasokká, hanem a ti gyöngeségetek, ők tudják, mit akarnak, de ti nem tudjátok, mit akartok: ők mindnyájan ugyanazt akarják, de nálatok mindenki mást akar”, továbbá, hogy a nyugati világ politikusai hiába hiszik, megreformálható rendszerük, súlyosan tévednek:
Ha bírálható, csupán azért, amiért a zsidóságnak a bolsevizmusban betöltött vezető szerepe elkerülte figyelmét, e téren nálánál mélyebbre látott kortársai közül Csekey István, aki könyvében (Északi írások, 1928) így fogalmazott:
1945 után azonban az Andrássy út 60-ban feltárultak minden oda került honfitársunknak megmutatta a rendszer igazi arculattervezőit, azt, hogy Rákosi fő támasza, az Andrássy út Péter Gábor (Eisenberger Benjamin) korántsem csak a nyilasokat, a hungaristákat kínoztatta, hanem minden korábbi és akkori ismert nekik ellenállót, s pontosan ugyanazokat tették, amiket Merezskovszkij memoárjában olvasunk, így, amint vitéz Málnási Ödön történész művében (Magyar Mártyrok, 1958) olvassuk,
Holocaustozás helyett bizony ezeket kellene tanítani minden szinten iskoláinkban, tekintettel arra, hogy 1956. október 23-án pontosan ezek miatt kelt fel népünk, ezért vált (Hornyák Tibort idézve) valóban „bilincsét tépő óriás”-sá, hiszen hosszú évek alatt meggyőződött arról, hogy „a bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva”, ezért rendszerük javíthatatlanul megreformálhatatlan.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
