1945. január 18-án hajnali 04.00 óráig a IV. SS-páncéloshadtest hadosztályai elfoglalták készenléti állásaikat és felkészültek a támadásra. Helyszín: Balaton. Időjárás: legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz öt Celsius-fok, felhős és párás idő, helyenként gyenge hóesés.
Fél óra múlva a német tüzérség lövegei és sorozatvetői tüzet nyitottak és harminc percen át verették a szovjetek állásait. A német páncéloscsapatok pontosan 05.00 órakor a Balaton és Csór között támadást indítottak.
A IV. SS-páncéloshadtest jobbszárnyán a 3. páncéloshadosztály Balatonkenese keleti előteréből támadott. A hadosztály páncélgránátosai a hadtesttüzérség lövegeinek és sorozatvetőinek tűzelőkészítése után kikászálódtak lövészárkaikból és megindultak a 6/I. páncélososztály Panther harckocsijainak nyomában. A szovjetek páncéltörő ágyúi persze azonnal tüzet nyitottak, így német oldalon hamarosan veszteségek keletkeztek. A németek előretörését három széles aknamező akadályozta, amit a szovjetek magasfeszültségű elektromos árammal töltött drótakadályokkal is megerősítettek. Nem volt más megoldás: a tüzérség és harckocsik tűzfedezete alatt az aknákat és műszaki zárakat fel kellett szedni. A 39. páncélos-utászzászlóalj katonái azonnal hozzá is kezdtek a nem éppen veszélytelen feladat végrehajtásához.
Ötórányi kemény munka után végre sikerült átjárót létesíteni az aknamezőkön, amelyen keresztül a hadosztály páncéloscsoportja megindulhatott. A támadó Panthereket a 6/II. páncélososztály Panzer IV harckocsijai és Panzer IV/70(A) vadászpáncélosai követték. A 3/I. páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosokon igyekezett a páncélosok után.
Egy szovjet páncéltörő reteszállás még megpróbálkozott a támadás feltartóztatásával, de a lövészpáncélos-zászlóalj a harckocsik fedezetében balról megkerülte, majd hátulról lerohanta a lövegek kezelőit. Ezzel a szovjetek állásait át is törték.
A páncélos ék 14.00 óra körül lépte át a Lepsénytől 3,5 kilométerre délnyugatra található útkereszteződést, majd miután a páncélosok Enyingen egy sor szovjet ellátó alakulatot szétszórtak, 15 óra 30 perckor elérték Déget. A 394. páncélgránátos-ezred katonái kisebb magyar alakulatokkal együtt a hadosztály nyitott jobbszárnyát igyekeztek fedezni.
A 6. páncélosezred és a 3. páncélgránátos-ezred részei alkotta páncéloscsoport folytatta támadását keleti irányban, majd gyenge szovjet ellenállás közepette 18.00 óra körül Sárszentmiklóstól nyugatra hídfőt foglalt a Sárvíz-csatorna keleti partján .
A 3. páncéloshadosztály jobbszárnyát az 1., 3. és 23. páncélos-felderítőosztályok fedezték, amelyeket a nap folyamán a 219. rohampáncélos-osztállyal együtt a hadosztály alárendeltségébe utaltak. A felderítőszázadok páncélgépkocsijai és lövészpáncélosai, valamint a 3. páncélos-felderítőosztály Aufkl. auf Fgst. Pz.Kpfw. 38(t) lánctalpas felderítő harcjárművei a Lepsény – Siófok útvonalon nyugati-délnyugati, Enyingtől és Dégtől pedig déli irányban támadtak azzal a feladattal, hogy Siófoknál, Mezőkomáromnál és Ozoránál elérjék a Sió-csatornát.
Az 5. SS-páncéloshadosztály Csajág körzetéből indította meg délkeleti irányú támadását. A 9. SS-páncélgránátos-ezred csapatai a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóaljjal közösen betörtek ugyan a szovjetek vonalaiba, de Balatonfőkajáron és a településtől északkeletre fekvő magaslatokon a szovjet 1. gárda-megerődített körlet szívósan védekező gyalogságába ütköztek. Mivel a kora délutáni órákig a szovjetek állásait áttörni nem tudták, Ullrich SS-Standartenführer parancsot adott a hadosztály addig tartalékban tartott páncélozott harccsoportjának bevetésére is.
Dorr SS-Obersturmbannführer páncélosainak segítségével az SS-páncélgránátosok nehéz harcok árán, a délutáni órákban végül elfoglalták Balatonfőkajárt és a környező magaslatokat. A páncéloscsoport, a 9. SS-páncélgránátos-ezred és az 5. SS-páncélos-utászzászlóalj elemei ezután dél felé fordultak és Lepsény mellett keleti irányban, Kisláng felé törtek előre. 139Mivel nem ütköztek jelentősebb ellenállásba, az SS-csapatok Káloztól északra elérték a Sárvíz-csatornát és a túloldalon kisebb hídfőt létesítettek.
A 3. SS-páncéloshadosztály csapatainak egy része már a tüzérségi előkészítés alatt megindult a szovjetek vonalai felé, persze kellő óvatossággal. Amint a lövegek és sorozatvetők tüzüket a szovjet állások mélységébe helyezték át, a hadosztály három harccsoportja Küngös és Berhida között megindította támadását.
A hadosztály jobbszárnyán a 3. SS-páncélvadászosztály StuG. III rohamlövegeivel és Jagdpanzer IV vadászpáncélosaival megerősített Eckert SS-harccsoport haladt délnyugati irányban. Az SS-rohamlövegekkel közösen támadó magyar katonák hamarosan veszteségeket szenvedtek, amikor mintegy nyolcszáz méterre a szovjet állások előtt orkánszerű páncéltörőágyú-tűz söpört végig rajtuk. A rohamlövegek célzott lövésekkel viszonozták a tüzet, s néhány szovjet löveget sikerült is kilőniük. A beérkező SS-páncélgránátosok aztán hozzáláttak a környék megtisztításához. Az SS-harccsoportnak szerencsés módon nem gyűlt meg a baja a szovjet aknamezőkkel.
Időközben a szovjet IL–2 csatarepülő-kötelékek rátaláltak a német harccsoportokra, és alacsonytámadásokat intéztek ellenük. A szétbontakozott harcrendbe beosztott 2 cm-es önjáró légvédelemi gépágyúk azonban még azelőtt visszaverték őket, hogy jelentősebb veszteségeket okozhattak volna.
Miután a rohamlövegek kilőtték a szovjetek tüzérmegfigyelő állását, a tüzérségi tűz is pontatlanabb lett. A szovjetek tűztámogatása tovább gyengült, amikor Sima SS-Obersturmführer 3/1. SS-páncélvadászszázadának vadászpáncélosai egy tüzérütegüket szabályosan földbe taposták. Az Eckert-harccsoport ezután gyors ütemben Lászlómajor felé folytatta előrenyomulását.
A harccsoport 12.00 óra körül, Polgárditól északra megosztotta erőit. A 3. SS-páncélvadászosztály rohamlövegei északkeleti irányba, Falubattyán felé fordultak. A zöm az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljjal és a Jagdpanzer IV-ekkel Polgárditól északra keleti irányba tartott, hogy a kapott feladatnak megfelelően Tácnál hídfőt létesítsen a Sárvíz-csatornán. Az éket Kraas SS-Sturmbannführer kilenc vadászpáncélosa képezte, amelyek meglehetősen heves szovjet ellenállás közepette 14.00 óra tájban Táctól délre elérték a csatorna partját. Még éppen időben érkeztek ahhoz, hogy lássák, a szovjetek miként repítik levegőbe a víz felett átívelő hidat, ami a folyamatos német előretörés szempontjából létfontosságú lett volna.
Jobb híján a németek a nyugati parton rekedt szovjeteket kezdték kifüstölni, Kraas pedig vadászpáncélosaival délről betört Tácra. A helység zsúfolásig 140volt amerikai gyártmányú járművekkel, amelyeket a németek páncélosaikkal annak rendje és módja szerint szétzúztak. Egy arra tévedt szovjet T–34 sem kerülhette el a sorsát: közvetlen közelről 7,5 cm-es páncélgránát végzett vele.
Időközben Berg SS-Hauptsturmführer 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalja is felzárkózott, de a Malom- és a közvetlenül mögötte húzódó Sárvíz-csatornán át való előrenyomulás lehetetlennek látszott. A szovjetek erős géppuska- és aknavetőtüzében a németek nappal nem kockáztatták meg az átkelést. Ezért a nyugati parton rekedt 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj részei a felrobbantott híd roncsától Tác északi kijáratáig biztosító állásokat vettek fel.
Kraast dühítette a híd elveszítése, mert mindenképpen hídfőt akart foglalni a keleti parton. Ezért saját elhatározásból összegyűjtötte a páncélvadászosztály kísérő gránátosszakaszát és az 5/I. SS-zászlóalj néhány páncélgránátosát, majd megindult, hogy a megsemmisített híd roncsain át megvesse lábát a túlparton. A szovjetek észlelték a veszélyt, és erős tűz alá vették a német különítményt.
Egy órányi küzdelem után, a késő délutáni órákban a 105-ös magassági ponttól északra mégis sikerült egy kisebb hídfőt kialakítani. A hídfő kiszélesítésére tett német erőfeszítések azonban rendre meghiúsultak. A 3/1. SS-páncélos-utászszázad megpróbálkozott azzal is, hogy a hidat rendbe hozza a vadászpáncélosok számára, de kísérletét a jelentős veszteségek miatt abba kellett hagynia. Úgy tűnt, az Eckert-harccsoport támadása végképp elakadt.
Kraas ekkor úgy döntött, mással próbálkozik. Fogta kilenc Jagdpanzer IV páncélosát és elindult Szabadbattyán felé, ahol szerencséjére a vasútállomástól északkeletre a felrobbantott vasúti híd nem semmisült meg teljesen. A németek a hidat némi munkával meg tudták erősíteni annyira, hogy a vadászpáncélosok tömegét elbírja. A híd keleti oldalán felállított szovjet páncéltörőágyú-állást hamarosan áttörték, majd gyorsan előrenyomulva hátba támadták a Táctól északkeletre lévő szovjet gyalogsági állásokat és páncéltörő ágyúkat. Kraas innen Fövenypuszta felé fordult és a 124-es magassági pontnál átvágta a Sárkeresztúr – Székesfehérvár útvonalat. Itt vadászpáncélosait éjszakára körvédőképes, úgynevezett sündisznóállásba rendelte.
Boris Kraas SS-Sturmbannführer helyzetfelismerése és vadászpáncélosainak lendületes támadása felszámolta a szovjet ellenállást Táctól keletre, s ezzel a hadosztály támadását kimozdította a holtpontról. Az SS-vadászpáncélosok ez alatt német adatok szerint 30 páncéltörő ágyút, egy nehéz önjáró löveget, egy felderítő páncélgépkocsit és mintegy 100 tehergépkocsit semmisítettek meg. Kraast január 24-én a Vaskereszt Lovagkeresztjére terjesztették fel, amit később – postumus – meg is kapott.
Amikor Polgárdinál dél körül az Eckert-harccsoport szétvált, a StuG. III rohamlövegek Falubattyán és Szabadbattyán felé indultak. Hamarosan találkoztak a hadosztály páncélos-felderítőosztályának részeivel s már éppen ráfordultak volna a szilárd burkolatú útra, amikor Polgárdi felől tehergépkocsikra szerelt sorozatvetők („Katyusák”) közeledő oszlopát vették észre. Egy másik szovjet gépkocsioszlop is elébük tévedt, amit már megállásra kényszerített és javában sorozott egy Fw 190 csatarepülőgépekből álló kötelék. Miután a páncélos-felderítőosztály katonái és a rohamlövegeken érkezett páncélgránátosok lefegyverezték a járművezetőket, furcsa felfedezést tettek:
„Sokan közülük nők voltak, a Vörös Hadsereg egyenruhájában. A zsákmányolt gépjárművek közé álltunk lövegeinkkel és tűz alá vettük az időközben megfordult és újra dél felé tartó oszlopot. Ami nem esett áldozatul csatarepülőinknek , az a mi zsákmányunk lett.”
A rohamlövegek egy része otthagyta a tehergépkocsi-vadászat helyszínét és ismét Szabadbattyán felé indult. A helység előtt 400 méterrel az élen haladó rohamlöveg erősen befékezett egy balkanyarban, s végül ez mentette meg.
A harcjármű ugyanis kisodródott, így a település első háza mögött lesállást foglaló ISZ–2 nehézharckocsi első lövése cél tévesztett. A szovjet páncélos minden bizonnyal az úton várta az első beérkező német járművet. Nem sokkal később azonban maga volt nagy bajban, hiszen a StuG. III tüzet nyitott. Az első lövés lecsúszott a szovjet harckocsi vastag páncélzatáról. A németek voltak előnyösebb helyzetben, mert a szovjet páncélos lövege osztott lőszerrel tüzelt, s emiatt kezelőinek hoszszabb idő kellett a lövedék és a töltet külön-külön való betöltéséhez.
A német rohamlöveg volt a gyorsabb és második lövésével már eltalálta ellenfelét. A harmadik lövés is talált. Ez felrobbanthatta az ISZ–2-ben tárolt lőszert, mert egy hatalmas detonáció a harckocsit darabokra tépte. A rohamlöveg tovább tört előre, de a benne ülő németeknek rá kellett döbbenniük, hogy egyedül maradtak. Ezért megálltak, s a rohamlövegen ülő páncélgránátosok a lövegparancsnok irányításával géppuskával és öntöltő puskákkal szisztematikusan tűz alatt tartották a környéket. Nemsokára szovjet gyalogság támadt rájuk szuronyt szegezve, de a 7,5 cm-es repeszgránátok 142iszonyatos pusztítást vittek végbe soraikban. Miután 2 cm-es lövegeikkel két német felderítő páncélgépkocsi is beszállt a tűzharcba, a szovjetek próbálkozása összeomlott.
Egy közeli tanyáról ekkor egy magányos T–34 kúszott elő, de több találatot kapott és harcképtelenné vált. A templom környékén egy ISZ–2 nehézharckocsi manőverezett nem túl magabiztosan, így a beérkező SS-felderítők az egyik lövészpáncélosról felugráltak a páncélos hátára és foglyul ejtették a kezelőket. A beérkező többi német rohamlöveg előnytelen körülmények közepette, igen kis lőtávolságon volt kénytelen megküzdeni a környéken felbukkanó szovjet páncélosokkal. Estére a rohamlövegek itt is sündisznóállásba vonultak. Néhány sebesültön kívül jelentősebb veszteségük nem volt.
Az Eckert-harccsoporttól balra a kora reggeli órákban a 3. SS-páncélosezred gyenge erői is támadásra indultak. Az ezrednek erősítés gyanánt alárendelt 509. nehézpáncélos-osztály 42 harcképes Tiger B nehézharckocsija Küngösnél várta a támadás megindulását. A hadosztály saját harckocsijai egyelőre a 3. SS-páncélvadászosztállyal együtt nyomultak előre. Nemsokára az egyik Panzer IV harckocsi páncéltörőágyú-találatot kapott. Noha a 3. SS-páncélos-felderítőosztály részei segítették a páncélosokat, a támadás a szovjet aknamező előtt elakadt. A páncélosezred utászszakasza a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj osztagaival együtt a Pantherek és Tigerek tűztámogatása mellett nagy nehezen átjárókat nyitott az aknamezőn.
Már megvirradt, amikor a páncélosok folytathatták a támadást. Betörtek Sándorkára és mindent legázoltak, ami az útjukba került. A helység körül heves páncélos-összecsapás bontakozott ki, miután Füle felől 10 szovjet páncélos a németek oldalában ellenlökést indított. A németek több szovjet harckocsit kilőttek.
A támadás csupán dél körül folytatódhatott tovább, de alig egy kilométer múlva újabb szovjet páncéltörő reteszállást kellett szétverni. Miután az SS-páncélosfelderítők oldalba kapták a szovjeteket, a támadás a Felsősomlyótól a Falubattyánba vezető útig jutott előre, majd onnan tovább kelet felé.
A súlypontban alkalmazott 509. nehézpáncélos-osztály reggel 06.00 órakor Küngös körzetéből indult meg, de a németek rövidesen itt is aknamezőbe ütköztek, amit az 5. SS-páncélgránátos-ezred (16.) utászszázada csak 08.00 órára szedett fel. A páncélosok nem túl sokat haladtak előre, amikor az élen haladó 1. és 3. nehézpáncélos-századok mélyen lépcsőzött szovjet védelembe és beásott páncélosokba ütköztek. A német harckocsik súlyos harcok közepette „átrágták” magukat az állásokon, egészen Jenőtől délnyugatra a 188-as és 197-es magaslatokig. A nehézharckocsik mögött a 6. SS-páncélgránátos-ezred gránátosai és Pellin SS-Sturmbannführer 3. SS-páncélos-felderítőosztályának katonái számolták fel a megmaradt szovjet ellenállási fészkeket.
A német páncélos éket Jenőtől délnyugatra meglepte négy szovjet SZU–76 önjáró löveg. A németek először a nagy kavarodásban saját járműveknek nézték a gyorsan közeledő páncélosokat, s nem nyitottak rájuk tüzet. A szovjetek két Tiger B-t és egy Panzer IV-et lőttek ki hátulról, mire végül velük is végeztek a felocsúdó németek. Két SZU–76 önjáró löveggel egy nyolckerekű felderítő páncélgépkocsi 2 cm-es lövege végzett oldalról. Az akció annak a páncélos-ellenlökésnek volt része, amelyet a szovjetek Füle környékéről 10 páncélossal intéztek a német harccsoport oldalában.
Dél körül a „Királytigriseknek” végre sikerült rést vágni a szovjet védelmen. Veszteségeik azonban igen jelentősek voltak. Az élen haladó 3. század minden tisztje megsebesült, az osztály segédtisztje, Linden főhadnagy pedig elesett. Maga az osztályparancsnok, Burmester őrnagy is megsebesült, így az osztály vezetését König százados, a 2. század parancsnoka vette át.
König gyors átszervezést hajtott végre. Az 1. század élére Vaas hadnagy került, a 2. századot Böttger hadnagy vette át, a 3. századot pedig a továbbiakban Clauss törzsőrmester vezette.
Délután 14.00 óra körül a nehézpáncélos-osztály megmaradt 18 harcképes harckocsijával ismét megindult. Ezúttal Böttger hadnagy 2. százada haladt a támadás élén. A 3. SS-páncéloshadosztállyal való kapcsolat átmenetileg megszakadt, így a nehézharckocsik kénytelenek voltak magányosan átverekedni magukat Felsősomlyó és Antóniamajor irányában. Késő délután északnyugat felől elérték Szabadbattyánt.
A harckocsik nem sokkal később a Malom-csatorna partján dübörögtek, s buzgón keresték a hidat, amin átkelhetnének. A 2. század a templom közelében lévő közúti hídhoz hajtott, a 3. század a vasútállomás irányába indult. Ekkor már a helyszínen voltak a 3. SS-páncélvadászosztály 3. századának rohamlövegei és a hadosztály páncélos-felderítőosztályának részei is, de erről König százados egyelőre nem tudott.
A Tiger B harckocsik szovjet ISZ–2 nehézharckocsikkal harcérintkezésben közeledtek a híd felé. Nem volt szerencséjük. Amint az utolsó szovjet páncélos is átcsörömpölt a hídon, az a levegőbe repült. Az első német harckocsi alig ötven méterre volt tőle.
A nehézpáncélos-osztály mögött igen nehéz harcok álltak. Napközben összesen 20 szovjet harckocsi kilövését jelentették, de saját veszteségeik is 144tetemesek voltak. Tizenegy elveszített harckocsijukból három a helyszínen megsemmisült, négyet javíthatatlan sérüléseik miatt napokkal később kellett felrobbantani.
A következő órákban a 3. SS-páncélosezred harckocsijai is megérkeztek. Szabadbattyán katonai táborrá változott: dugig megtelt páncélosokkal, járművekkel és katonákkal. Emiatt a szovjet légierő számos bombatámadást hajtott végre a település ellen. A 3. SS-páncéloshadosztály parancsnoka, Becker SS-Brigadeführer is itt rendezte be harcálláspontját.
A legnehezebb dolga talán a hadosztály páncélos-támogatás nélkül támadó Kleffner-harccsoportjának volt. A 6. SS-páncélgránátos-ezredet tömörítő csoportosítás Jenő bevételével alaposan megszenvedett. Müller SS-Hauptsturmführer 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljának a településtől északra végül sikerült áttörni a szovjetek állásait. Franke SS-Obersturmführer, a 11. század Lovagkereszttel kitüntetett parancsnoka szívlövéssel súlyosan sebesült, s órákkal később Veszprémben, a hadosztály hadikórházában meghalt. A németek veszteségei fenyegető módon emelkedtek.
Az 1. páncéloshadosztály a tüzérségi előkészítést követően a IV. SS-páncéloshadtest balszárnyán támadott. A hadosztály páncélos-utászai a 73. páncélos-tüzérezred tűztámogatása mellet, a peremvonalban bevetett páncélgránátosok fedezetében hozzáláttak a saját és ellenséges aknák felszedéséhez. A hadosztály jobbszárnyán támadó 113/I. páncélgránátos-zászlóalj Weber százados parancsnoksága alatt birtokba vette a Birkásmajor – Buhimpuszta útvonalat és a 37/1. páncélos-utászszázaddal közösen aknamentes sávokat létesített.
Mögöttük haladtak a Philipp-páncéloscsoport első hullámának harckocsijai. A terep itt-ott még mindig aknákat rejtett. A harccsoport jobbszárnyán Weidemann százados 24/I. páncélososztályának 12 Panthere, a balszárnyon pedig az 1. páncélosezred megerősített I. osztálya támadott mintegy 35 Panther és 12 Panzer IV harckocsival. Az 1/I. páncélososztály parancsnoka Elias százados volt. A harckocsikat a 113/10. páncélos-utászszázad lövészpáncélosai és a 73/I. páncélos-tüzérosztály „Hummel” önjáró tarackjai követték.
Noha Kublitz őrnagy 73. páncélos-tüzérezrede mindent megtett a cél érdekében, a támadás lassan haladt. A számtalan akna mellett dél felől heves szovjet páncéltörőágyú-tűz is érkezett, amely tovább hátráltatta az előrenyomulást.
Stark százados 113/II. páncélgránátos-zászlóalja heves ellenállásba ütközött ugyan, de betört Birkásmajorba. Ezalatt a hadosztály balszárnyán az 1/I. páncélgránátos-zászlóalj Heinle százados vezetésével Rétipuszta irányából a vasútvonal mentén, kelet felé támadott. Az 1. páncélgránátos-ezred másik zászlóalja Ösitől északra nyomult előre. A német páncélgránátosok több aknazár felszedése után elfoglalták Pálmajor vasútállomását.
A 113/I. páncélgránátos-zászlóalj a támogatására rendelt Panther-századdal együtt elakadt abban a az erős oldalazó páncéltörő tűzben, amely a Buhimpusztától keletre fekvő magaslatok irányából záporozott rájuk. Egy pillanatig úgy tűnt, a támadás megfeneklik. A 113/II. páncélgránátos-zászlóalj azonban Birkásmajornál letörte a szovjetek ellenállását és Nádasdladány felé nyomult előre.
Amint megvirradt, a hadosztály páncéloscsoportja a 113/II. páncélgránátos-zászlóaljat követve, immár jól kivehető aknamentes sávokban újra megindult. Délebbre Weidemann Panther harckocsijai, attól északra az Elias-csoport páncélosai támadtak. Az élen az 1. és 3. századok, középen Hagen főhadnagy I/4. páncélosszázada haladt. A 3. század egy Panther-szakasza Reinhardt hadnagy vezetésével a jobbszárnyat fedezte.
Nem sokkal később Reinhardt szakasza elfoglalta Dénesmajort, az Elias-csoport pedig Nádasdladány irányában folytatta támadását. A település szélén és attól délre védekező szovjet csapatok ellenállását hamarosan letörték. A Pantherek – az élen ismét Reinhardt hadnagy szakaszával – a Sárkeszi felé vezető út mentén, Úrhida mellett Szabadbattyánig törtek előre, s ezzel a szovjetek Nádasdladány környékén kialakított állásait végérvényesen áttörték.
A németek a visszavonuló szovjet oszlopok között haladtak tovább. Az Elias-csoport hamarosan elérte az aznapra kitűzött célját, egy magaslatot Falubattyán mellett. A németek végül itt is sündisznóállást vettek fel.
Az 1/6. páncélosszázad Panzer IV harckocsijai először a 24/I. páncélososztály Panthereinek jobbszárnyát biztosították, de Ilonamajor körzetéből oldalazó páncéltörőágyú- és harckocsiágyú-tüzet kaptak, ami lelassította őket. Nem tehettek mást, ezért „előre menekülve” felgyorsítottak és Ilonamajortól nyugatra lerohanták a legveszélyesebb páncéltörőágyú-állást, majd Jenőt északról megkerülve tovább nyomultak kelet felé.
Thunert vezérőrnagy, a hadosztály parancsnoka és Philipp ezredes, a páncéloscsoport irányítója közvetlenül a támadó Panzer IV-szakaszok mögött haladtak páncélozott parancsnoki járműveiken. A német harckocsik kisebb szovjet csapattöredékek gyenge ellenállását letörve egészen Falubattyánig törtek előre.
Addigra az 1. páncélosezred Pantherei már ott voltak. A páncélosok a helység körül elkeseredett harcokba keveredtek a szovjetekkel. A heves küzdelemben elsősorban Reinhardt hadnagy szakasza szenvedett súlyos veszteségeket: egy harckocsi-parancsnok elesett, Reinhardt maga pedig a fején sebesült meg. A 24/I. páncélososztály a harcokban négy T–34 harckocsit és 12 páncéltörő ágyút lőtt ki.
A 113. páncélgránátos-ezred II. zászlóalja Úrhida környékén támadást indított. A német páncélgránátosok főleg a szovjet reteszállások felszámolásával voltak elfoglalva. Ennek során 25 páncéltörő ágyút és 20 amerikai gyártmányú „Studebaker“ tehergépkocsit zsákmányoltak.
Marcks őrnagy 113/I. zászlóalja eközben déli 12.00 órakor Sárszentmihálytól délkeletre átkelt a Sárvíz-csatornán és a keleti parton hídfőt létesített. A közelben fekvő hidat a szovjetek olyan súlyosan megrongálták, hogy csak lövészpáncélosokat és rohamlövegeket bírt el. A németek 45 tonnás Panther harckocsikkal inkább nem is próbálkoztak.
A III. páncéloshadtest csaknem két órával az SS-hadtest támadása után indult meg.
A hadtest 23. páncéloshadosztálya azt a feladatot kapta, hogy déli és délkeleti irányú előrenyomulásával kösse le a vele szemben elhelyezkedő szovjet erőket és vegye birtokba a Székesfehérvártól északra húzódó magaslatokat. A hadosztály néhány alakulata már hajnali 05.00 óra óta a IV. SS-páncéloshadtest csapataival harcolt. A 23. páncélos-felderítőosztály a hadtest jobbszárnyát segített fedezni, az 51. páncélos-utászzászlóalj részei pedig az 5. SS-páncéloshadosztálynak segédkeztek a Sárvíz-csatornán való átkelésnél.
Tiedemann őrnagy 128. páncélvadászosztályának Jagdpanzer IV vadászpáncélosai és az 51. páncélos-utászzászlóalj egy százada kivetette a szovjeteket Gyulamajorból, ahová előző nap fészkelték be magukat. Támadásukat tovább folytatták dél felé, egészen a 166-os magassági pontig. Ezzel elvágták a Zámoly – Székesfehérvár útvonalat, de a harccsoport további támadása 147az erős szovjet védelemmel szemben elakadt. Egy tragikus tévedés eredményeképpen a németek saját tüzérségük tüzébe kerültek, de veszteségeket nem szenvedtek.
Ezzel egy időben, 06 óra 45 perckor a 23. páncéloshadosztály páncéloscsoportja Sárkeresztes körzetéből délkeleti irányban lendült támadásba. A harccsoport a 23. páncélosezred 14 páncélosából, a „Feldherrnhalle” nehézpáncélos-osztály nyolc Tiger B nehézharckocsijából és a 351. lángszórós páncélosszázad négy Panzer III(Fl.) harcjárművéből állt. A kötelék parancsnoka Kujacinski őrnagy volt.
Az élen haladó nehézharckocsik páncéltörő ágyúk biztosította szovjet aknamezőbe ütköztek. Mialatt a Tiger B-k a páncéltörő ágyúkat hallgattatták el, a 128. páncélgránátos-ezred 10. századának utászai a harckocsi- és gyalogsági aknáktól tisztították meg a terepet. A 153-as számú magaslattól nyugatra a páncélosok egy erősen felázott partú patakon csak nagy nehézségek árán, egy keskeny hídon át tudtak átkelni.
A szovjet 7. gépesítetthadtest 41. harckocsidandárának és 1438. (SZU–85) önjáró tüzérezredének páncélosai a 153-as és 113-as magaslatok között beásva védekező 84. lövészhadosztály 201. lövészezredének támogatására ellenlökést indítottak, de a németek visszaverték a támadást és hét páncélos mellett 13 páncéltörő ágyút lőttek ki. A szovjet hadifoglyok száma elérte a százat.
A szovjet tüzérségi, aknavető- és páncélelhárító tűzben négy Tiger B harckocsi kapott találatokat, ezeket később hátra kellett vontatni a tűzvonalból. Az osztályparancsnoki harckocsit is telitalálat érte: harckocsiágyúja működésképtelenné vált. A 23. páncélosezred Panthereiből csupán kettő maradt bevethető állapotban, s az őket követő Panzer IV harckocsik és StuG. III rohamlövegek is érzékeny veszteségeket szenvedtek.
A szovjetek a német főerők támadásának megindulása után két órával a fenyegető áttörés szakaszára irányították a 4. gárdahadsereg tartalékait. Ezek közül egy páncéltörő tüzérezredet és egy önjáró tüzérezredet az 1. gárda-megerődített körlet parancsnoka kapott. A hadsereg páncélelhárító tüzértartalékát (két páncéltörő tüzérezredet) a 135. lövészhadtest alárendeltségébe utalták. Két hadseregközvetlen utászzászlóalj mozgó műszaki záró 148osztagait Szabadbattyánhoz vezényelték. Ezek a német páncélosok feltételezett mozgási irányaiban mintegy 5 000 harckocsiaknát telepítettek.
A 7. gépesítetthadtest parancsnoka, Katkov vezérőrnagy azt a parancsot kapta, hogy hadtestének zömével (a 63. gépesítettdandár nélkül), valamint a megerősítésül kapott 456. könnyű tüzérezreddel haladéktalanul szállja meg Úrhida körzetét és 40 páncélosával legyen készenlétben ellenlökés végrehajtására. A hadtest 10.00 óráig be is érkezett Úrhida környékére. A hadtest erőit heves harcokban a németek később felmorzsolták, de a szovjetek Úrhidát sötétedésig tartani tudták, s ezzel jelentősen akadályozták a német csapatok átkelését a Sárvíz-csatornán.
Délelőtt 09.00 órakor a 93. lövészhadosztályt Székesfehérvár északkeleti körzetéből ugyancsak Úrhidához vezényelték. Valamivel később a frontparancsnok, Tolbuhin marsall utasítására a 133. lövészhadtest 21. és 122. lövészhadosztálya Táctól délnyugatra vett fel állásokat. A hadtest harmadik (104. gárda-) lövészhadosztályát Seregélyestől északra csoportosították át.
Ötórányi kemény küzdelem után, délelőtt 10.00 órakor a németek még mindig nem tudták teljesen áttörni a 135. lövészhadtest védelmét. A szovjetek hatalmas veszteségeket szenvedtek, de egyelőre kitartottak. A harcok hevességére jellemző, hogy például az 1. gárda-megerődített körlet 9. géppuskás-tüzérzászlóaljának délelőtt 09.00 és délután 13.00 óra között hét német rohamot kellett kivédenie. A szovjetek itt 29 harckocsi, három lövészpáncélos és öt rohamlöveg kilövését jelentették.
Miután délután 14.00 órakor az 5. SS-páncéloshadosztály erői betörtek Balatonfőkajárra, a településen kegyetlen helységharc bontakozott ki. Az 1. gárda-megerődített körlet csapatai tüzérségi támogatás nélkül harcoltak, s csakhamar elszigetelték őket egymástól. A szovjetek közlése szerint a németek a szovjet sebesülteket páncélosaikkal és géppuskáikkal pusztították. Az 1. gárda-megerődített körlet elszántan védekező századaiban ekkorra már csak kilenc-tíz harcképes katona maradt.
A sötétedés beálltával a 7. gépesítetthadtest maradványait az Úrhida – Szabadbattyán terepszakaszról kivonták. A hadtest estig 40 német harckocsi és rohamlöveg kilövését jelentette. Ezzel a visszavonulással a szovjetek a Sárvíz-csatorna nyugati partját átengedték a németeknek. A keleti parton viszont szilárd védelemre rendezkedtek be.
Zaharov hadseregtábornok, a 4. gárdahadsereg parancsnoka a csatorna keleti partján öt tüzérezredet vont össze, amelyek lövegeit közvetlen irányzású tüzelésre állították be. A szovjet műszaki csapatok egyik hidat a másik után robbantották fel.
A 18. harckocsihadtest csapatait Herceghalom – Bia körzetéből átcsoportosítva délután 16.00 órától Aba – Sárkeresztúr térségében gyülekeztették.10 A hadtest parancsnoka P. D. Govorunyenko, a harckocsicsapatok vezérőrnagya volt. Állományába tartozott a 110., 170. és 181. harckocsidandár, a 32. gépkocsizó lövészdandár, az 58. gárda-aknavető- (sorozatvető) ezred, valamint egyéb támogató, ellátó és biztosító alegységek. A hadtestet egy SZU–76 önjáró lövegekkel felszerelt önjáró tüzérezreddel is megerősítették. A harckocsihadtest páncélosállományáról a források hallgatnak, néhány nappal korábbi adatok alapján jómagam páncélosai mennyiségét összesen 70 harckocsira és önjáró lövegre becsülöm.
A keleti parton Úrhidától Szabadbattyánig a hadseregparancsnok tartalékából ide átdobott 93. lövészhadosztály foglalt védőállást, amelyet megerősítettek az 1. gárda-gépesítetthadtest 9. gárda-harckocsidandárával is. A dandárt amerikai gyártmányú M4A2 Sherman harckocsijaival együtt a 20. gárda-lövészhadtest sávjából vonták el, ahol a páncélosok korábban toronyig beásva a lövészcsapatok védelmét szilárdították. Az alakulat parancsnoka A. A. Verba ezredes volt.
A 252. lövészhadosztály szétvert maradványai Seregélyes délnyugati körzetébe vonultak vissza. Ugyanakkor a 69. gárda-lövészhadosztály erői Székesfehérvár nyugati és déli peremén rendezkedtek be védelemre.
A 7. gépesítetthadtest leharcolt erői a nap végéig minden eszközzel igyekeztek megakadályozni a németeket a Sárvíz-csatornán való erőszakos átkelésben. A hadtest 63. gépesítettdandárát később Polgárdi – Tác térségébe vonták vissza, míg más részei az 1. gárda-megerődített körlet csapataival együtt bekerítésbe kerültek. A 3. SS-páncéloshadosztály Szabadbattyántól délre átkelt erői a felvonuló 18. harckocsi- és a 133. lövészhadtest csapataival vívtak súlyos találkozóharcokat.
A szovjetek a Cece – Sáregres – Simontornya terepszakasz védelmére kiképző alakulatokból összeállított rögtönzött kötelékeket akartak alkalmazni, de január 18-án estig ezt a vonalat saját csapatokkal mégsem biztosították. Emiatt 18-án éjjel a német csapatok minden nehézség nélkül birokba vehették Simontornyát, majd az éjszaka folyamán elfoglalták Sáregrest is.
A hajnali órákban meginduló német támadás felett nemsokára heves szovjet légi tevékenység vette kezdetét. A szovjet 17. légihadsereg repülőgépei egész nap mindenek előtt a németek páncélos ékeit igyekeztek feltartóztatni. Ezeket a harccsoportokat az időjárás függvényében 20-30 csatarepülőgépből, rosszabb idő esetén 4-6 repülőgépből álló kötelékekkel támadták. A légihadsereg pilótái aznap 718 bevetést repültek, 43 légiharcot vívtak és 37 ellenséges repülőgép lelövését jelentették. A szovjet légierő alkalmazását a továbbiakban nehezítette, hogy a német előretörés miatt a 17. légihadsereg kénytelen volt repülőhadosztályait a Székesfehérvár – Perkáta körzetében lévő repülőterekről a Dunától keletre létesített repülőterekre áttelepíteni.
A német 4. légiflotta I. repülőhadteste csak az időjárás javulása után, déltől támogatta jelentősebb erőkkel a német páncéloscsapatok harcát. A Balaton északkeleti körzetében mintegy 270 bevetést hajtott végre. Ennek során 12 szovjet repülőgép lelövését jelentették, 19 másik repülőgépet eltaláltak. Egy 25 gépből álló szovjet csatarepülő-köteléket arra kényszeríttettek, hogy bombaterhét szovjet állásokra dobja le.
A Dél Hadseregcsoport parancsnoksága 09 óra 30 perc körül kapta az első jelentéseket a „Konrad 3” eseményeiről. Ezek arról számoltak be, hogy a támadó ékek az egész arcvonalon erős szovjet ellenállásba és számtalan aknamezőbe ütköztek. A hadseregcsoport úgy vélte, miután letörték az ellenállást és felszedték az aknamezőket, a támadás üteme felgyorsulhat.
Délután 14.00 óráig a támadó német csapatok birtokba vették Enyinget, Balatonbozsokot és Polgárdit. A páncélos ékek Szabadbattyán déli körzetében, illetve Táctól délre elérték a Sárvíz-csatornát. Sárszentmihálytól másfél kilométerre délkeletre a németek már hídfőt is foglaltak a csatornán. Innen északkeletre, a székesfehérvári műút mentén az 1. páncéloshadosztály páncélosai Székesfehérvártól három kilométerre délnyugatra álltak.
Kora délután, 13 óra 20 perckor a Balck-seregcsoport azt jelentette a hadseregcsoportnak, hogy a szovjetek mélyen tagolt védelmi rendszerét lényegében áttörték.
Tíz perccel később Grolman tájékoztatta Guderian vezérezredest a helyzetről. A német szárazföldi haderő megbízott vezérkari főnöke arra utasította Grolmant, hogy a Székesfehérvár körzetéből fenyegető szovjet szárnytámadás kivédése érdekében a támadó ékek mögött olyan páncélos erőket gyülekeztessenek, amelyek észak felé biztosíthatják a IV. SS-páncéloshadtest balszárnyát. Ezt a felvetést Grolman hamarosan továbbította a Balck-seregcsoportnak.
A napközben befutott, meglehetősen töredékes jelentések alapján a IV. SS-páncéloshadtest csapatai a szovjet alakulatoknak élőerőben is súlyos veszteséget okoztak. Hadianyag vonatkozásában eddig mintegy 80 páncéltörő ágyút semmisítettek meg, valamint 20 önjáró löveg és 11 harckocsi kilövését jelentették. Utóbbiak közül három ISZ–2 nehézharckocsi volt.
19 óra 50 perckor a hadseregcsoport parancsot adott a Balck-seregcsoport vezérkari főnökének, hogy a IV. SS-páncéloshadtest erői még aznap éjjel a lehető legnagyobb távolságra nyomuljanak előre keleti, illetve északkeleti irányban.
Valamivel később, este 22.00 órakor a Balck-seregcsoport újabb parancsot kapott, amely a IV. SS-páncéloshadtest csapatai számára azt szabta feladatul, hogy lehetőleg még az éjjel vegyék birtokba a dunai átkelőhelyet Ercsinél, így akadályozván meg a Budapest keleti részén feleslegessé vált szovjet alakulatok átcsoportosítását a Duna nyugati partjára.
Éjfélkor a Balck-seregcsoport táviratban közölte a hadseregcsoporttal az elkövetkező napra tervezett tevékenységével kapcsolatos szándékait. Ezek szerint:
– még az éjjel folytatná előretörését a Velencei-tó és Ercsi közötti terepszakaszig, hogy a Váli-vízen hídfőket hozzon létre;
– a páncélos-felderítőosztályokkal elfoglalná és tartaná a Sió-csatorna vonalát, valamint hídfőket hozna létre, amivel fedezné az SS-hadtest déli szárnyát;
– az I. lovashadtest erőivel Mánytól északra lekötné a szovjet erőket, nehogy azokat máshová csoportosíthassák át;
– a budapesti nyugati hídfőben kitörést készíttetne elő, amely a budaörsi repülőtér birtokbavételét célozná, a főharcvonalat itt továbbra is tartaná és a kitörést csak a hadseregcsoport külön parancsára hajthatnák végre.
Ez azonban közel sem volt olyan egyszerű dolog. A Sárvíz-csatorna hat hídja romokban hevert, vagy olyan súlyosan megrongálódott, hogy harckocsikkal átkelni rajtuk lehetetlen volt. A páncéloscsoportok utászai mindenhol hozzáláttak ugyan a hidak megerősítési munkálataihoz, de ehhez időre volt szükségük. Ráadásul a csapatok egész nap heves harcokat vívtak: lőszer- és üzemanyagkészletük a végét járta. Az utánpótlás beérkezése előtt tovább támadni akkor sem lett volna tanácsos, ha a hidak közül valamelyiket a németek történetesen épségben foglalták volna el. A csapatok jelen körülmények között az egyetlen észszerű megoldás választották: a páncélgránátosok igyekeztek kiszélesíteni a hídfőket, míg utászaik éjféltől gőzerővel dolgoztak a hidak helyreállításán, és várták a hőn áhított utánpótlást.
A IV. SS-páncéloshadtest már az első napon kemény harcokra kényszerült. Miután a németek kisebb-nagyobb nehézségekkel 20 kilométer szélességben és 15 kilométer mélységben áttörték a bátran harcoló 135. lövészhadtest állásait, a nap végéig 16-30 kilométernyire hatoltak be a 4. gárdahadsereg balszárnyának védelmébe és a Sárvíz-csatorna keleti partján kisebb hídfőket létesítettek. A 135. lövészhadtest és a 7. gépesítetthadtest katasztrofális veszteségeket szenvedett, de fel tudta tartóztatni a németeket addig, amíg a 4. gárdahadsereg parancsnoka a Sárvíz-csatorna keleti partján jelentősebb tartalékokat vont össze.
A harcokban a németek is érzékeny, nem várt mértékű veszteségeket szenvedtek. Szovjet jelentések szerint a német csapatok jelentős emberveszteségeiken kívül 120 harckocsijukat és rohamlövegüket, valamint 60 lövészpáncélosukat is elveszítették.18 Ezek ugyan eltúlzott adatoknak tűnnek, de a heves harcok során minden bizonnyal jelentősebb mennyiségű német páncélos vált harcképtelenné harci sérülések vagy műszaki okok miatt. Különösen az aknamezőkkel gyűlhetett meg a bajuk.
Ennél is nagyobb jelentősége volt minden egyes elesett vagy megsebesült páncélgránátosnak, mert a IV. SS-páncéloshadtestet a korábbi tervekkel ellentétben az első napon se lovasdandár, se gyaloghadosztály nem követte. Így a Sárvíz-csatorna vonalára felzárkózott németek mögött a szétvert szovjet alakulatok maradványait, itt-ott befészkelődött mesterlövészeit a páncéloshadosztályoknak saját erőből, páncélgránátosaik bevetésével kellett felszámolni.
Ehhez némi erősítést csupán az I. lovashadtesttől visszaérkezett 5/III. és 24/I. „Danmark” SS-páncélgránátos-zászlóalj jelentett. Előbbi a 3. SS-, utóbbi az 5. SS-páncéloshadosztályhoz csatlakozott.
Alig két órája folyt a német csapatok támadása Budapest irányában, amikor a szovjetek által bekerített Budapesten német utászok felrobbantották a Lánchidat és az Erzsébet hidat. Ezzel a Duna keleti partján, a pesti hídfőben folyó harcok véget értek.
A védők a város bekerítésétől január 18-ig bezárólag 58 szovjet páncélost semmisítettek meg, hat páncélost súlyosan megrongáltak, kettőt pedig zsákmányul ejtettek. A légvédelmi eszközök 56 szovjet repülőgépet lőttek le. A szovjetek többek között elveszítettek 108 páncéltörő ágyút és 174 géppuskát is.
A német-magyar alakulatok Budára való átcsoportosításával átmenetileg kisebb tartalékok képzésére is lehetőség kínálkozott. Erre szükség is volt, mert a várost védő SS IX. hegyihadtest parancsnoksága aznap 15 óra 30 perckor a következő szövegű rádiótáviratot kapta a Balck-seregcsoport parancsnokától:
„1.) A Balaton és Székesfehérvár között 4 páncéloshadosztállyal áttörtünk. Támadó élek délben Polgárditól északra és a csatorna keleti partján Úrhidától északkeletre. Továbbnyomulás felétek.
2.) A IX. SS-hadtest egy előretörést készít elő a nyugati hídfő délnyugati részéből Budaörs irányába dél felé a repülőtér, mint ellátó bázis megszerzésére. Emellett a jelenlegi nyugati hídfő megtartandó. Megtörtént előkészületeket jelenteni. Balck”
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
